nemzetisport.hu 2017.08.13 22:52 Frissítve: 2017.08.13 23:21

Ligue 1: Neymar kezdett, gólt lőtt, gólpasszt adott, a PSG nyert

A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 2. fordulójában a Paris Saint-Germain idegenben 3–0-ra legyőzte a Guingampot. A fővárosiaknál először kezdett a világrekordért igazolt Neymar, aki góllal és gólpasszal kezdett új csapatában.

Neymar és Cavani is betalált a PSG-ben (Fotó: AFP)

 

Az első félidő meddő párizsi fölényt hozott, hiába birtokolták kétszer annyit a labdát a vendégek, mint a hazaiak, gólt így sem tudtak szerezni.

Sőt, a 47. percben kis híján előnybe került a Guingamp, de Didot távoli lövése kevéssel elkerülte a bal felsőt.

Az 52. percben aztán megszületett a PSG gólja, nem kis hazai segédlettel: az utolsó négy labdaérintés ugyanis egyaránt Guingamp-játékosé volt, Karl-Johan Johnsson pedig nem tudta védeni Jordan Ikoko jobb alsóra tartó hazaadását (öngól, 0–1).

A hihetetlen öngól


Ezt követően már a párizsiak akarata érvényesült, Cavani ziccerét még védte a svéd kapus, a második próbálkozása az égbe szállt, harmadjára viszont már nem rontott, Neymar szenzációs indítása után elegánsan a bal alsóba helyezett (0–2).

Cavani megszerzi a PSG második gólját


A hajrában Di María finom pöckölése akadt el a kapusban, majd Johansson újra védett az argentin próbálkozásánál, aztán Neymar pillanatai jöttek, Cavani beadása után közelről megszerezte az első párizsi találatát (0–3).

Neymar első PSG-s gólja


A hazaiaknál nem sokkal korábban állt be a világ és Európa-bajnok Lilian Thuram fia, Marcus, de ő sem tudott segíteni csapatán, amely 3–0-ra kikapott.

FRANCIA LIGUE 1

2. FORDULÓ
Guingamp–Paris Saint-Germain 0–3
(Ikoko 52. – öngól, Cavani 62., Neymar 82.)

KORÁBBAN
Strasbourg–Lille 3–0 (Martin 74., Liénard 82. – 11-esből, Grimm 88.)
Dijon–Monaco 1–4 (Said 43., ill. Falcao 3., 37., 51., Jemerson 25.)

 AZ ÁLLÁS
1. Lyon 2 2 6–1 +5  6
2. Paris SG 2 2 5–0 +5  6
3. Monaco 2 2 7–3 +4  6
4. Marseille 2 2 4–0 +4  6
5. Saint-Étienne 2 2 2–0 +2  6
6. Bordeaux 2 1 1 4–2 +2  4
6. Angers 2 1 1 4–2 +2  4
8. Troyes 2 1 1 3–2 +1  4
9. Toulouse 2 1 1 3–3 0 3
9. Lille 2 1 1 3–3 0 3
11. Montpellier 2 1 1 1–1 0 3
12. Strasbourg 2 1 1 3–4 –1  3
12. Guingamp 2 1 1 3–4 –1  3
14. Rennes 2 1 1 2–3 –1  1
15. Nice 2 2 1–3 –2  0
16. Caen 2 2 0–2 –2  0
17. Metz 2 2 1–5 –4  0
18. Nantes 2 2 0–4 –4  0
18. Amiens 2 2 0–4 –4  0
20. Dijon 2 2 1–7 –6  0

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.08.22 11:48:01

Minden más foci BOROS MIKLÓS

Bukarestben, román élvonalbeli mérkőzésen először énekelték el a magyar szurkolók.

2017.08.21 17:59:30

Minden más foci nemzetisport.hu

Az „agy nélküli George Bestet” állítása szerint lenyűgözték a csatár méretei.

2017.08.20 20:00:48

Minden más foci nemzetisport.hu

Kialakul a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének mezőnye.

2017.08.20 19:21:44

Minden más foci nemzetisport.hu

A Videoton hazai pályán harcolhatja ki az Európa-liga csoportkörében való részvételt.

2017.08.20 19:19:56

Minden más foci nemzetisport.hu

PSG–Saint-Étienne rangadóval kezdődik a francia bajnokság 4. fordulója.