Lengyelország: a volt Fradi-légiós lehet a befutó Kádár előtt

2015.01.20. 09:44
A lengyel sportsajtó arról ír – román értesülésekre hivatkozva –, hogy az ősszel a Petrolul Ploiesti-ben szereplő Gerson a tavasszal már a KS Lechia Gdansk labdarúgója lesz.

 

A lengyel élvonalbeli csapat erősítési tervei között ott szerepelt Kádár Tamás neve is – a Lech Poznan szintén képben van a magyar védő esetében –, de a brazil-spanyol középhátvéd – aki jelenleg a Kapfenberg játékosa, és eredeti kölcsönadási szerződése amúgy a nyáron járna le – eleve az első számú kiszemelt volt a posztra. Kádár csupán az alternatív B-terv volt, ám jelek szerint nem lesz rá szükség, tekintve, hogy a brazil-spanyol védővel, miként klubjaival, sikerült egyezségre jutni, és szakmailag is illik az elképzelésekbe.

A Lechia Gdansk vezetőedzője, Jerzy Brzeczek annyit árult el a sajtónak, hogy a napokban két új igazolást jelentenek be. A lengyel sajtó szerint Gerson lesz az egyik.

A 23 éves Gerson pályafutása során a PSV, az Atlético, a Rapid Wien és a Ferencváros keretéhez is tartozott – 11 bajnokija és három MK-meccse van népligetieknél, ahol 2013 őszén alapembernek számított –, az ősszel hét bajnokin és öt El-meccsen lépett pályára a román klub színeiben.

Legfrissebb hírek

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai és BVSC-érkező

Labdarúgó NB II
14 órája

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB I
16 órája

Szerződést hosszabbított csapatkapitányával a DVTK – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 20:56

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 14:57

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 12:48

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
2026.07.02. 12:05

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:44

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:15
Ezek is érdekelhetik