Labdarúgás: Prosinecki elköszönt a Crvena zvezdától

MTI MTIMTI MTI
2012.08.20. 14:59
Címkék
Lemondott a Crvena zvezda labdarúgócsapatánál betöltött vezetőedzői posztjáról Robert Prosinecki.
Távozása okaként azt hozta fel, hogy nem tudott sikeres lenni, és a vezetőséggel sem volt már harmonikus a kapcsolata. A klub egykori játékosát 2010 decemberében nevezték ki a szakmai munka irányítójává. Azt megelőzően még egyetlen együttest sem irányított, viszont négy éven át másodedző volt a horvát válogatottnál. A 43 éves Prosinecki játékosként 117 mérkőzésen lépett pályára a Crvena zvezda színeiben 1987 és 1991 között, s három bajnoki címet, egy Jugoszláv Kupát, illetve utolsó évében Bajnokcsapatok Európa-kupáját nyert a belgrádi gárdával. Később többek között a Real Madridnál, az FC Barcelonánál, a Standard Liege-nél és a Portsmouthnál légióskodott, majd a horvát Dinamo Zagrebbel is három bajnoki és egy kupaaranyat szerzett. Tagja volt annak a horvát válogatottnak, amely 1998-ban világbajnoki bronzérmet nyert. Prosineckire nagy nyomás nehezedett az utóbbi időszakban, mert nem tudta megtörni az ősi rivális Partizan Beograd sikersorozatát. Döntésének közvetlen előzménye az volt, hogy csapata vasárnap csak 2–2-es döntetlent játszott hazai pályán a szintén belgrádi Rad alakulatával.
Legfrissebb hírek

Keresztes Krisztián: Ha hiszel magadban, te fejeled el a labdát

Légiósok
7 perce

Nagy mozgás a Fradinál, érkezők Győrben, Nyíregyházán és Újpesten is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
31 perce

Ennyit ér manapság a klubhűség? Édesanyjával együtt sírt a Betis elküldött támadója – videó

Spanyol labdarúgás
39 perce

Nagy Zsolt: Most kerek minden, jó irányba tartunk

Labdarúgó NB I
43 perce

Ismét megdöntötte nyári költekezési rekordját a Premier League

Angol labdarúgás
1 órája

Nézőcsúcs és sporttörténelem a VI. Hungarian Darts Trophyn

Egyéb egyéni
1 órája

BAJNOKOK LIGÁJA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Bajnokok Ligája
1 órája

A 10-es mez: mi állhat Kanikovszki eladása mögött és ki lesz a következő?

Labdarúgó NB I
1 órája