Légiósok: Futács hiába váltana, egy büntetés miatt nem engedik

Vágólapra másolva!
2015.09.01. 08:56
Futács Márkó ebben a szezonban három forduló során mindössze 25 percet játszott a török élvonalbeli Mersinben. Adódik a kérdés, nem fordult-e meg a fejében a klubváltás lehetősége – menedzserét, Filipovics Vladant kerestük.

Futács Márkó tavaly nyáron szerződött a török élvonalban akkor újoncnak számító Mersinhez. Azt megelőzően az angol Leicester kölcsönjátékosaként a DVTK-ban szerepelt. Most, hogy török csapatában csak epizódszerephez jut, felvetődik, nem hívták-e ismét haza. (Két éve például Kovács Zoltán csábította az NB I-be, aki jelenleg a Videoton sportigazgatójaként keres csatárt.)

„Márkónak az első szezonja jól sikerült Törökországban, rendszeresen játéklehetőséget kapott. Azóta azonban új edző érkezett a csapathoz, aki az egycsatáros játékot és abban a brazil Wellitont favorizálja. Ezért felvetettük a klub vezetőinek a távozás lehetőségét. Erről azonban hallani sem akartak, ugyanis a klubot egy korábbi szabálytalanság miatt kizárták az átigazolási időszakból, így annak ellenére sem tudnák Márkót pótolni, hogy Törökországban még nem zárult le az átigazolási időszak. Emiatt most biztosan nem jöhet szóba a klubcsere, de amúgy sem magyarországi folytatást terveztünk egyelőre” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a csatár menedzsere, Filipovics Vladan.

A 25 éves Futács a török élvonalban eddig 28 meccsen játszott, négy gólt szerzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik