Lengyelországban az NSO 3.0 - megszorongattuk „Roy Keane-éket”

Vágólapra másolva!
2014.05.15. 17:18
null
A Nemzeti Sport Online csapata
Ismételten nemzetközi labdarúgótornán vett részt szerkesztőségünk csapata Lengyelországban: a gniewinói meghívásos Média-kupán a Nemzeti Sport Online együttese Magyarországot képviselve – immár harmadszor – szállt versenybe az európai sportsajtó legjobbjai ellen. Többek között Németország, Oroszország és Csehország is delegált csapatot a remek hangulatot és kiváló meccseket hozó viadalra.

 

A TORNA LEBONYOLÍTÁSA
Öt plusz egy fős csapatok mérték össze erejüket a hagyományos futballpálya kevesebb mint felén kialakított – természetesen füves – játéktéren. A mérkőzések kétszer tíz percig tartottak, az egyenes kieséses szakaszban döntetlen után egyből szétlövés következett.

Hol máshol kezdhetnénk élménybeszámolónkat, mint szálláshelyünk ismertetésével!? A harmadik alkalommal megrendezett Média-kupára – ahogy tavaly – ezúttal is a lengyelországi Gniewinóban került sor, ahol a 2012-es Európa-bajnokság idején a spanyol válogatott küldöttsége is megszállt. A négycsillagos Hotel Mistral fotocellás bejárati ajtaján, számos ablakán, valamint az épületen belül a Spanyol Labdarúgó-szövetség, illetve a Spanyol Labdarúgóliga címere díszelgett, s a spanyol játékosok könnyebb tájékozódását elősegítve a különböző helyiségek bejárata fölött nemcsak angolul, de saját anyanyelvükön is elolvashatták, melyik szobába lépnek be. A szállodához wellnessrészleg, biliárdterem, valamint több edzőpálya is tartozik, köztük a komplexum centerpályája, ahol annak idején Xaviék készültek az Eb mérkőzéseire.

Xabi (Alo)NSO
Xabi (Alo)NSO
A hotel egy része és a környezet tehát nem volt ismeretlen számunkra, ellentétben a második emelettel! Tavaly „eggyel lejjebb” hajthattuk álomra a fejünket, az idén azonban az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy a második szint szobáit foglalhattuk el – azokat, amelyekben két évvel ezelőtt a spanyol válogatott játékosai hemzsegtek. A Nemzeti Sport Online csapata Sergio Busquets, Xabi Alonso, Álvaro Negredo és David Silva korábbi szálláshelyét kapta – a játékosok arcképe és neve az ajtón fellelhető –, de a folyosón megcsodálhattuk a többi klasszis egykori „bázisát” is.

Miután feldolgoztuk, hová kerültünk mintegy 16 órás utazást követően, „eltettük magunkat másnapra”, amikor kezdetét vette a tizenhat csapatos torna, melyen egy csoportban négy együttes kapott helyet. Mindenre elszánt küldöttségünk két lengyel alakulattal, valamint a 2012-es győztes, tavalyi döntős moldovaiakkal nézett szembe a megméretés első napján – több-kevesebb sikerrel.

„Roy Keane” akcióban
„Roy Keane” akcióban

Első mérkőzésünkön a Bayern München korábbi lengyel válogatott játékosát, Slawomir Wojciechowskit ezúttal nélkülöző Orange Sportnak visszavágtunk a tavalyi vereségért, s egy végletekig kiélezett találkozón 3–1-es győzelmet arattunk. Második meccsünkön nemcsak a csoport, de a torna egyik nagy esélyesének tartott moldovai csapattal találtuk szembe magunkat, amely ellen tisztesen helytálltunk, 2–1-es vereséget szenvedtünk, de a „Roy Keane-nel” felálló 2012-es győztesnek meg kellett izzadnia a három pontért. (Hogy jön képbe az MU korábbi futballistája? Az egyik moldovai játékos kísértetiesen hasonlít a korábbi kemény középpályásra.)

A csoport második helyéért döntő találkozóra már sajnos elfogyott az erőnk, a fittebb TVP 3–0-ra nyert. Érdekesség, hogy a három szerzett pont ellenére csak a csoportkör utolsó fordulójában dőltek el a helyezések, a sebezhetetlennek hitt moldovaiak 5–2-es vereséget szenvedtek az Orange Sporttól, amely így jobb gólkülönbségének köszönhetően megelőzött minket.

A DÖNTŐBEN

Csoportunk erejét jelzi, hogy a fináléban két korábbi vetélytársunk, a moldovai csapat és a TVP csapott össze. Az izgalmas találkozó után előbbi együttes örülhetett, amely nagyjából tíz másodperccel a rendes játékidő letelte előtt szerezte meg győztes gólját (3–2). A negyeddöntőben a korábbi válogatott Szvetoszlav Petrovot is felvonultató címvédő bolgárokat – akik a játékvezetőn és az ellenfél játékosain próbáltak elégtételt venni az 5–0-s vereségért – kiejtő moldovaiaknak tehát sikerült, ami tavaly nem: másodszor nyerték meg a tornát.

A kedd esti lengyel–német (0–0) felkészülési meccs megtekintése és a jó hangulatú közös vacsora után szerdán jöhettek a helyosztók, melyeket bizakodva vártunk – nem ok nélkül. A vigaszág (9–16. helyért) első fordulójában kiváló helyzetkihasználásunknak köszönhetően 6–3-ra megvertük a Gazeta Wyborcza nevű lengyel csapatot, majd a németek ellen játszottunk 2–2-es, igazságos döntetlent – a szétlövés után pedig mi örülhettünk. Az „alsóház” döntőjében a litvánok ellen nüanszokon múlott a győztes kiléte, de ezen a találkozón elpártolt mellőlünk a szerencse (0–2), így be kellett érnünk a tizedik hellyel, amely az NSO eddigi legjobb szereplése a Média-kupa történetében.

Szerkesztőségünk a szeles, esős idő ellenére kiválóan érezte magát a kétnapos rendezvényen, bízunk benne, hogy jövőre is meghívják szerethető csapatunkat az eseményre, melyen – ha ezen az úton haladunk tovább, és szerencsésebbek leszünk a csoportbeosztásnál – előbb-utóbb már a kvartettből való továbbjutás is meglehet számunkra.

A részt vevő csapatok egy része, pirosban a magyar delegáció
A részt vevő csapatok egy része, pirosban a magyar delegáció

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik