Ligue 1: hiába a félpályás gól, döntetlent játszott a Lyon – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.19. 19:08
Eseménydús találkozón 3–3-as döntetlent játszott a Lyon a Bordeaux-val a francia labdarúgó-bajnokság 3. fordulójában. Úgy tűnt, hogy a hazaiak emberhátrányuk ellenére is győzni tudnak, de a hosszabbításban kiegyenlített a Bordeaux.

Már a 11. percben előnybe került a Lyon. Nabil Fekir a félpályáról rúgta rá a labdát, és szerzett kissé szemtelen gólt (ráadásul a gyengébbik lábával!), majd a 23. percben gólpasszal segítette Kenny Tetét, ezzel már 2–0-ra vezettek a hazaiak. A 37. percben azonban Sergi Darder megkapta a második sárga lapját, így a Lyon emberhátrányba került, alig négy perccel később pedig meg is kezdte a felzárkózást a Bordeaux, Malcom talált a kapuba. Nabil Fekir a félpályáról rúgta rá a labdát, és szerzett kissé szemtelen gólt (ráadásul a gyengébbik lábával!), majd a 23. percben gólpasszal segítette Kenny Tetét, ezzel már 2–0-ra vezettek a hazaiak. A 37. percben azonban Sergi Darder megkapta a második sárga lapját, így a Lyon emberhátrányba került, alig négy perccel később pedig meg is kezdte a felzárkózást a Bordeaux, Malcom talált a kapuba.

Az emberhátrány nem vetette különösebben vissza a hazaiak lelkesedését, és a második félidőben is bevették a Girondins kapuját Bertrand Traoré révén. Néhány perccel a mérkőzés vége előtt a vendégek is újra eredményesek voltak, a gólszerző Lukas Lerager. A 91. percben pedig jött az egyenlítő gól, Malcom másodszor is betalált, így 3–3-as döntetlennel zárult a Lyon és a Bordeaux összecsapása.

FEKIR GÓLJA

FRANCIA LIGUE 1
3. FORDULÓ

Lyon–Bordeaux 3–3 (Fekir 11., Tete 23., B. Traoré 74., ill. Malcom 41., 91., Lerager 88.)
KÉSŐBB
Montpellier–Strasbourg 1–1 (Congre 73., ill. Saadi 24.)
Nice–Guingamp 2–0 (Plea 45., Walter 47.)
Rennes–Dijon 2–2 (Mubele 14., 46., ill. Csang-Hoon Kvon, Tavares 91. – 11-esből)
Saint-Étienne–Amiens 3–0 (Bamba 13. – 11-esből, Dabo 41., 67. – az elsőt 11-esből)
Troyes–Nantes 0–1
Kiállítva: Awaziem (34., Nantes)

Legfrissebb hírek

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

A Lens legyőzte Negóékat, és a tabella élére ugrott

Francia labdarúgás
2026.01.30. 22:58

Antony góllal és gólpasszal vezette a nyolcaddöntőbe a Real Betist az El-ben

Európa-liga
2026.01.29. 23:12

Endrick triplázott, a Lyon öt gólt hintett a Metznek a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.01.25. 22:45

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57
Ezek is érdekelhetik