HIRDETÉS
LOVAS BÁLINT (BRISBANE) 2015.11.27 14:27 Frissítve: 2015.11.28 12:15

Még a játékosokat is ütötték! Hogyan lett „családbarát” rend a káoszból?

A közelgő, egyre hűvösebb hazai télből ugorjunk át az ausztrál nyárba! Volt kollégánk, Lovas Bálint a kontinensnyi országban, közelebbről Brisbane-ben tanul, és ha már ott van, igyekszik a helyi futballélettel is közelebbről megismerkedni. Kétrészes összeállításából képet nyerhetünk az ausztrál labdarúgásról, annak magyar gyökereiről, sajátosságairól, a helyi futballkultúráról. A kalauzolásban helyi szurkolók mellett segítségül hívtuk a Perth Glory 31 éves, kilencszeres magyar válogatott játékosát, Sándor Györgyöt is, aki cikkünk második részében saját karrierjéről is bővebben beszél.

Mára családi program lett a meccsre járás Ausztráliában

 

AZ ELSŐ KLUBOK, MAGYAR GYÖKEREK – A KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG

Ausztrália történetének első labdarúgó-mérkőzését 1880-ban játszották, a tizenkilencedik század végére pedig létrejöttek az első helyi szövetségek is. Az egyesület-alapítási láz a két világháború között már elkapta a kontinens méretű ország lakóit (a válogatott pedig először 1922-ben lépett pályára), de igazán akkor kapott nagy erőre a sportág, amikor megindultak az újabb európai kivándorlási hullámok. A második világháború után érkezők etnikai alapon szerveztek klubokat.

Így jöhetett létre például 1957-ben, az ’56-os forradalom után emigráló magyarok szervezésében a Budapest nevű csapat Sydneyben, mai nevén St. George. Ez az elsők között alapított gárdák egyike volt, jelenleg a másodosztályban szerepel.

A MAIAK

A Hyundai A-league az ausztrál bajnokságok legfelső osztályának elnevezése, amely az Ausztrál Labdarúgó-szövetség keretein belül működik. Az első idény 2005 augusztusában indult. A jelenlegi 10 tagú mezőnyből egyedül az új-zélandi Wellington „lóg ki", a többi ausztrál csapat. A Brisbane Roar, valamint a Melbourne Victory a legsikeresebb három-három bajnoki címmel.

Az ausztrál bajnokságban tíz gárda harcol egymással, az első osztályból nem lehet kiesni. Az alapszakasz az ausztrál nyár ideje alatt zajlik, októbertől a következő év márciusáig. A csapatok három mérkőzést játszanak egymással.

Az alapszakasz után következik a rájátszás, amelybe a hat, legtöbb pontot szerző csapat jut be. A playoff háromhetes, az első körben a 3–6. helyezettek mérkőznek, majd a továbbjutók találkoznak az alapszakasz első két helyezettjével, innentől egyenes kieséses rendszerben folyik a küzdelem (elődöntő, döntő).

Az aktuális bajnokságot az eddig hét meccset játszó, 14 pontos Brisbane Roar vezeti, a 2. helyen három csapat áll, egyaránt 13 ponttal.

Ebben az időszakban Brisbane-ben főleg az olasz bevándorlók játszottak, akiket Azzurrinak hívtak – sokan a mai napig a város második ligában induló alakulatát, a Brisbane Cityt is így becézik. A görögöknek (South Melbourne Hellas, Sydney Olympic), a horvátoknak (Sydney Croatia, SC Melbourne), az olaszoknak (az említett Brisbane mellett a Marconi Fairfield és az Adelaide Juventus) egyaránt megvoltak a meghatározó alakulataik.

Eredetileg ezek egytől egyig amatőr klubok voltak, és csak az adott nemzetiség játékosai alkották. A mezek, emblémák, zászlók az adott „kibocsátó” ország nemzeti színeit használták fel. Tehát például a Budapest piros-fehér-zöldben pompázott. Ugyanakkor nemcsak etnikai, hanem vallási alapon is szerveződtek egyletek.

1974 fordulópont volt az ausztrál labdarúgás történetében. Kijutott az ország a nyugat-németországi világbajnokságra, ami után két magyar származású üzletember létrehozta a nemzeti labdarúgóligát (NSL). Az egyikük Alex Pongrass, eredeti nevén Pongrácz Sándor volt, aki még a kezdetekkor a magyar etnikumú csapatot is alapította, a másik pedig a felvidéki (füleki) születésű Frank Lowy, aki jelenleg a Westfield üzletcsoport milliárdos vezetője. (Ennek a korszaknak volt meghatározó alakja – ma úgy mondanánk: sztárja – a budapesti születésű, tízévesen szüleivel emigráló Abonyi Attila vagy, ahogyan ausztrálként szerepelt, Atti Abonyi, aki 61 mérkőzésén 25-ször volt eredményes az ausztrál válogatottban, góljaival még mindig ötödik az örökrangsorban; játékosként a Melbourne Hungariában, a St. George-ban, a Sydney Croatiában és a Melita Eaglesben szerepelt – a szerk.)

Az 1977-ben indult új liga égisze alá tartozó bajnokságnak (illetve résztvevőinek) még mindig etnikai színezete volt, de már sokkal szervezettebb keretek között. Eleinte csak az adott szövetségi államokon belül csaptak össze a klubok, hogy ne kelljen annyit utazniuk. A különböző államok bajnokai pedig rájátszásban mérkőztek meg. Ebben az időszakban rengeteg botrány volt a mérkőzések alatt és a stadionok környékén a nemzetiségek közötti ellentétek miatt, volt rá példa, hogy a játékvezetőt és a futballistákat is bántalmazták a pályára rohanó szurkolók.

Az incidensek hatására nagyon visszaesett az érdeklődés a mérkőzések iránt, ezért az 1990-es évektől a szövetség igyekezett korlátozni a nemzeti jelképek használatát, próbálta csökkenteni a nemzetiségi tagoltságot. A labdarúgás azonban nem tudott versenyezni a sokkal népszerűbb rögbivel és ausztrál futballal, egy időben a televíziók sem sugároztak meccseket. A fokozódó érdektelenség és pénztelenség ahhoz vezetett, hogy 2004-ben megszűnt az ausztrál liga.

Sydney Olympic–St. George mérkőzés 1986-ból

A Brisbane Roar fanatikusai

Ekkor az ausztrál miniszterelnök, John Howard személyesen kérte meg a már korábban említett Frank Lowyt, hogy elnökként vegye át az újonnan formálódó szövetség irányítását. Az egyetlen kikötése az volt, hogy ne etnikai alapon szerveződjön a bajnokság, ne legyenek meg a régi ellentétek, hanem európai mintára épüljön a versenyrendszer. Az Ausztrál Labdarúgó-szövetség 2014-es direktívájában megerősítette: tilos az „etnikai, nemzetiségi, politikai, vallási alapú” nevek, címerek és logók használata.

Lowy az üzleti tapasztalatainak és a kapcsolatainak segítségével sikeresen újraindította a bajnokságot, új pénzügyi forrásokat tudott bevonni, megszervezte a közvetítések rendszerét.

South Melbourne Hellas–Melbourne Croatia, 1989–1990 – a balhés időkből

HATALMAS TÁVOLSÁGOK, UTAZÁSI NEHÉZSÉGEK

Ausztrália területe 7 692 024 négyzetkilométer, a hatalmas távolságok pedig megnehezítik a bajnokság lebonyolítását.

Ha egy brisbane-i csapat játszik Sydneyben, akkor légvonalban 733, közúton nagyjából ezer kilométert kell megtennie. Ez másfél óra repülőút, és ez még nagyon közeli túrának számít. A legnagyobb távolságot a nyugati parton elhelyezkedő Perth és az új-zélandi Wellington jelenti: gyakorlatilag több mint egy kontinenst kell átrepülniük a csapatoknak.

Az A-League csapatai, a Perth székel legnyugatabbra

Sándor György, a nyugati parton székelő Perth Glory játékosa így nyilatkozott erről:

Rendkívül szokatlan volt számomra, hogy egy adott bajnoki mérkőzésre hatalmas távolságot kell megtennünk. Például amikor Wellingtonban játszottunk, több mint ötezer kilométert utaztunk, ami egészen elképesztő. A meccsekre menetrend szerinti repülőjáratokkal megyünk, aminek óriási a költsége. Úgy vélem, a költségvetések alapján egyik magyarországi klub sem engedhetné meg magának, hogy az ausztrál ligában induljon.

A csapat általában előző nap reggel utazik, az otthon maradók pedig edzenek. Itt a meccsek után nem tudjuk megtenni, hogy indulunk haza, mert nincsenek már olyankor belföldi repülőjáratok, ezért plusz egy napot ott kell töltenünk. Perth nagyon messze van a többi nagyvárostól, ezért mindig repülnünk kell. Sokszor három napokat nem vagyunk otthon, ilyenkor egy kicsit visszasírom a magyarországi körülményeket. Emlékszem, otthon néha már akkor mérgelődtünk, amikor egy nappal korábban elutaztunk a leendő ellenfélhez... 

Egy kicsit elforgatott és megcsonkított Európa Ausztrálián belül
(Forrás: mapcollection.wordpress.com – a térkép régebbi, a független Montenegró még nem szerepel rajta)

AZ IDŐJÁRÁS OKOZTA KELLEMETLENSÉGEK

Régebben a téli időszakban rendezték a bajnokságot, de nem az időjárás miatt tették át a nyári szezonra. Azért hozták meg ezt a döntést, mert így a labdarúgásnak nem kell versenyeznie a népszerűbb rögbivel vagy krikettel, azoknak a sportágaknak ugyanis télen van a szezonja. Az ausztrálok úgy tartják, azért egyre népszerűbb a futball, mert a játékosok jó erőnlétének köszönhetően egyre élvezhetőbbek a mérkőzések. A rendkívül magas nyári páratartalom azonban nagyon megnehezítheti a játékosok dolgát.

KÖZVETÍTÉSEK

Az elmúlt tíz évben gyakorlatilag folyamatosan bővült a futballal kapcsolatos televíziós közvetítések száma. Az előző szezontól kezdve már interneten keresztül is lehet követni élőben a meccseket. Az esti közszolgálati, mindössze félórás híradó felét sporthírek teszik ki, amiben mindig beszámolnak a bajnokság történéseiről.

„Most értünk el odáig végre, hogy a focinak van hírértéke. A közszolgálati SBS-en nagyon színvonalas műsorokat készítenek a bajnokságról” – mondta egy évek óta bérletes brisbane-i szurkoló.

„Olyan, mintha a csapatok állandóan magaslaton játszanának, rettenetesen magas a páratartalom. Még a nézőtéren ülve is akkora a forróság, hogy olykor még a lelátón is nehéz levegőt venni, képzelhetjük, mit érezhetnek a játékosok a pályán”mondta ezzel kapcsolatban egy Brisbane Roar-szurkoló.

Sándor György így vélekedett az időjárásról:

„Azt hallottam, hogy Perth-ben száraz lesz a nyár, de majd meglátjuk. Az biztos, hogy ma harminchét Celsius-fok volt. Az edzések reggel kezdődnek,, így a nagy meleget elkerüljük. Ebben az évben szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert hatos vagy fél hatos időpontnál korábban nem kellett játszanunk, ekkor már nincs olyan fullasztó meleg. A kezdési időpontokat a televíziós csatornák szabják meg, ezeket az országon belüli, két-három órás időeltolódások is befolyásolják.”

