Labdarúgás: bírót is vertek - tragikus fegyelmi helyzet Tolna megyében

MTI MTIMTI MTI
2010.05.19. 07:47
A 2009–2010-es bajnokságban eddig 349 játékost tiltott el a Tolna Megyei Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága (fb), amely csak az utóbbi három hét alatt közel 150 fegyelmi határozatot hozott.
A határozatok többségükben egymeccses eltiltást tartalmaznak, de van játékos, aki öt mérkőzésen nem léphet pályára – mondta az MTI-nek Szilágyi Dezső, az fb tagja.      A megyei másodosztályban szereplő labdarúgó azért kapta a súlyos eltiltást, mert reklamálás után mellbe lökte a bírót. A bizottság tagja megemlített egy június végéig eltiltott utánpótláskorú játékost is, aki kiállítása után az öltöző folyosóján sértette meg a játékvezetőt.      A legsúlyosabb vétséget egy sióagárdi futballista követte el még 2009 áprilisában, amikor megsértette, megrúgta és megütötte a játékvezetőt – ő 2011. június 30-ig nem léphet pályára.      A bizottság az idei bajnokság kezdetekor a szövetség honlapján is olvasható figyelemfelhívással fordult a sportegyesületek vezetőihez. Ebben „tragikusnak" nevezte a megyei labdarúgás fegyelmi helyzetét.      A 2008–2009-es megyei bajnoki meccseken 450 kiállítás volt és 115 esetben kellett fegyelmi eljárást indítani a sportegyesületekkel szemben. Az eljárások háromnegyed része azért indult, mert az utánpótláscsapatokat hiányosan, vagy egyáltalán nem állították ki az egyesületek.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56

Futball: megerősödve vágott neki a Gödöllő az U17-es bajnokságnak

Utánpótlássport
2026.10.03. 09:02

Labdarúgás: a futball ünnepe volt

Utánpótlássport
2026.10.02. 14:06