Labdarúgás: Novák Dezső, Papp László és Török Ferenc is játszott Dunaföldváron

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2020.05.26. 09:29
null
Többször játszottak Dunaföldváron a színészek (Fotó: DMK)
A 20. század hetvenes-nyolcvanas éveiben a fővárosi színészek, neves sportolók megjelenése egy-egy kisebb településen mindig nagy érdeklődést, sőt izgalmat váltott ki. A korabeli sajtótudósítások szerint a nyolcvanas évek elején több alkalommal is járt Dunaföldváron a népszerű színészválogatott futballcsapata – olvasható a duol.hu-n.

 

1980. május 11-én, tehát negyven évvel ezelőtt látványos meccset játszott a jeles fővárosi színészekkel, énekesekkel és világhírű sportolókkal felállt csapat. Rá egy évre, 1981. május 3-an megint arról írnak a Tolna megyei újság beharangozó cikkében, hogy a SZÚR-ra, azaz a színész–újságíró rangadóra készülő válogatott ismét Dunaföldváron tart edzőmérkőzést, s május 10-én 10 órakor lép pályára.

A hírek és az emlékek szerint minden alkalommal több ezren állták körül a pályát.

A dunaföldváriaknál többek között az NB I-ben is megfordult Bencsik Vilmos, valamint a PMSC legendás kapusa, Rapp Imre is játszott. Vendégjátékosként Novák Dezső, a Ferencváros ikonja a helyieket erősítette. A művészeknél futballozott például Zenthe Ferenc, Bujtor István, Koós János és Aradszky László is. Sőt a háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó Papp László, illetve a kétszeres olimpiai aranyérmes Török Ferenc öttusázó is a vendégcsapatban lépett pályára.

A dunaföldvári mérkőzések főszereplőiről ide kattintva olvashat bővebben!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik