Liga 1: története legjobb helyezésével zárt a Sepsi

Vágólapra másolva!
2019.05.20. 22:08
null
Hétfő este ugyan kikaptak a sepsiszentgyörgyiek, de a tavalyi kilencedik után idén a hatodik helyen végeztek (Fotó: gsp.ro)
A hétmeccses tavaszi vereségsorozat és rájátszásban szerzett egyetlen pont ellenére fennállása legjobb helyezésével zárta a 2018–2019-es idényt a Sepsi OSK a román élvonalban, a székelyföldi együttes a tavalyi kilencedik hely után idén a hatodikon végzett. Hétfő este az Astra Giurgiu otthonában 3–2-re elvesztett találkozó nemcsak a Sepsi, hanem a teljes felsőházi rájátszás utolsó találkozója is volt.

 

Az esőben, vizes pályán lejátszott találkozó első félidejét a hazai csapat uralta, amely az első félórában kétszer is bevette a közben több nehéz lövést is hárító Niczuly Roland kapuját: Romario Moise tökéletes passzait Filip Mrzljak fejjel, Silviu Balaure pedig a kapu torkából lábbal tolta a hálóba 2–0.

A Sepsi ritkán jutott el az Astra kapujának környékére, az első szépítési lehetőséget Sebastian Rudol szabadrúgása jelentette, de a labda a bal kapufa és a léc találkozási pontjáról vágódott ki. A szünet előtt azért a három hónapos gólszünetét megtörő Ibrahima Tandia szépített Andrei Sintean indítása után, a második félidőben azonban Moise a két gólpassza után kilenc méterről lőtt a hálóba, így visszaállt a kétgólos különbség 3–1.

A szentgyörgyi csapatban öt utánpótláskorú játékos is pályára lépett a találkozón, közülük a mindössze 16 éves, saját nevelésű Baláska Etele ez alkalommal mutatkozott be a felnőttek között, a 17 éves, szintén csereként beállt Calin Popescu pedig a ráadáspercekben egy éles szögből leadott, védőkön megpattanó lövéssel megszerezte első élvonalbeli gólját 3–2.

A Sepsivel ellentétben az Astra számára nem ért véget a szezon, a giurgiui csapat szombaton a Román Kupa döntőjét vívja a Viitorul ellen, és csak a trófea elnyerése esetén indulhat nyáron az Európa-liga selejtezőiben.

LIGA 1, FELSŐHÁZ, 10. (UTOLSÓ) FPRDULÓ:
Astra Giurgiu–Sepsi OSK 3–2
(Mrzljak 13., Balaure 27., Moise 63., illetve Tandia 43., Popescu 90+2.)

A végeredmény: 1. CFR 50, 2. FCSB 48, 3. Viitorul 39, 4. Craiova 38, 5. Astra 27, 6. Sepsi 20.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik