Labdarúgás: jótékonysági koncert Puskás halálának 4. évfordulóján

Vágólapra másolva!
2010.11.16. 07:51
Címkék
A Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága 2010. november 17-én (szerdán) 15.30 órai kezdettel a székesfehérvári püspöki székesegyházban jótékonysági koncertet szervez „Szentmise Puskás Ferenc lelki üdvéért halálának negyeidk évfordulóján, emlékkoncert az Alzheimer-kór magyar áldozataiért" címmel, az Alzheimer-világnap záróeseményeként.
„A szentmise és az emlékkoncert a futballklasszis Puskás Ferencért szól halálának negyedik évfordulóján, aki a világ legismertebb magyarja, akinek nimbusza több mint fél évszázad óta egyformán fényesen csillog, aki számos magyar és külföldi magas állami kitüntetése mellett megkapta a NOB Olimpiai Érdemrendjét, akit a XX. század legnagyobb férfi sportolójának választottak meg, akit a magyar sport tiszteletbeli nagykövetének neveztek ki, akinek nagysága előtt tisztelegve a FIFA Puskás-díjat alapított, akiről Madridban utcát neveztek el, és aki a világ egyik legismertebb Alzheimer-áldozata” – áll a szervezők által kiadott közleményben.A szervezők a koncert megrendezésével széles körben szeretnék felhívni a társadalom figyelmét az Alzheimer-kórra, mivel e gyógyíthatatlan betegség a társadalmi körülményektől, szociális és kulturális háttértől függetlenül mindenkit érinthet, így családtagokat, barátokat is.Az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő jótékonysági koncert 2006-ban a Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága kezdeményezésére jött létre.  Először a budapesti Mátyás-templom, azután kétszer a Szent István-bazilika, tavaly pedig a szegedi Dóm volt a házigazda. Jövőre, az ötödik évfordulón Madridban lesz az emlékkoncert.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik