Liga 1: első hazai meccsén is veszített a Sepsi a rájátszásban

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2019.03.15. 21:47
Első hazai mérkőzését is elvesztette a román élvonal felsőházi rájátszásában a Sepsi OSK. A székelyföldi csapatot a második helyen álló Universitatea Craiova győzte le 1-0-ra.

Az első félidő szentgyörgyi helyzettel indult és zárult, de Florin Stefan kiugrása és Birahima Tandia szabadrúgása nyomán is centikkel ment el a labda a bal sarok mellett. A kettő között viszont a Craiova uralta a pályát, mert a hasonló akciókkal, a védők mögé belőtt labdák befutásával próbálkozó két csapat közül egyrészt megszállta a középpályát, másrészt a hazaiak indításai többnyire lesen találták a társakat. A vendégek egy szöglet nyomán szerezték meg a vezetést: a korábban a PAFC-nál is játszó Renato Kelic fejesét még védte ugyan Niczuly Roland, de a Sepsi kapusáról kipattanó labdát Alexandru Mateiu estében a jobb alsó sarokba tolta.

A gól utáni húsz percben a Craiova eldönthette volna a meccset, ám előbb az egyedül kapura törő Nicusor Bancu lövés helyet passzolni akart, Elvir Koljicot pedig szerelte Igor Jovanovic, majd a jobb oldalon háromszor is kilépő Cristian Barbut kétszer gyengén lőtt, harmadszor pedig túl erősen és fölé vágta a labdát.

Szünet után már inkább kivárásra játszott a Craiova, így a Sepsi jóval több időt tudott a támadótérfélen tölteni, ám gólveszély továbbra is csak a látogatók kontráiban volt. Koljic kétszer is a felezővonaltól mehetett egyedül kapura, azonban egyik alkalommal sem tudott túljárni Niczuly eszén, míg a két helyzet között Bancu lőtt balról a hosszú sarok mellé. A szentgyörgyiek egyetlen lehetőségét Jovanovic puskázta el, aki négy méterről rosszul találta el a Nouvier szöglete nyomán az ötösön lepattanó labdát.

Az utolsó húsz percben Eugen Neagoe, a Sepsi edzője két védőjét, Daisuke Satót és Jovanovicot is támadókra cserélte, de sem Yasin Hamed, sem Hadnagy Attila nem tette veszélyesebbé a székelyföldiek támadójátékát, a középpályára visszalépő Tandia elől pedig a craiovai védők szívták el a levegőt. Sőt, a legvégén ismét egy vendégcsatár került nagy helyzetbe, ám a csereként beállt Carlos Fortes sem találta el a kaput. Sikerével a Craiova egy pontra megközelítette a listavezető CFR-t – Lang Ádám együttese szombaton, a Viitorul otthonában lép pályára.

LIGA 1, RÁJÁTSZÁS
2. FORDULÓ

Sepsi OSK–Universitatea Craiova 0–1 (Mateiu 20.)
Az állás: 1. CFR 30 pont, 2. Craiova 29, 3. FCSB 25, …6. Sepsi 19.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik