Ligue 1: vereséggel kezdte a PSG a bajnokságot

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.09.10. 22:56
null
A Lens nézők előtt győzte le a PSG-t (Fotó: AFP)
Vereséggel kezdte a francia labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 2020–2021-es idényét a Paris Saint-Germain: a címvédő párizsiak 1–0-ra kikaptak az újonc Lens otthonában csütörtök este.

Két forduló már többé-kevésbé lement a francia bajnokságból, azonban a párizsiak a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében voltak érdekeltek, emiatt felmentést kaptak – egészen mostanáig.

Thomas Tuchel, a BL-t vesztes fináléval befejező PSG vezetőedzője hét játékosára – köztük a két legnagyobb csillagra, Neymarra és Kylian Mbappéra – nem számíthatott koronavírus-fertőzés miatt, így aztán a csatársorban két 18 éves újonc is kezdett csütörtök este: Arnaud Kalimuendo és Kays Ruiz-Atil.

A Bulka – Kurzawa, Kehrer, Kimpembe, Bernat – A. Herrera, Gueye, Verratti – Sarabia, Kalimuendo, Ruiz-Atil összeállításban kezdő fővárosiak finoman fogalmazva nem villogtak, és egyszer már az első félidőben is csak a szerencse mentette meg őket a góltól: a 16. percben Ignatius Ganago lövése a bal kapufáról vágódott vissza.

Aztán a kameruni támadó a második félidő elején ajándéklabdát kapott a PSG fiatal lengyel kapusától, a 20 éves Marcin Bulkától, és Marco Verrattit lerázva magáról a kapu bal oldalába lőtt. Ez már a harmadik élvonalbeli gólja volt a PSG ellen…

A LENS GYŐZTES GÓLJA

A végjátékban többet támadott a PSG, de nem sikerült begyötörnie az egyenlítő gólt. A Lens megdolgozott a szép győzelemért, még ha csupán a játékidő 21.9 százalékában volt is játékosai birtokában a labda.

Egy kis stat: a PSG legutóbb 2011-ben veszítette el az idény első bajnoki mérkőzését, akkor a Lorient győzte le 1–0-ra.

LIGUE 1
2. FORDULÓ
Lens–PSG 1–0
(Ganago 57.)

A forduló korábbi eredményei
Augusztus 28.

Lyon–Dijon 4–1
Augusztus 29.
Rennes–Montpellier 2–1
Strasbourg–Nice 0–2
Augusztus 30.
Reims–Lille 0–1
Angers–Bordeaux 0–2
Metz–Monaco 0–1
Nantes–Nimes 2–1
Saint-Étienne–Lorient 2–0
Brest–Marseille 2–3

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Nice 2 2 4–1 +3 6
2. Bordeaux 2 1 1 2–0 +2 4
3. Rennes 2 1 1 3–2 +1 4
3. Monaco 2 1 1 3–2 +1 4
5. Lille 2 1 1 2–1 +1 4
6. Nantes 2 1 1 2–1 +1 4
7. Nimes 2 1 1 5–2 +3 3
8. Lyon 1 1 4–1 +3 3
9. Saint-Étienne 1 1 2–0 +2 3
10. Marseille 1 1 3–2 +1 3
11. Lorient 2 1 1 3–3 0 3
12. Lens 2 1 1 2–2 0 3
13. Angers 2 1 1 1–2 –1 3
14. Reims 2 1 1 2–3 –1 1
15. Montpellier 1 1 1–2 –1 0
16. Paris SG 1 1 0–1 –1 0
16. Metz 1 1 0–1 –1 0
18. Strasbourg 2 2 1–5 –4 0
18. Dijon 2 2 1–5 –4 0
20. Brest 2 2 2–7 –5 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik