Ligue 1: El-győztes edző Marseille-ben – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.05.28. 16:30
null
André Villas-Boas kétéves szerződést kötött a klubbal (Fotó: om.net)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 5. helyén záró Olympique Marseille a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a Portóval korábban Európa-ligát nyerő André Villas-Boast nevezte ki új vezetőedzőjének. A szakember kétéves szerződést kötött új klubjával, amelynél július 1-jén áll munkába.

 

A 41 esztendős tréner Portugáliában kezdte edzői pályafutását, majd egy portói sikerév után megfordult a Chelsea-nél, a Tottenhamnél és a Zenitnél is. A Sanghaj SIPG-t irányította legutóbb, ahonnan 2017 novemberében távozott. Villas-Boas többek között azért hagyta ott a kínai klubot, hogy megvalósítsa régi álmát, azaz elinduljon a Dakar ralin. A 2018-as sivatagi viadalt azonban egy baleset után fel kellett adnia.

Mint arról korábban beszámoltunk, Rudi Garcia közel három év után intett búcsút a Marseille kispadjának, ahol ebben az idényben nem sikerült kiharcolni az európai kupaszereplést.



Legfrissebb hírek

Az Ajax volt vezetőedzője veszi át az irányítást Portóban – hivatalos

Minden más foci
2025.07.06. 14:15

„Inkább nem eszem” – Aurier arról, hogy játszana-e Marseille-ben

Francia labdarúgás
2025.07.03. 16:56

A klub-vb után betelt a pohár, sportigazgatóját is kirúgja a Porto – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.03. 09:57

Angyal Dániel távozik a Marseille-től, de még nem tudni, hol folytatja

Vízilabda
2025.06.10. 17:57

Az Inter szerződtette a Marseille brazil szélsőjét – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.07. 12:46

Férfi vízilabda BL: Vigvári Vince és Burián Gergely csapata viszi haza a bronzérmet

Vízilabda
2025.06.01. 21:04

A Marseille legyőzésével ismét BL-finalista az FTC vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.05.30. 22:40

Drámai ötméterespárbajban jutott döntőbe a Novi Beograd a férfi vízi BL-ben

Vízilabda
2025.05.30. 20:59
Ezek is érdekelhetik