Liga 1: tizenhat csapatos lesz a román élvonal, a Sepsi 9. lett

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.08.06. 12:30
null
Forrás: Sepsi OSK Facebook
Online végrehajtó bizottsági ülésen szavazta meg a román szövetség (FRF) az élvonal létszámemelését, így oldva meg a szerdán lezárt 2019–2020-as idény végeredményének napok óta tartó vitáját.

 

Razvan Burleanu, az FRF elnöke már régóta szorgalmazta, hogy 14 helyett 16 klub szerepeljen a Liga 1-ben, de tervei szerint csak 2021-ben vezették volna be az új bajnoki rendszert. A koronavírus-fertőzések miatt elmaradt mérkőzések azonban új helyzetet teremtettek, az elmúlt három napban szinte óránként találtak ki új módszert az eltérő meccsszámú együttesek közti sorrend megállapítására.

Az alsóház utolsó fordulóját úgy játszották le szerda délután, hogy a csapatok többségének fogalma sem volt, milyen eredménnyel hányadik helyen is végez. A lefújáskor például a Sepsi OSK lehetett nyolcadik, kilencedik vagy tizenkettedik is, és a klubok szűk többsége által támogatott változatról (a rájátszás pont/meccs átlaga) csak szerda este derült ki, hogy alkalmazása esetén a már Kolozsvárnak kiosztott bajnoki címet a CFR-nek át kellene adni az Universitatea Craiova részére.

A végrehajtó bizottság viszont a létszámemeléssel megoldotta a dilemmát, mivel így nem lesz egyenes kieső, csupán a minden számítás szerint utolsó Chindia Targovistének kell vasárnap és szerdán osztályozót vívnia a Liga 2 harmadik helyén végző Mioveni-nel. Ezzel együtt a szövetség az összes korábbi pontszámítási módszert elvetette, és a bajnokság pillanatnyi állását befagyasztva állapította meg a végső sorrendet.

A létszámemelés ellenére marad a rájátszásos rendszer, az alapszakasz első hat helyezettje jut a felsőházba, és az addigi pontszám felezése után újabb oda-vissza kört játszik a bajnoki címért. A tízcsapatos alsóházban viszont már csak egy-egy alkalommal találkoznak újra a gárdák, az utolsó két helyezett esik ki, a 13. és 14. pedig osztályzót vív a másodosztály harmadikja és negyedikje ellen.

Bár a Liga 1 klubjai az FC Botosani kivételével mind támogatták az elsősorban a Dinamo bennmaradását szolgáló létszámemelést, anyagilag vesztesen jönnek ki belőle: így ugyanis mintegy 170 ezer euróval csökken a televíziós jogdíjakból egy klubra jutó összeg.

A román futball történelmében nem ez az első eset, hogy létszámemeléssel mentenek meg a kieséstől egy bukaresti klubot: 1973-ban a Sportul Studentesc bennmaradása érdekében emelték fel 16-ról 18-ra az A-osztály létszámát.

Diószegi László, a Sepsi OSK elnöke úgy véli, „normális” döntés született.

„Voltaképpen normális döntés született, nem kell számolgatni az együtthatót, hanem mindenki marad a helyén. Az idény előtt nagyjából erre a helyezésre számítottunk, Leo Grozavu vezetőedző szerződését is úgy kötöttük meg, hogy ha ezt eléri, – egy fegyelmi melléklet beiktatásával – hosszabbítunk vele. A létszámemelés szerintem elsősorban a kis csapatoknak jó, és hát mi sem vagyunk topklub. A következő idényben több gyengébb együttes lesz nálunk, nem kezdhetjük olyan hullámzón az évadot, mint legutóbb.”

A LIGA 1 VÉGEREDMÉNYE
Felsőház:
1. CFR 49 pont, 2. Craiova 44, 3. Astra 33, 4. Botosani 32, 5. FCSB 31, 6. Gaz Metan 25.
Alsóház: 1. Viitorul 43, 2. Hermannstadt 35, 3. Sepsi 34, 4. Clinceni 32, 5. Voluntari 31, 6. Poli Iasi 30, 7. Dinamo 25, 8. Chindia 23

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik