Labdarúgás: a Duna TV élőben adja a nagyváradi gálameccset

2010.11.11. 09:30
Címkék
Különleges eseményre készül Nagyvárad. A Pece-parti Párizsnak becézett város legendás futballcsapata, az 1944-ben magyar bajnokságot, majd öt évvel később román bajnoki címet nyerő Nagyváradi Atlétikai Club alapításának századik évfordulója előtt tisztelegve gálamérkőzést szerveznek Nagy idők focija címmel. A találkozót november 13-án szombaton 13 óra és 15 óra 30 perc között a Duna Televízió élőben közvetíti.

Az egykori NAC-ban olyan kiválóságok kergették a labdát, mint Lóránt Gyula, az Aranycsapat hátvédje, a román és a magyar válogatottban is szerepelt Bodola Gyula és Pecsovszky József, illetve érdekesség, hogy 1943 őszén a Nagyvárad ellen játszotta első élvonalbeli bajnoki mérkőzését Puskás Ferenc.

A legendák előtt tisztelegve, valamint a város sportéletének fellendítése reményében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Partiumi Keresztény Egyetem Sportklubja életre hívta a Nagy idők focija elnevezésű eseményt, amelyen Erdély és Magyarország öregfiúk-csapata, valamint a Partium FC és a Puskás Ferenc Akadémia fiataljai mérkőznek meg.

Az erdélyi szenior együttest Jenei Imre, korábbi magyar és román szövetségi kapitány készíti fel, míg a magyar csapat kispadján Buzánszky Jenő, az Aranycsapat egykori kiválósága foglal helyet.

A pályára olyan nagyszerű játékosok futnak ki, mint Bölöni László, Bojtor János, Viorel Vancea, Sallai Sándor, Kardos József, Weimper István, Urbán Flórián vagy Keller József.

A mérkőzést három generáció ismert és népszerű riportere, Szepesi György, Novotny Zoltán és Knézy Jenő élőben kommentálja a helyszínen. Az esemény fővédnöke Schmitt Pál köztársasági elnök. A gálamérkőzést szombaton 13 órától a Duna Televízió élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek

Bukarestben is kikapott a Szolnok a férfi kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
17 perce

Két gól az NB II-es pótláson, csak egy ponttal gazdagodott a Diósgyőr

Labdarúgó NB II
26 perce

Az ETO könnyed győzelemmel vette el az Esztergom veretlenségét a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
46 perce

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter, nem történt sérülés

Bajnokok Ligája
1 órája

A liverpooli Farkas testvérek édesapja: „A profi szerződés után is folytatni kell a munkát”

Légiósok
1 órája

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
1 órája

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb-vel összefüggésben – sajtóhír

Minden más foci
1 órája

Torna-vb: az oroszok és fehéroroszok mégsem használják zászlójukat és himnuszukat

Torna
1 órája