Klub-vb: elsőként a Flamengo jutott be a döntőbe

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2019.12.17. 20:42
null
Hamdu el-Huni három góljával főszerepet vállalt az Espérance győzelmében (Fotó: AFP)
A tunéziai Espérance végzett az ötödik helyen a Katarban zajló klubvilágbajnokságon, miután a keddi helyosztón 6–2-re legyőzte az al-Szaddot. Elsőként a brazil Flamengo jutott be a dohai labdarúgó-klubvilágbajnokság szombati fináléjába, a keddi elődöntőben 3–1-re legyőzte a szaúdi al-Hilalt.

 

Már az első félidőben eldőlt a mérkőzés: a 13. percben már kétgólos előnyben volt a tunéziai együttes, amely a 25. percben egy kezezést követően büntetőhöz jutott, a Xavi irányította al-Szadd pedig emberhátrányba került. Itt már sejthető volt, hogy kisebb csodára lenne szüksége a katari csapatnak, amely még a szünet előtt szépített, de újabb gólt is kapott – 45 perc játék után 4–1-re vezetett az Espérance.

A fordulás után sem változott a játék képe, és bár az al-Szadd kapott még egy büntetőt, amit értékesített is, az Espérance még kétszer beköszönt, így kialakult a 6–2-es végeredmény. A találkozón triplázó Hamdu el-Huni lett a negyedik a klubvilágbajnokság történetében, aki három gólt szerzett egy mérkőzésen – korábban ez Luis Suáreznek (2015), Cristiano Ronaldónak (2016) és Gareth Bale-nek (2018) sikerült.

Ráadásul a 6–2-es végeredmény csúcsbeállítás, holtversenyben a klubvilágbajnokság történetének gólokban leggazdagabb mérkőzése lett a 2008-as Gamba Oszaka–Manchester United találkozó (3–5) mellett.

ELŐDÖNTŐ

A vezetést a szaúdiaknak sikerült megszerezni, ám a szünet után a Flamengo szinte azonnal egyenlített, majd a hajrához közeledve előbb előnybe került, percekkel később pedig egy öngóllal be is biztosította sikerét.

Az al-Hilal ráadásul emberhátrányban fejezte be a meccset, miután a 83. percben a játékvezető kiállította André Carrillót.

Szerdán a Bajnokok Ligája-győztes FC Liverpool a mexikói Monterreyjel találkozik a torna másik elődöntőjében.

A bronzmérkőzést és a döntőt szombaton rendezik.

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG, DOHA
5. HELYÉRT
Espérance ST (tunéziai)
–al-Szadd (katari) 6–2
ELŐDÖNTŐ
Flamengo (brazil)–
al-Hilal (szaúdi) 3–1
Gólszerző: De Arrascaeta (49.), Henrique (78.), Albulajhi (82., öngól), illetve al-Davszari (18.)
Kiállítva: Carrillo (83., al-Hilal)

A MÁSIK ÁGON, SZERDA
18.30: Monterrey (mexikói)–Liverpool (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A TOVÁBBI PROGRAM
SZOMBAT
15.30:
bronzmérkőzés
18.30: döntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik