HIRDETÉS
CSILLAG PÉTER
CSILLAG PÉTER
2019.01.27 14:20

Mester a háborús időkből – Luka Modric és Zvonimir Boban különös viszonya

A 2018-as aranylabdás életútja, pályafutása gyökeresen különbözik példaképéétől, Zvonimir Bobanétól, az 1998-as horvát válogatott csapatkapitányáétól, akinek hírhedt 1990-es rendőrrúgását sokan a délszláv háború előjeleként emlegetik.

Az aranylabdás Luka Modric és mentora, Zvonimir Boban (Fotó: realmadrid.com)

„Nagy megtiszteltetés, hogy itt állhatok, kezemben az év labdarúgója-díjjal – kezdte köszöntőjét Luka Modric szeptemberben a FIFA Év játékosa-díj átadóján. – Először is szeretnék gratulálni csodálatos idényéhez Mohamed Szalahnak és Cristiano Ronaldónak. Az érdem nem csak az enyém, valamennyi csapattársamé, az edzőimé és a családomé is. Végezetül köszönetet kell mondanom példaképemnek, az 1998-as világbajnoki bronzérmes horvát válogatott csapatkapitányának, legfőbb ösztönzőmnek, Zvonimir Bobannak, aki segített nekünk elhinni, hogy képesek vagyunk Oroszországban véghez vinni valami igazán nagy bravúrt.”

A londoni helyszínen, a Temze partján fekvő előkelő Royal Festival Hall nézőterén hallgatta a beszédet a horvát labdarúgás kilencvenes évekbeli meghatározó alakja, az emlegetett eszményfutballista is, és amikor nevét szóba hozta a mikrofon előtt az 2018-as új nemzedék vezére, a képek tanúsága szerint könnyezett a meghatottságtól.

TANÁR A DIÁKJÁRÓL
ZVONIMIR BOBAN: – Luka Modric játéka lenyűgöz. Imádom. Végtelen a technikai és taktikai repertoárja, támadásnál és védekezésnél egyaránt előbb olvassa a játékot bárki másnál. Az egyéniségét viszont kibontakoztathatná még jobban. Mindig a csapat szolgálatában áll, ami nem baj, de ha szabadabban játszana, mindenkinek a javára válna.

Pedig az AC Milan egykori világhírű támadó középpályása nem az az érzékenykedős fajta – a nevezetes napon, 1990. május 13-án sem lírai énje rúgta mellkason a jugoszláv rendőrség sisakos alkalmazottját... A feszült horvát–szerb csúcsrangadón, a Dinamo Zagreb–Crvena zvezda mérkőzésen történteket sokan huszonkilenc év távlatából is úgy értékelik, mint jelképes szikrát a küszöbön álló délszláv háború kirobbanásához. Hét nappal azután, hogy az önálló útra tért Horvátország első szabad választásán Franjo Tudjmant tette meg elnöknek, a zágrábi Maksimir Stadionban elszabadult a pokol: a belgrádi rettegett Delije szurkolói csoport összecsapott a Dinamo oldalán harcoló Bad Blue Boys kemény legényeivel, és a széthullófélben lévő Jugoszláviát képviselő rendőrök sem fogták vissza magukat. A stadionban úrrá lett a káosz, a vad kőzápor, a fékevesztett verekedés és a dühödt gumibotozás a játékosokat is megrémítette.

Boban 1990-ben megrúgta a jugoszláv rendőrt

„Hol vannak a rendőrök? Hol vannak ilyenkor a kurva rendőrök?” – ordítozta magából kivetkőzve a fel-alá rohangáló Boban, és amikor észrevette, hogy néhány egyenruhás éppen egy földön fekvő zágrábi szurkolót rugdos, heves összetűzésbe keveredett velük, majd nekifutásból mellbe rúgta egyiküket.

Abban a percben a Dinamo Zagreb középpályása egy csapásra horvát nemzeti hős lett. Az erőszakos hatalom bátor ellensége, a lidérces jugoszláv emlékek elűzője, a szerbek elleni nacionalista fellépés mintapéldája. „Horvátország életem értelme. Úgy szeretem az országot, mint saját magamat, ha kell, meg is halok érte” – idézték utóbb hazafias vallomását, és a rendőrrel szembeni párducugrás körül szövődő mítoszt már az sem tudta gyengíteni, hogy sok évre rá kiderült, az áldozat egyenruhája nem belgrádi szerbet, hanem muzulmán bosnyákot takart, aki bevallotta, kényszerűségből állt a jugoszláv rendőrség szolgálatába, és valójában mélységesen egyetértett Boban mozdulatával...

 
 Az első részben: Nagyapja vére – gyermekkori tragédia súlyát cipeli az aranylabdás

Luka Modric ez idő tájt, 1990 tavaszán még ötödik életévét sem töltötte be, valószínűleg a vérmes Delije, a félelemkeltő Bad Blue Boys, a történelem bozótosában új utat vágó Tudjman elnök, de talán még a Dinamo Zagreb, a Crvena zvezda és Zvonimir Boban is az ismeretlenség boldog homályában lebegett előtte, nem zavarta meg – szülőfaluja sziklák alatti házacskáival, a Velebit-hegység aljában legelésző kecskékkel és a kedves Luka nagypapa képével színesített – képzeletét. Az idilli világ azonban eltűnőben volt, a háború hamarosan Modricék életére is sötét árnyékot vetett, a környéken idegen fegyveresek jelentek meg, és – mint sorozatunk múlt heti nyitó részében írtunk róla – 1991. december 18-án a Zaton Obrovacki települést megszálló csetnikek a nyílt utcán orvul hátba lőtték az öreg Luka Modricot.

A száraz életrajzi adatokból, a nagypapát gyászoló család kényszerű Zadarba költözéséből, a menekültszállón lehúzott küzdelmes évekből csak áttételesen következtethetünk arra, miként csapódtak le Modricéknál a külvilág történései. Nem tudhatjuk, odahaza beszéltek-e valaha Boban stadionbeli híres rendőrrúgásáról, szóba került-e egyáltalán a zágrábi futballista neve. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy a fegyverek ropogása elől megnyugvást a futball-labda pattogásában kereső, a sötét háborús évek során naphosszat a lerobbant Iz Szálló kietlen parkolójában focizgató fiúcska később értette vagy legalábbis sejtette, miről beszél az AC Milan csillaga, amikor horvát szemszögből igen határozott olvasatot adott a korszak eseményeinek.

Boban 1998-ban válogatott karrierje csúcsaként vb-bronzérmes lett a németek kiütésével (Fotó: AFP)

„Franjo Tudjman volt a mi Garibaldink, a hibáival, gyengeségeivel együtt is – nyilatkozta 1999-ben a Corriere della Serának. – Egyszerűen azért, mert minden lépésével hazánkat, Horvátországot igyekezett szolgálni. A háborút a szerbek robbantották ki, amikor elkezdték bombázni a városainkat. Minden háború borzalmas, és nekünk is megvannak a magunk vétkei, mégis megdöbbent, ha valaki veszi a bátorságot, hogy Tudjmant és Szlobodan Milosevicset összehasonlítsa. Tudjman régi vágású politikus volt, talán nem eléggé rugalmas, de hiszem, hogy ez a fajta keménység jelentette fő erősségét is.”

A kis Modric példaképe Boban volt

Nagy példaképével ellentétben Modric sohasem politizált nyíltan, nem érezte feladatának, hogy eligazítást adjon közéleti kérdésekben – talán a kellő tájékozottsága is hiányzott hozzá –, és lássuk be, egy futballista eseté­ben ez végső soron rendjén is van így. Boban helyzete más. A Dalmáciában született sportember játékostársai közül is kiemelkedett műveltségével, széles látókörű kultúremberként, az orosz irodalom, Dosztojevszkij, Csehov rajongójaként, a történelem iránt fogékony gondolkodóként világéletében törekedett arra, hogy ne csak sodródjon az eseményekkel, meg is értse azok hátterét (visszavonulása után a zágrábi egyetemen történészi diplomát szerzett, szakdolgozatát a kereszténység és az ókori Római Birodalom viszonyának szentelte). Ráadásul olyan korszakban volt a horvát labdarúgás egyik vezéralakja, a válogatott csapatkapitánya, amely során ha akarták volna, sem lehetett különválasztani a háborús évek után éledező ország lelkiállapotát, önbecsülését, reményeit a nemzeti csapat eredményeitől. „A labdarúgás is háború, csak más eszközökkel” – mondta maga Tudjman elnök, Ciro Blazevic szövetségi kapitány pedig így fedte fel az öltöző titkát a bronzéremmel végződő 1998-as világbajnokság után: „Minden meccs előtt azzal tüzeltem fel a játékosaimat, hogy Horvátország problémáiról és a honfitársakért hozott áldozatról beszéltem nekik.”

Aligha kétséges, Modricot tizenéves kamaszfiúként nem politikai utalásai, Tudjman-párti nyilatkozatai, ideológiai nézetei ragadták meg Bobanban, hanem csillogó játéktudása, az AC Milannal elért világraszóló sikerei (egyebek mellett Bajnokok Ligája-győzelem, négy olasz bajnoki cím) és persze a horvát válogatottal véghez vitt elképesztő bravúrjai. Hogy miért nem Davor Suker, az országszerte ünnepelt csatárkirály, Slaven Bilic, a megbízhatóság szobra vagy Robert Prosinecki, a középpálya zabolázatlan fenegyereke lett a kedvence? Lehet csupán ízlés, személyes rokonszenv kérdése. Valamiért Boban játékstílusa mélyebb nyomott hagyott benne, mint a többi hasonlóan nagyra becsült horvát futballsztáré – nem láthatunk a Real Madrid aranylabdásának fejébe. Arra viszont a fentiek alapján objektív választ adhatunk, hogy Boban példája miért mutatott társaihoz képest mást, többet, markánsabbat a zaklatott kilencvenes években nevelkedett horvát fiatalságnak. Szellemi vezérként már kisugárzásával igazodási pontot jelentett, tartásával környezetének is leckét adott gerincességből, pályán kívül megfogalmazott véleménye irányt szabott nemzedékének – még akkor is, ha valaki talán érteni nem is értette, csupán „érezte” szavai lényegét.

Boban és Modric története nem klasszikus mester és tanítványa tündérmese. Kettejük pályafutását nehéz lenne egyenes vonallal összekötni; noha futballistaként kitapinthatók közös stílusjegyeik és a válogatottnál is tekinthetjük a 2018-as karmestert az 1998-as szellemi-lelki kulcsfigura örökösének, életük kanyarjai, személyiségük különbözősége vagy éppen a közéleti szerepről vallott eltérő nézeteik elválasztják őket.

Ahogyan ilyen esetekben gyakran előfordul, Modric tehetségébe, népszerűségébe sokan kapaszkodtak és kapaszkodnak: az oroszországi világbajnokság alatt tapasztalhattuk, a Horvát Labdarúgó-szövetséget elnökként vezető Davor Suker vagy az állam első embere, Kolinda Grabar-Kitarovic elnök asszony éppúgy kereste a társaságát, ahogyan korábban a közvélemény szemében a horvát labdarúgás keresztapájának tartott, börtönbüntetése elől több mint fél éve Bosznia-Hercegovinában bujkáló Zdravko Mamic, a Dinamo Zagreb hírhedt futballmachinátora. Bár a 33 éves futballista iránti elismerését, tiszteletét Boban is többször kifejezte, a horvát futball nagy húsosfazeka körül ő maga sohasem sündörgött, mi több, a horvát futballt kezében tartó szűk kör iránti bizalmatlanságának többször hangot adott.

Jellemző a kilencvenes évekbeli futballista körüli szűk levegőre, hogy miközben Modric képe az elmúlt években a keresztrejtvény-füzetektől a főzőmagazinokig szinte minden horvát újság címlapján ott virított, Boban és a horvát sajtó rideg kapcsolatát illetően még ma is eleven a 2015. októberi „fantominterjú” emléke. Miként Aleksandar Holiga, az egyik leg­ismertebb horvát futballszakíró felelevenítette a cikk furcsa történetéről szóló, a The Blizzard magazinban közzétett írásában, az 1998-as csapatkapitány sokéves hallgatását megtörve, hosszas kérlelés után vállalta, hogy interjút ad a Jutarnji List napilapnak. A beszélgetés során azonban olyan kritikusan fogalmazott a horvát közélet és a futball vezető képviselőiről, hogy a lap politikailag elkötelezett tulajdonosa még a megjelenés előtt kérte az interjúalanyt, vonja vissza néhány állítását. Miután erre nem volt hajlandó, a szerkesztők pedig a felsőbb nyomás ellenére sem kívánták kihúzni a szövegből a sérelmes részeket, a cikket publikálták – eldugva a lap szombati magazinjában, anélkül, hogy a rendkívül értékes interjúról akár az aznapi vezető címlapon, akár a melléklet belső címlapján említés esett volna. „A futballisták a legjobb nagyköveteim” – szólt Tudjman elnök híres tétele, amelynek igazságát

Bobannak és Modricnak is volt alkalma megtapasztalni. Boban azóta megtanulta a bölcsesség ki nem mondott második felét is: „Csak maradjanak a pályán...”

(A következő részben: Dalmácia csodagyereke)

2019.02.22 23:32:31

Minden más foci BODNÁR ZALÁN

NS-VÉLEMÉNY. Számtalan kiskapu eleve meg van nyitva.

2019.02.18 19:41:44

Minden más foci nemzetisport.hu

Magyar és külföldi példák Zlatan Ibrahimovictól Gera Zoltánig.

2019.02.15 19:16:54

Minden más foci CSILLAG PÉTER

Nem a 2018-as aranylabdásra osztják a szuperhős szerepét a hirdetők, Angliában szappanoperában játszó csúnyácska színésznőhöz hasonlítják.

2019.02.16 15:47:25

Minden más foci BODNÁR ZALÁN

Egy góllal jobb volt az éllovas Slovan a DAC-nál, ám egy kis bírói segítség is kellett a vendégsikerhez.

2019.02.15 14:44:15

Minden más foci nemzetisport.hu

A most 27 éves futballistának egy napon belül két gyermeke született – két különböző nőtől.