Ligue 1: újra kikapott, egyre rosszabb pozícióban a Lyon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.30. 22:28
null
Alexandre Letellier, az Angers kapusa és játékostársai ünneplik a Monaco legyőzését (Fotó: AFP)
A legutóbbi hat forduló során már a negyedik vereségét szenvedte el a Lyon a francia labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1): az OL szombat esti legyőzője a Bastia volt (1–0).

 

SÚLYOS MONACÓI VERESÉG
Az újonc Angers 3–0-ra legyőzte a Monacót a második és a harmadik helyezett kora esti rangadóján. Az Angers az utóbbi hetekben visszaesőben volt, sorozatban három tétmeccset veszített el, ezúttal azonban minden tekintetben felülmúlta vendégét. A Monaco november eleje óta nem kapott ki bajnokin, kilencmeccses veretlenségi sorozata szakadt meg szombat este.

A Lyon nagy mezőnyfölényben játszott, de egyetlen igazán nagy helyzetét elpuskázta, a korzikaiak pedig egy kontra végén a brazil Brandao jóvoltából egyszer betaláltak.

A Nantes sorozatban a kilencedik bajnokiján is veretlen maradt: a „kanárik” egyetlen góllal bizonyultak jobbnak vendéglátójuknál, a sereghajtó Troyes-nál.

Négy vereség után győzött a másfél hónapja nyeretlen, szombaton Frédéric Hantz személyében új edzőt avató Montpellier – ráadásul nem is kis különbséggel verte meg a bennmaradásért vívott harcban szintén érdekelt Gazélec Ajacciót.

Hosszú idő után ünnepelhetett győzelmet a Lorient is; a Reims elleni siker elsősorban a remek napot kifogó kapusnak, Benjamin Lecomte-nak és a két gólt fejelő Zargo Tourénak köszönhető.

A Toulouse két büntetőt is rúghatott a Guingamp ellen, de Wissam Ben Yedder a másodikat elhibázta a 89. percben – Jonas Lössl védése azt jelentette, hogy a bennmaradásért harcoló Guingamp egymás után másodszor nyert.

FRANCIAORSZÁG, LIGUE 1
23. FORDULÓ, szombati mérkőzések

Angers–Monaco 3–0 (N'Doye 19., 43., Yattara 55.)
Troyes–Nantes 0–1 (G. Gillet 41.)
Lorient–Reims 2–0 (Z. Touré 15., 51.)
Gazélec Ajaccio–Montpellier 0–4 (M. Yatabaré 14., Martin 41. – 11-esből, Dabo 52., 57.)
Bastia–Lyon 1–0 (Brandao 69.)
Toulouse–Guingamp 1–2 (Ben Yedder 64. – 11-esből, ill. Sankharé 12., Briand 72.)

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 22 19 3 56–10 +46 60
2. Monaco 23 10 9 4 33–28 +5 39
3. Angers 23 10 7 6 24–18 +6 37
4. Nice 22 10 6 6 37–26 +11 36
5. Rennes 22 8 10 4 32–25 +7 34
6. Saint-Étienne 22 10 3 9 25–25 0 33
7. Caen 22 10 3 9 24–28 –4 33
8. Nantes 23 8 8 7 21–22 –1 32
9. Marseille 23 7 10 6 33–24 +9 31
10. Lyon 23 8 6 9 28–27 +1 30
11. Lorient 23 7 9 7 32–32 0 30
12. Bordeaux 22 7 9 6 27–30 –3 30
13. Bastia 23 8 4 11 22–27 –5 28
14. Guingamp 23 7 6 10 22–30 –8 27
15. Lille 23 5 11 7 18–19 –1 26
16. Ajaccio 23 6 8 9 24–31 –7 26
17. Montpellier 23 7 4 12 27–29 –2 25
18. Reims 23 5 8 10 23–32 –9 23
19. Toulouse 23 4 8 11 25–41 –16 20
20. Troyes 23 1 8 14 16–45 –29 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik