Kik kaptak ki Togo színeiben Bahreinben?

Vágólapra másolva!
2010.09.10. 20:43
null
Vajon a bahreiniek (fehérben) kiket győztek le? (Fotó: Action Images, archív)
Kedden Bahrein labdarúgó-válogatottja felkészülési mérkőzésen hazai pályán 3–0-ra nyert Togo legjobbjai ellen. Eddig legalábbis így tudták az ázsiai országban, ám kiderült, hogy egy „áltogói” csapatot vertek meg.

A találkozó a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) honlapján is megtalálható volt, ám a Togói Labdarúgó-szövetség közleménye szerint nem hazájuk fiai léptek pályára Bahreinben.

Az Europe 1 nevű francia rádióadó értesülései szerint egy csaló futballügynök – akinek neve és nemzetisége nem ismert – szervezte meg a meccset az Ázsia-kupára készülő bahreinieknek.

A vendégek vérszegény produkciója meglepte a bahreini szövetség vezetőit, akik csak a mérkőzés után értesültek róla, hogy ellenfeleik valójában nem azok voltak, akiknek hitték őket.

„A »togói« játékosok gyenge játéka meglepetésként ért bennünket, de hogy egy fantomcsapattal volt dolgunk, az egyszerűen hihetetlen" – nyilatkozta a Bahreini Labdarúgó-szövetség egyik tagja.

 

Christophe Tchao, Togo sportminisztere elmondta, náluk senki sem volt tudatában, hogy a nevükben valakik válogatott mérkőzést játszanak.

„Senki sem tudott közülünk erről az összecsapásról. Vizsgálatot indítunk, hogy kiderüljön, kik állnak ennek a hátterében" – mondta a sportminiszter.

Az igazi togói válogatott egyébként múlt szombaton Botswanában lépett pályára Afrika-kupa-selejtezőn. A 2–1-re elveszített meccs után a togói szövetség tájékoztatása szerint valamennyi játékosuk visszatért a klubjába.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik