Klubfutball: Németh Krisztiánék kilencgólos meccse

2016.09.24. 22:21
A belga labdarúgó-bajnokságban a Beveren Köteles Lászlóval a soraiban játszott 1–1-et a Lokerennel. Mindkét gól büntetőből született.

A Serie B-ben két magyar érdekeltségű csapat, a Spezia és a Novara egymással találkozott (1–0). A vendégeknél Adorján Krisztián 80 percet játszott, míg Tamás Krisztián nem volt a keretben a hazaiaknál. A Serie C-ben szintén „magyar összecsapást” rendeztek, az Ancona 1–0-ra múlta felül a Modenát. Forgács Dávid végig a pályán volt a győztes együttesben, Bajner Bálint a 77. percben szállt be a vesztesbe. Serie B-ben két magyar érdekeltségű csapat, a Spezia és a Novara egymással találkozott (1–0). A vendégeknél Adorján Krisztián 80 percet játszott, míg Tamás Krisztián nem volt a keretben a hazaiaknál. A Serie C-ben szintén „magyar összecsapást” rendeztek, az Ancona 1–0-ra múlta felül a Modenát. Forgács Dávid végig a pályán volt a győztes együttesben, Bajner Bálint a 77. percben szállt be a vesztesbe.

Katarban Németh Krisztián csapata, az al-Garafa a Lehviját fogadta, és nem a masszív védekezésről szólt a mérkőzés, ugyanis kilenc gólt is hozott, a vendégek végül 5–4-re nyertek. A magyar támadó végigjátszotta az összecsapást, gólt nem szerzett. Csapata hiába egyenlített ki 2–4-ről, a triplázó Nam Te Hi a vendégek javára döntött.

Futács Márkó góljáról itt olvashat! Gyurcsó Ádám gólpasszáról bővebben itt!

ANGLIA, CHAMPIONSHIP
9. FORDULÓ

Brighton & Hove Albion–Barnsley 2–0
Derby County–Blackburn Rovers 1–2
Fulham–Bristol City 0–4
Leeds United–Ipswich Town 1–0
Norwich City–Burton Albion 3–1
Queens Park Rangers–Birmingham City 1–1
Reading–Huddersfield Town 1–0
Rotherham United–Cardiff City 1–2
Sheffield Wednesday–Nottingham Forest 2–1
Wolverhampton Wanderers–Brentford 3–1
Aston Villa–Newcastle United 1–1
Az állás: 1. Norwich 20 pont, 2. Huddersfiled 19, 3. Brighton 17

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA 2.
7. FORDULÓ

Heidenheim–Kaiserslautern 3–0
Karlsruhe–Erzgebirge Aue 2–0
Az állás:
1. Braunschweig 18, 2. Heidenheim 14, 3. VfB Stuttgart 13

OLASZORSZÁG, SERIE B
6. FORDULÓ

Ascoli–Vicenza 2–0
Avellino–Cittadella 0–1
Brescia–Carpi 2–2
Entella–Perugia 2–1
Frosinone–Pisa 0–0
SPAL 2013–Hellas Verona 1–3
Trapani–Spezia 0–0
Benevento–Pro Vercelli 1–1
Novara–Latina 2–2
Ternana–Bari 0–0
Az állás: 1. Cittadella 15, 2. Benevento 11 (11–3), 3. Pisa 11 (4–2)

AUSZTRIA, BUNDESLIGA
9. FORDULÓ

St. Pölten–Rapid Wien 1–1
Austria Wien–Admira Mödling 1–2
Mattersburg–Ried 1–1
Sturm Graz–Wolfsberg 3–0
Az állás: 1. Sturm Graz 2, 2. Salzburg 17, 3. Rapid Wien 16

BELGIUM, JUPILER LEAGUE
8. FORDULÓ

Waasland-Beveren–Lokeren 1–1
Gent–St. Truiden 2–1
Mechelen–Waregem 2–3
Charleroi–Oostende 2–1
Az állás: 1. Waregem 19, 2. Anderlecht 15 (16–8), 3. Gent 15 (14–8)

HOLLANDIA, EREDIVISIE
7. FORDULÓ

ADO Den Haag–Heerenveen 0–3
Groningen–Heracles 0–0
Ajax–PEC Zwolle 5–1
AZ Alkmaar–Go Ahead Eagles 2–2
Excelsior–PSV 1–3

AZ EREDIVISIE ÁLLÁSA
1. Feyenoord 6 6 16–2 +14 18
2. Ajax 7 5 1 1 17–6 +11 16
3. PSV 7 5 1 1 14–3 +11 16
4. Heerenveen 7 4 2 1 15–7 +8 14
5. AZ 7 4 2 1 12–6 +6 14
6. Vitesse 6 3 1 2 9–5 +4 10
7. Sparta Rotterdam 6 3 1 2 9–7 +2 10
8. Excelsior 7 3 1 3 11–12 –1 10
9. Den Haag 7 3 1 3 10–13 –3 10
10. Twente 6 3 3 13–12 +1 9
11. Heracles 7 1 3 3 6–9 –3 6
12. Groningen 7 1 3 3 9–13 –4 6
13. Willem II 6 1 2 3 5–11 –6 5
14. NEC 6 1 2 3 5–12 –7 5
15. Go Ahead Eagles 7 1 2 4 6–13 –7 5
16. Utrecht 6 3 3 7–13 –6 3
17. Roda 6 3 3 3–9 –6 3
18. Zwolle 7 2 5 3–17 –14 2

SKÓCIA, PREMIER LEAGUE
7. FORDULÓ

Celtic–Kilmarnock 6–1
Hearts–Ross County 0–0
Inverness–Dundee FC 3–1
Patrick Thistle–Motherwell 1–1
Az állás: 1. Celtic 16, 2. Hearts 11, 3. St. Johnstone 10

Legfrissebb hírek

Blackburn: a játékostársak Tóth Balázst választották az idény legjobbjának

Légiósok
23 órája

Két pontot levontak Callum Stylesék csapatától – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.24. 18:45

Nem kérnek a VAR olcsóbb verziójából az angol másodosztályú klubok

Angol labdarúgás
2026.04.22. 15:34

A Championshipből is kiesett a korábbi Premier League-bajnok Leicester City

Angol labdarúgás
2026.04.22. 10:15

Már csak a Benfica veretlen Európában, de az ilyen bravúr egyszer már nem jött be

Minden más foci
2026.04.21. 12:17

Frank Lampard a feljutás mellé megkapta az év edzője címet is a Championshipben

Angol labdarúgás
2026.04.20. 13:37

Ikszelt Tóth Balázsékkal a Coventry, 25 év után visszajutott a Premier League-be

Angol labdarúgás
2026.04.17. 23:07

Nagyon rosszkor vonhatnak le pontokat Callum Styles csapatától

Angol labdarúgás
2026.04.13. 12:51
Ezek is érdekelhetik