Sándor György edzésben

A STADIONOK ÁLLAPOTA, A KÖRÜLMÉNYEK, A SZURKOLÓK

PÉNTEKENKÉNT KIDERÜL, HOGY KIK A BEVÁNDORLÓK

Általánosan jellemző Ausztráliára, hogy a munkahelyeken a pénteki napot „free dress day”-nek nevezik, amikor munkahelytől és beosztástól függetlenül mindenki bármilyen ruhát felvehet, amilyet szeretne a munkában, kivéve persze azoknak, akiknek kötelező munkavédelmi  vagy egyenruhához van kötve a foglalkozásuk. Egy magyar születésű, de több mint tíz éve Ausztráliában élő magyar osztotta meg az ezzel kapcsolatos tapasztalatait:

„Sydneytől és Melbourne-től kezdve Canberrán át Brisbane-ig mindenhol dolgoztam, ahol egytől egyig hasonlókat tapasztaltam a szabad pénteki ruhaviselés terén. Onnan tudod, hogy valaki bevándorló családnak a gyereke vagy bevándorló, hogy focimezben jön ezen a napon dolgozni. A mostani munkahelyemen, például amikor besétálok reggel az épületbe, a munkatársaim többnyire angol sztárcsapatok mezét viselik. Aki ausztrál születésű, az általában rögbi- vagy krikettmezben jön. Persze nincs komoly ellentét belőle, lehet heccelni egymást, és ez feldobja a napot. Már a parkolóban kezdődik, és egész nap megy. Sokszor a srácok a védőruhára is ráveszik a kedvenc csapatuk mezét.”

Az első osztályú csapatok többnyire a rögbicsapatok pályáin játszanak, amelyek európai mércével is jónak számítanak. A meccsre járás családi program, amihez számos egyéb szórakozási lehetőség is kötődik.

Brisbane-ben például a rikító narancssárga klubszínekbe öltözött szurkolók már jóval egy órával a meccs előtt megjelennek a stadion környékén. Rengeteg család jár a meccsekre, amelyekre az egészen pici gyereket is kiviszik. A stadion közvetlen közelében különböző ugrálóvárak állnak, és mini-focibajnokságokat rendeznek a gyerekek számára. A stadionba való bejutás nagyon egyszerű: az interneten előre megvett belépőjegyet a rendszer leolvassa a mobiltelefonról, és már nyílik is a kapu.

„Az eddigi stadionok, amelyeket láttam, egytől egyig szuperek voltak. Az AAMI Park Melbourne-ben különösen színvonalas volt, Európában is megállná a helyét. A Central Coast ellen pálmafás stadionban játszottunk, annak is megvolt a maga varázsa” – beszélt a stadionokról Sándor György.

Az edzőpályák minőségében viszont talált kivetnivalót a középpályás.

„A Videotonéhoz képest az edzőpályák minőségét nem lehet összehasonlítani. A Perth-nek nincs saját edzőkomplexuma. Olyan helyen edzünk, ahol sok füves pálya van egymás mellett, ezeken egyszerre játszanak a gyerekek, az ausztrálfoci-játékosok és a krikettesek egyaránt. Kifejezetten nekünk nincsen saját edzőpályánk. Ezzel szemben a Vidinél európai szinten is kimagaslóak a lehetőségek.”

Ugrálóvárak a stadion mellett

Ami a nézőszámokat illeti: az általunk is látott Brisbane Roar–Perth Glory találkozót nyolcezer ember tekintette meg a helyszínen, de egy nagyobb rangadóra vagy egy kupadöntőre negyvenezren is kilátogatnak. Balhék azonban már nem kísérik a mérkőzéseket. Manapság, ha valamilyen rendbontás történne a stadionban vagy a pálya körül, még ha csak egy petárdát is dobnának el, az esti híradóban biztos, hogy benne lenne, és óriási felháborodást keltene.

Hangulatjelentés Brisbane-ből

AZ AUSZTRÁLOK VISZONYA A SPORTHOZ, A LABDARÚGÁS HELYZETE

Ausztráliában egészen kisiskolás kortól azt lehet mondani, hogy az egyik legfontosabb dolog, hogy a gyermek sportoljon, amit el is várnak mindenkitől. Külön iskolai ösztöndíjakat lehet szerezni a különböző sportokban elért kiemelkedő sikerek után. A gyermeknevelés egyik alapja, hogy minél több sportban próbálja ki magát a gyermek – Ausztrália sportőrült ország.

A CSÓTÁNYOKRA IS LEHET FOGADNI
Az ország „sportőrültségét" mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az emberek rajonganak a sportfogadásokért. Leginkább a lóversenyekért vannak oda. Amikor az ország leghíresebb lóversenye, a Melbourne Cup folyik, gyakorlatilag megáll az élet egy időre. Ezt a saját bőrömön tapasztaltam. A nyelviskolában, szünetelt a tanítás, fogadhattunk a futamra, amit élőben néztünk meg együtt egy kivetítőn. A lóversenyen kívül persze lehet fogadni mindenféle őrültségre, varangyfuttatástól kezdve a tevefuttatáson át még a csótányokra is fogadhat az ember.

„Fura példa lesz, amit mondok, de alapvetően a sportesemények, sportközvetítések köré szerveződnek a hétvégi programok is, akár a családdal, akár a barátokkal vagy kollégákkal. Ha egy program ütközik egy adott meccsel, akkor megpróbáljuk átszervezni” – fogalmazott ezzel kapcsolatban egy háromgyermekes családapa.

Más kérdés, hogy a sportszeretet nem minden esetben párosul az egészséges életmódra való törekvéssel. A felnőtt lakosságnak csak része sportol aktívan, sokan szenvednek például a túlsúlytól. Ugyanakkor, aki sportolni szeretne, annak élete végéig megvan rá a lehetősége, nagy hagyományai vannak ugyanis az öregfiúkkluboknak, ahova az idősebb korosztályok is eljárnak rögbizni, krikettezni vagy ausztrál futballt űzni.

Ezek a sportágak még mindig nagyobb népszerűségnek örvendenek, mint a labdarúgás, amely a 2006-os vb-szereplés óta közkedvelt egyre inkább, és főképp a fiatalok körében.

A helyi B-közép hangadói

Egy idősebb szurkoló egy néhány évvel ezelőtti történetet elevenített fel ezzel kapcsolatban:

„Öt-hat éve lehetett, amikor ugyanezen a helyen ülve mérkőzést néztem, és a mellettem ülő családos férfi odafordult hozzám, és a tizenhatos vonala felől kezdett el érdeklődni. Elmesélte, hogy valahol látták, hogy lesz meccs, és kijöttek a családjával. Sohasem láttak korábban labdarúgó-mérkőzést, nem ismerték a szabályokat, azt sem tudták, hogy tizenegy ember játszik egy csapatban, és azt sem, hogy a városban egyáltalán van csapat. Mára rengeteget változott a helyzet, a közönség már értő szurkolókból áll.”

A FOLYTATÁSBAN...

Cikkünk később jelentkező második részében interjút olvashatnak a kilencszeres magyar válogatott Sándor Györggyel. A Perth Glory középpályása elmondja, milyen élmény Ausztráliában labdarúgónak lenni, kiderül például. hogy a bányászok jobban keresnek, mint a futballisták. Sándor beszél pályafutása korábbi időszakairól is, a Videotonról, a nemzeti csapatunkról és annak legújabb felfedezettjéről, Kleinheisler Lászlóról.

2019.02.18 19:41:44

Minden más foci nemzetisport.hu

Magyar és külföldi példák Zlatan Ibrahimovictól Gera Zoltánig.

2019.02.15 19:16:54

Minden más foci CSILLAG PÉTER

Nem a 2018-as aranylabdásra osztják a szuperhős szerepét a hirdetők, Angliában szappanoperában játszó csúnyácska színésznőhöz hasonlítják.