Ligue 1: hiába vezetett kétszer is a Toulouse, a Monaco nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.04. 22:40
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 2017–2018-as szezonjának nyitányán a címvédő AS Monaco hazai pályán 3–2-re legyőzte a Toulouse-t.

A Toulouse Zinédine Machach góljával már a 6. percben vezetést szerzett, ám Jemerson fejes góljával még az első félidőben egyenlített a címvédő. A második játékrész elején Andy Delort találatának köszönhetően ismét a vendégeknél volt az előny, ezt követően azonban Falcao egalizált, majd Kamil Glik a győztes gólt is megszerezte a Monacónak (3–2). 3–2).

A hercegségbeli klub szurkolóinak estéjét csak egy tény ronthatta el: Kylian Mbappét a 75. percben egy kisebb sérülés miatt le kellett cserélni – igaz, a csodagyerek a saját lábán hagyta el a pályát, így remélhetőleg nem vár rá hosszabb kihagyás.

A francia másodosztályban Bese Barnabás kezdőként a 68. percig volt a pályán – ekkor csapata, a Le Havre még egygólos hátrányban volt, de már tíz perce emberelőnyben játszott. A Le Havre-nak végül sikerült felőrölnie az Auxerre-t, így hazai pályán 4–1-es sikert aratott.

FRANCIA LIGUE 1
1. FORDULÓ

Monaco–Toulouse 3–2 (Jemerson 28., Falcao 58., Glik 70., ill. Machach 6., Delort 53.)

SZOMBAT
17.00:Paris Saint-Germain–Amiens (Tv:Digi Sport1)
20.00:Lyon–Strasbourg (Tv:Digi Sport3)
20.00:Metz–Guingamp
20.00:Montpellier–Caen
20.00:Saint-Étienne–Nice (Tv:Digi Sport1)
20.00:Troyes–Rennes
VASÁRNAP
15.00:Lille–Nantes (Tv:Digi Sport1)
17.00:Angers–Bordeaux (Tv:Digi Sport1)
21.00:Marseille–Dijon (Tv:Digi Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik