Ki éri utol Mbappét? És a PSG-t? Van erre esélye bárkinek is?

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2019.08.09. 13:58
null
Kylian Mbappé 33, Edinson Cavani 18 gólt szerzett a legutóbbi bajnoki idényben (Fotó: AFP)
Topliga vagy nem topliga, ki-ki döntse el maga, egyvalami azonban biztos: péntek este megkezdődik a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, az UEFA-rangsorban ötödikként jegyzett Ligue 1 Conforama 2019–2020-as kiírása, és a magyar futballrajongóknak a DIGI Sport topligákat megillető körítéssel tálalja az eseményeket. De miért nézzünk francia bajnokikat? Általánosságban azért, mert a Ligue 1 köztudottan, immár két világbajnoki címmel hitelesítve, kincsesbányája a tehetségeknek. De vannak kifejezetten az előttünk álló idényhez kapcsolódó érveink is. Soroljuk.

 

„SZÓVAL, MIÉRT IS NÉZZÜK?”
• Először is: mert akad a mezőnyben egy olyan csapat, a Paris Saint-Germain, amely kerete révén alkalmas ámulatba ejtő játékra (az edzői stábjában ráadásul drukkolhatunk egy honfitársunknak, Lőw Zsoltnak), és amelyre, éppen „túlereje” miatt, tökéletesen illik az összes ellenfelét és azok szurkolóit egységbe forrasztó Góliát szerep. Azaz minden hétre jut egy átélhető Dávid–Góliát csata.

PARIS SAINT-GERMAIN (8-szoros bajnok, legutóbb 1.)

Jó ideje a PSG az a csapat, amelyet mindenki meg akar verni Franciaországban, és ez nemcsak a közelmúltbeli eredményeivel indokolható (az elmúlt hét idényben hat bajnoki cím), hanem (sőt inkább) a dicsőséget megalapozó, a vetélytársak számára elérhetetlen, következésképp irritáló pénzügyi hátterével. „Imádom, ha utálnak” – mondja erre Ander Herrera, a párizsiak egyik nyári igazolása, akit persze nyilvánvalóan nem a gyűlölet tüzében égés lehetősége vonzott a francia fővárosba, hanem vélhetően – a felkínált versenyképes fizetésen túl – a katari pénzen toborzott, kivételesen erős játékosállomány.

A futásban és eddig fejlődésben is villámgyors Kylian Mbappé személyében itt játszik korunk egyik legnagyobb tehetsége, Edinson Cavani évek óta térdig jár a gólokban, Marco Verratti végre sérülés nélkül tudott alapozni, válogatottak sora ül a kispadon is – és ha mindez nem lenne elég, idézhetjük az egybehangzó szakértői megállapítást: az idén nyáron Thomas Tuchel vezetőedző és Leonardo, a visszatérő sportigazgató jól átgondolt erősítési politika jegyében igazolt a védelem közepére (Abdou Diallo), valamint egy sorral előbbre (Pablo Sarabia, Idrissa Gueye, Ander Herrera). Bónuszként pedig lehet, hogy az új idényben Metehan Güclü nevét is jól az eszünkbe véshetjük.

S hát, legalábbis e sorok íráaskor, még Neymar is ott ácsorog a fedélzeten…

A LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOSOK: Kylian Mbappé (támadó, 20 éves) 200, Neymar (szélső, 27, brazil) 180, Marco Verratti (középpályás, 26, olasz) 75, Marquinhos (védő, 25, brazil-portugál) 65, Ángel Di María (szélső, 31, argentin) 40, Edinson Cavani (támadó, 32, uruguayi) 40, Pablo Sarabia (középpályás, 27, spanyol) 40 millió euró. A KERET ÖSSZÉRTÉKE: 985.20 millió euró

„EGY CSAPAT KEVÉS. EGYÉB NÉZNIVALÓ?”

• Igen kiegyensúlyozottnak ígérkezik az üldözőboly, tagjai népes tábort maguk mögött tudó patinás klubok, jellemzően körbeverik egymást, képesek elkapni a PSG-t, és ha netán egyikük a várakozások alatt szerepel, jó eséllyel felemelkedik valaki lejjebbről. S ha a PSG mégis elhúz, ahogyan már nemegyszer történt, a maradék két BL-kvóta tovább fűti az utána következők különversenyét.

Yusuf Yazici (Lille) érzelmes búcsúja a trabzoni szurkolóktól (Fotó: AFP)
Yusuf Yazici (Lille) érzelmes búcsúja a trabzoni szurkolóktól (Fotó: AFP)

LILLE OSC (3-szoros bajnok, 2.)
Ide hordja kiszemeltjeit napjaink egyik legmegbecsültebb scoutja.

A Lille pénzügyei nagyon is rendben vannak, ami részben a hátteret megteremtő Gérard Lopez tulajdonos-elnök, részben az előtérben remek szakmai munkát végző Christophe Galtier vezetőedző érdeme. No meg egy titokzatos, szemüveges harmadik úriemberé, aki többnyire akkor kerül a sajtótalálgatások középpontjába, amikor egy-egy meccsre meghívja a díszvendégek közé José Mourinhót.

Luis Campos klubelnöki tanácsadó feladata természetesen nem a Special One elcsábítása, hanem elsősorban olyan futballisták felfedezése és Lille-be szerződtetése, akikből BL-kompatibilis csapat építhető, és akik aztán – mert a piac farkastörvényei alól a lille-i „dogok” sem mentesülnek – busás haszonnal értékesíthetők. Az elmúlt esztendő tökéletesen sikerült: az eggyel korábbi idényben éppen bennmaradó csapat szép futballal rukkolt ki, emlékezetes meccsen péppé verte a PSG-t, ezüstérmes lett, és most nem győzi számlálni a legjobbjaiért cserébe az Arsenal (Nicolas Pépé), a Milan (Rafael Leao), a Lyon (Thiago Mendes, Youssouf Koné) felől áramló eurómilliókat.

Az új idényben testközelből figyelhetjük, hogy megismételhető-e a csoda, azaz a portugál kiscsapatok korábbi edzőjéből sasszemű játékosmegfigyelővé lett Campos legfrissebb mentoráltjai (Domagoj Bradaric, Manuel Cafumana, Virgiliu Postolachi, Yusuf Yazici, Timothy Weah) beváltják-e a hozzájuk fűzött reményeket.

A LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOSOK: Mike Maignan (kapus, 24, francia-guyanai) 17.5, Zeki Celik (védő, török, 22) 17, Jonathan Bamba (szélső, 23, francia-elefántcsontparti) 17, Jonathan Ikoné (középpályás, 21, francia-kongói DK-beli) 15, Yusuf Yazici (középpályás, 22, török) 13, Victor Osimhen (támadó, 20, nigériai) 13 millió euró. A KERET ÖSSZÉRTÉKE: 164.5 millió euró

 

Az új Juninho Pernambucano, jobbján az új Sylvinho (Fotó: AFP)
Az új Juninho Pernambucano, jobbján az új Sylvinho (Fotó: AFP)

OLYMPIQUE LYONNAIS (7-szeres bajnok, legutóbb 3.)
Visszatért egy klublegenda, hogy újra a csúcsra segítse a csapatot.

A franciák brazil futball iránti vonzalma évszázados eredetű, Lyonban sem most kezdődik az első brazil korszak, ez mégis kísérletinek ígérkezik. A sportigazgatónak kinevezett Juninho Pernambucano, a szabadrúgások nagymestere játékosként klublegenda lett, viszont vezetőként újonc. Szakmai döntésekben szabad a keze, csakhogy feljebb, a vállán hatalmas a teher, ugyanis a tervek szerint egyre több feladatot kell átvennie a már 70 esztendős befolyásos klubelnöktől, a stressz egy részétől szabadulni vágyó Jean-Michel Aulastól.

Sylvinho, a Barcelona korábbi spanyol bajnok és BL-győztes játékosa eddigi edzői pályafutását másodhegedűsi szerepek teszik ki – vajon megállja a helyét vezetőedzőként, nyelvi nehézségekkel küszködve? Hatékony lesz a brazil kettős? Mert bizony a kihívás nagy: kulcsemberek mentek (Nabil Fekir, Tanguy Ndombele, Ferland Mendy), kulcsembernek remélt játékosok jöttek (Joachim Andersen, Youssouf Koné, Thiago Mendes, Jean Lucas), és az új puzzle-t a lehető leggyorsabban kell kirakni.

Építkezni időigényes. A hírek szerint – bár az állandó erednénykényszer világában nehéz elképzelni – ezt most egyetlen érdekelt sem hagyja ki a számításból Lyonban, és ha betartják az ígéretüket, szerencsés esetben egy hétről hétre bontakozó, szép csapatépítési folyamat szemtanúi lehetünk.

A LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOSOK: Memphis Depay (támadó, 25, holland) 45, Houssem Aouar (középpályás, 21, francia-algériai) 45, Moussa Dembélé (támadó, 23, francia-mali) 27, Anthony Lopes (kapus, 28, portugál) 25, Thiago Mendes (középpályás, 27, brazil) 25, Joachim Andersen (védő, 23, dán) 25, Lucas Tousart (középpályás, 22) 20 millió euró. A KERET ÖSSZÉRTÉKE: 341.35 millió euró

 

Öröm a lelátón, az egykor BEK-döntős Saint-Étienne ott lesz az Európa-liga csoportkörében (Fotó: AFP)
Öröm a lelátón, az egykor BEK-döntős Saint-Étienne ott lesz az Európa-liga csoportkörében (Fotó: AFP)

AS SAINT-ÉTIENNE (10-szeres bajnok, legutóbb 4.)
A rekordbajnok, amely mindent elölről kezdett.

Kicsiben az zajlik Saint-Étienne és Lyon viszonylatában, ami a PSG és a többiek között: az egyik póluson irigylésre méltó pénzbőség, a másikon takarékoskodás, összepréselt ajakkal kiadott milliócskák. Miközben a Lyon – évtizedek munkájának gyümölcseként – a játékospiac értékes „portékái” közül válogathat, addig a szomszédvár, a térség hajdani erőközpontja, a Saint-Étienne eddigi legnagyobb nyári igazolása Denis Bouanga a Nimes-ből…

A szűkösebb lehetőségeket híven szimbolizáló szerződtetés ugyanakkor tapsra késztethet bennünket, hiszen a „zöldek” úgy lettek negyedikek legutóbb, hogy a játékoskeretük csupán a kilencedik legértékesebb volt a mezőnyben. Jelentős változás nem várható, azaz Ghislain Printant vezetőedzőnek – aki eddigi főnökét, a nyugdíjba vonuló Jean-Louis Gasset-t váltja – a kiváló csapatszellem, az egyensúly fenntartása a legfontosabb feladata.

A francia rekordbajnok – túl pénzügyi összeomláson, bírósági tárgyalásokon, az ezektől nem független három kiesésen, de immár ismét a harmincezret közelítő átlagnézőszámmal a fantasztikus hangulatú Chaudronban – 1982 óta vár arra, hogy újra dobogóra lépjen. Filmre kívánkozna, ha a jelenlegi büdzséből kigazdálkodja.

A LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOSOK: Vahbi Kazri (középpályás, 28, tunéziai) 16, William Saliba (védő, 18, francia-kameruni) 12, Yann M'Vila (középpályás, 29) 10, Jean-Eudes Aholou (középpályás, 25, elefántcsontparti) 7, Riad Budebuz (középpályás, 29, algériai) 6, Denis Bouanga (szélső, 24, gaboni-francia) 6, Sergi Palencia (védő, 23, spanyol) 6 millió euró. A KERET ÖSSZÉRTÉKE: 109.7 millió euró

 

André Villas-Boas és Dario Benedetto - adnak-e új lendületet? (Fotó: AFP)
André Villas-Boas és Dario Benedetto - adnak-e új lendületet? (Fotó: AFP)

OLYMPIQUE DE MARSEILLE (9-szeres bajnok, legutóbb 5.)
Mégiscsak az egyetlen francia BL-győztes csapat!

A Marseille sem költekezhet kedvére – az UEFA árgus szemekkel figyeli a klub pénzügyeit –, ám több nagy névtől megválva sikerült megteremtenie a feltételeket Dario Benedetto szerződtetéséhez. Az argentin Boca Juniors játékosa tizennégymillió eurót kóstált, és bár a későn érő támadót az utóbbi időben sérülések hátráltatták, az OM-nél – amely az idén lemaradt az európai kupaindulásról – nagyon sokat várnak tőle.

Akárcsak a szintén a holt idényben, Rudi Garcia helyére igazolt André Villas-Boastól, az új vezetőedzőtől, aki a fénykorát élő José Mourinho segítőjeként alapozta meg hírnevét, és a portugál, valamint az orosz bajnoki cím mellé már nagyon szeretne topligás érdemrendeket is.

Steve Mandanda, Luiz Gustavo és Dimitri Payet (no meg, ha marad, az extravagáns Adil Rami) már benne van a korban, de ha képesek összefogni, és ha a sors sem tesz keresztbe nekik, rutinjuk révén segíthetnek a Thauvin-generációnak feledtetni a nagy kudarcként megélt elmúlt évadot.

A LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOSOK: Florian Thauvin (szélső, 26) 45, Morgan Sanson (középpályás, 24) 28, Kevin Strootman (középpályás, 29, holland) 20, Boubacar Kamara (védő, 19, francia-szenegáli) 18, Duje Caleta-Car (védő, 22, horvát) 15, Maxime Lopez (középpályás, 21, francia-algériai) 15 millió euró. A KERET ÖSSZÉRTÉKE: 229.85 millió euró

 

Laurent Koscielny a Bordeaux-ba igazolása pillanataiban (Fotó: girondins.com)
Laurent Koscielny a Bordeaux-ba igazolása pillanataiban (Fotó: girondins.com)

 

„EZ EDDIG ÖT. ELÉG, HA 4-5 HETENTE BELENÉZÜNK AZ EGYMÁS ELLENI MECCSEIKBE.”
• Szélesebb körű mintavételt javaslunk! Mert ott toporog a rajtvonalon további hét korábbi bajnokcsapat, ezek többé-kevésbé kiegyensúlyozott blokkot alkotnak, nagy küzdelemre késztetik egymást, és jó eséllyel valamelyikük képes a kitörésre. Elnézve például a Monaco játékoskeretét, a hercegégbelieknek kötelező is kilőniük. Amúgy tavaly innen indult hódító útjára a Lille is.

A MONTPELLIER HSC (1-szeres bajnok, legutóbb: 6.) derűlátó lehet, mert a 14 gólos kölcsönidénye után Andy Delort végleg aláírt, és sikerült mellé megszerezni a város szülöttét, a nyolc év után visszatérő Téji Savanier-t (Nimes), a legutóbbi Ligue 1-idény asszisztkirályát (13 gólpassz). Igaz, utóbbi rögtön összeszedett egy súlyos térdsérülést, amelyből hetekig tart a felépülése…
• A LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOSOK: Andy Delort (csatár, 27) 12.5, Téji Savanier (középpályás, 27) 12, Gaëtan Laborde (csatár, 25) 10 millió euró. A KERET ÖSSZÉRTÉKE: 83.8 millió euró

Az OGC NICE (4-szeres bajnok, legutóbb: 7.) a francia élvonal egyetlen olyan csapata, amelyiknek vezetőedzője tagja volt az ezredforduló világ- és Európa-bajnok válogatottjának. Patrick Vieira egyedi tapasztalatgyűjteményére igencsak szükség is lesz, hiszen zajlanak a klub tulajdonosváltásáról szóló tárgyalások, ennek mellékhatása pedig az, hogy a keretből eddig csak mentek játékosok, például az egyik legjobb, Allan Saint-Maximin. A bizonytalanság egyelőre nem szegte Vieira kedvét, még reménykedik, hogy jut ideje igazolni.
A LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOSOK: Juszef Atal (védő, 23, algériai) 20, Malang Sarr (védő, 20, francia-szenegáli) 18, Wylan Cyprien (középpályás, 24, francia-guadeloupe-i) 14 millió euró. A KERET ÖSSZÉRTÉKE: 128.7 millió euró

Patrick Vieira Nice-gólnak örül (Fotó: AFP)
Patrick Vieira Nice-gólnak örül (Fotó: AFP)

 

A STADE DE REIMS (6-szoros bajnok, legutóbb 8.) a tavalyi visszajutást követő idényében nagyon jól futott, viszont a közmegegyezés szerint a következő próbatétel mindig nehezebb, talán ebből kiindulva ünneplik nagy fogásként a szerb kapus, az U20-as világbajnok Predrag Rajkovics szerződtetését. Szakértők szerint viszont van annyi erő és tehetség a csapatban, hogy akár az európai kupahelyekért is versengjen.
A LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOSOK: Rémi Oudin (szélső, 22) 11, Mathieu Cafaro (középpályás, 22) 7.5, Thomas Foket (védő, 24, belga) 6 millió euró. A KERET ÖSSZÉRTÉKE: 61.65 millió euró

Az RC STRASBOURG ALSACE (1-szeres bajnok, legutóbb 11.) az előző idényben a helyezéséhez képest rengeteg (58) gólt szerzett, kerete nem sokat változott – maradt például a remek évet maga mögött tudó Kenny Lala, aki jobbhátvéd létére „támadófegyverként” is éles. Az Európa-liga selejtezőjében egyelőre biztatóan hangolnak.
A LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOSOK: Kenny Lala (védő, 27, francia-martinique-i) 14, Adrien Thomasson (középpályás, 25, francia-horvát) 8, Alexander Djiku (védő, 24, francia-ghánai) 8 millió euró. A KERET ÖSSZÉRTÉKE: 93.75 millió euró

Az FC NANTES (8-szoros bajnok, legutóbb 12.) nem a legszebb éveként emlékszik majd 2019-re. Emiliano Sala év eleji tragédiájának emléke még friss, most pedig szerencsétlen időzítésű edzőváltásukkal van tele a helyi sajtó. A csapat korábbi gólgyárosa, a tisztességben megőszült Vahid Halilhodzic feladta a vezetőséggel vívott csatáját, és nem sokkal a rajt előtt kérte szerződése felbontását. Christian Gourcuff személyében az utolsó pillanatokban rutinos beugrót találtak, de az idei így is izgalmas szezonkezdet lesz…
A LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOSOK: Alban Lafont (kapus, 20, francia-Burkina Faso-i) 17, Valentin Rongier (középpályás, 24) 15, Abdoulaye Touré (középpályás, 25, guineai-francia) 10, Lucas Lima (védő, 27, brazil) 6.5 millió euró. A KERET ÖSSZÉRTÉKE: 89.6 millió euró

A GIRONDINS DE BORDEAUX (6-szoros bajnok, legutóbb 14.) kispadja is többször gazdát cserélt az elmúlt idényben, ám most talán új időszámítás kezdődik. A tavasszal menet közben kinevezett Paulo Sousáról jól tudjuk, hogy precíz tréner, és a beugrás után most alapozhatott is a csapattal. Ráadásul megkapta a védelem közepébe az Arsenaltól hazatérő Laurent Koscielnyt. Az út csak felfelé vezethet.
A LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOSOK: Francois Kamano (szélső, 23, guineai) 15, Youssouf Sabaly (védő, 26, szenegáli-francia) 10, Pablo (védő, 28, brazil) 10, Samuel Kalu (szélső, 21, nigériai) 10, Laurent Koscielny (védő, 33) 8 millió euró. A KERET ÖSSZÉRTÉKE: 131.6 millió euró

Az AS MONACÓNAK (8-szoros bajnok, legutóbb 17.) muszáj feledtetnie a legutóbbi idényt, amit az új klubalelnök, Oleg Petrov a következőképp foglalt szavakba: „Kudarc lenne, ha nem jutnánk be a Bajnokok Ligájába, és még nagyobb kudarc lenne, ha nem sikerülne a BL-ért harcolni képes csapatot építenünk.” Ehhez továbbra is van egy Cesc Fabregasuk, egy Radamel Falcaójuk, végleg megvásárolták Gelson Martinst, a tragikus védekezés javítására hátvédet (Ruben Aguilar) és kapust (Benjamin Lecomte) igazoltak, keretük a harmadik legértékesebb a ligában. Leonardo Jardim vezetőedző pedig nemcsak azt tanulta meg a hercegségben, hogyan lehet kihozni e gazdag erőforrásból a maximumot, hanem azt is, hogyan lehet a manőverbe belebukni.
A LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOSOK: Gelson Martins (szélső, 24, portugál) 28, Rony Lopes (szélső, 23, portugál-brazil) 25, Keita Baldé (szélső, 24, szenegáli-spanyol) 25, Alekszandr Golovin (középpályás, 23, orosz) 25, Benjamin Lecomte (kapus, 28) 17, Cesc Fábregas (középpályás, 32, spanyol) 15, Benjamin Henrichs (védő, 22, német-ghánai) 15 millió euró. A KERET ÖSSZÉRTÉKE: 279.95 millió euró

Cesc Fabregas iránymutatására szükség lesz Monacóban (Fotó: AFP)
Cesc Fabregas iránymutatására szükség lesz Monacóban (Fotó: AFP)

 

„OKÉ, DE A RESZTLIT MÁR TÉNYLEG KIHAGYNÁNK…”
• Resztli?! Az általuk kínált „termék” a televíziós közvetítések ellenére tízezer feletti hazai átlagnézőszámot vonz, s hát ezekben a klubokban is – közülük az egyik Franciaország egyik leggazdagabb polgáráé – nevelkednek olyan labdarúgók, akiket eurótízmilliókért adnak tovább, hogy aztán tudásukra egyszer csak valamelyik topligában csodálkozzunk rá.

NIMES OLYMPIQUE (legutóbb 9.): Bernard Blaquart a másodosztályban kétszer is az év edzője lett, legutóbb újoncaként is remek idényük volt a „krokodiloknak”, ennek megfelelően szét is vásárolták a támadószekciójukat – no, most derül majd ki, milyen jó edző Blaquart.
A LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOSOK: Paul Bernardoni (kapus, 22) 9, Anthony Briancon (védő, 24) 5, Antonin Bobichon (középpályás, 23) 5, Sofiane Alakouch (védő, 21, francia-marokkói) 5 millió euró. A KERET ÖSSZÉRTÉKE: 48.05 millió euró

STADE RENNAIS FC (legutóbb 10.): noha a klub Franciaország egyik leggazdagabb üzletembere, Francois Pinault számos érdekeltségének egyike, itt nem divat a pénzszórás. Bár az évek során szépen rendbe tették az infrastruktúrát, az idén nyáron meg csak-csak leszurkoltak 15 millió eurót a Torinónak a tavaly kölcsönvett M'Baye Niang végleges megszerzéséért. Negyvennyolc év után Francia Kupát nyertek tavasszal, ez az utánpótlásképzésre hagyományosan hangsúlyt helyező klubmodell egyértelmű sikere.
A LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOSOK: M'Baye Niang (csatár, 24, szenegáli-francia) 12, Benjamin Bourigeaud (középpályás, 25) 12, Edouard Mendy (kapus, 27, szenegáli) 9 millió euró. A KERET ÖSSZÉRTÉKE: 152.1 millió euró

ANGERS SCO (legutóbb 13.): drukkolhatunk a csapat vezetőedzőjévé valószínűtlenül régen kinevezett Stéphane Moulinnek, hogy semmi se veszélyeztesse a pozícióját, erősítve ezzel az állandóságba, mint értékbe vetett hitünket. Egyetlen topligában sem dolgozik olyan vezetőedző, aki az ő 2011. nyári kinevezésekor már a jelenlegi csapatát edzette. Ja, és egy versenyt máris megnyertek: a L'Équipe sportnapilap rajt előtti szemléje szerint az ő fekete-fehér csíkozású dresszük a legszebb mez jelenleg a francia élvonalban.
A LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOSOK: Jeff Reine-Adélaïde (középpályás, 21) 11, Stéphane Bahoken (csatár, 27, kameruni) 8, Baptiste Santamaria (középpályás, 24) 6 millió euró. A KERET ÖSSZÉRTÉKE: 69.75 millió euró

Stéphane Moulin, az Angers nyolc éve hivatalban lévő vezetőedzője (Fotó: AFP)
Stéphane Moulin, az Angers nyolc éve hivatalban lévő vezetőedzője (Fotó: AFP)

 

AMIENS SC (legutóbb 15.): Bernard Joannin, a pókerrajongó klubelnök nem hazudtolta meg önmagát, amikor a nyáron a nagyközönség számára jószerével ismeretlen fiatal szakembert kért fel vezetőedzőnek. Azt mondja, az efféle merész húzásai általában nem csak a kártyaasztal mellett jönnek be. Meglátjuk. Az innovatívnak mondott, Pep Guardiola- és Laurent Blanc-rajongó szlovén Luka Elsner Franciaországban töltötte a gyermekkorát – apja, Marko a Nice-ben futballozott –, ott csöppent bele a labdarúgásba, nagyon korán megvoltak az edzői papírjai, de topligában még nem dolgozott. Most bizonyíthat.
A LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOSOK: Prince Gouano (védő, 25, francia-elefántcsontparti) 7, Moussa Konaté (csatár, 26, szenegáli) 7, Szaman Goddosz (csatár, 25, iráni-svéd) 5, Alexis Blin (középpályás, 22) 5. A KERET ÖSSZÉRTÉKE: 62.05 millió euró

TOULOUSE FC (legutóbb 16.): Eftihimosz Kulurisztól, a görög élvonal legutóbbi gólkirályától is remélik, hogy ez az idény végre nem a bennmaradásért vívott harccal telik majd. A mezük mindenesetre örök élvonalbeli, sőt fair play díjat érdemel: az idei hazai dressz gallérján olvasható Brice felirat a csapat néhai szurkolójára, Brice Tatonra emlékeztet, akit tíz éve, egy El-mérkőzés alkalmával úgy megvertek a Partizan ultrái Belgrádban, hogy belehalt sérüléseibe. Emlékét kegyelettel őrzik.
A LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOSOK: Ibrahim Sangaré (középpályás, 21, elefántcsontparti) 15, Max Gradel (szélső, 31, elefántcsontparti-francia) 8, Wesley Saïd (szélső, 24) 6 millió euró. A KERET ÖSSZÉRTÉKE: 79.15 millió euró

DIJON FCO (legutóbb 18.): legutóbb csak osztályozón maradtak bent, ezek után a gaboni Didier Ndong személyében nagy bátran szerződtettek egy olyan játékost, akinek legutóbbi három csapata (Lorient, Sunderland, Guingamp) a felbukkanása után nem sokkal kiesett. Nem babonásak, de ez persze nem lesz elég a megkapaszkodáshoz. Az egyéves marseille-i kitérő után visszatérő, első vezetőedzői megbízatását megkapó Stéphane Jobard-ra nagy munka vár.
A LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOSOK: Naïm Szliti (szélső, 27, francia-tunéziai) 7, Enzo Loiodice (középpályás, 18) 5.5, Didier Ndong (középpályás, 25) 4 millió euró. A KERET ÖSSZÉRTÉKE: 43.55 millió euró

FC METZ (legutóbb: Ligue 2/1.): szinte tökéletes idény végén, toronymagasan lett bajnok a lotaringiai egylet a másodosztályban még úgy is, hogy Frédéric Antonetti vezetőedző decembertől az ideje java részét beteg felesége ápolására fordítja. Nyártól hivatalosan is Vincent Hognon az edző, Antonetti sajátos „távmenedzseri” szerepben segédkezik neki. A játékosszervezet (UNFP) legutóbbi L2-es álomcsapatába hét labdarúgót adtak, köztük a 26 gólos Habib Diallót. Az ő játéka egyértelmű bizonyítéka annak, hogy megérte partneri szerződést kötni a dakari Génération Foottal – a szenegáli akadémiának ma már nem Diallo az egyetlen képviselője a „gránátosok” keretében.
A LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOSOK: Habib Diallo (csatár, 24, szenegáli) 6, Kévin N'Doram (középpályás, 23, francia-csádi) 4, Ibrahima Niane (csatár, 20, szenegáli) 3.5 millió euró. A KERET ÖSSZÉRTÉKE: 37.05 millió euró

STADE BRESTOIS 29 (legutóbb: Ligue 2/2.): az élvonalba juttatás specialistája, Jean-Marc Furlan elvégezte a munkáját, már bele is fogott a következő hasonló projektbe Auxerre-ben, úgyhogy a fiatal csapat nélküle próbálja felszolgálni a meglepetést. Merthogy sokan azt várnak tőlük. Az ifjak mellett sok múlik egy idősebb játékosukon, Gaëtan Charbonnier-n is, aki – nem túl sikeres élvonalbeli próbálkozások után – 30 évesen a legeredményesebb idényét zárta: 27 góllal a Ligue 2 gólkirálya lett.
A LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOSOK: Gautier Larsonneur (kapus, 22) 4, Samuel Grandsir (középpályás, 22, francia-szenegáli) 3, Gaëtan Charbonnier (támadó, 30) 2.5, Ibrahima Diallo (középpályás, 20, francia-szenegáli) 2.5 millió euró. A KERET ÖSSZÉRTÉKE: 28.25 millió euró

Cikkünk készítésekor elsősorban a L'Équipe, a France Football és a So Foot cikkeiből tájékozódtunk, ihletet merítettünk a francia focinak és popkultúrának szentelt Omlett du Fromage remek posztjaiból, míg a játékosok és a csapatok pillanatnyi (2019. augusztus 8.) becsült piaci értékét a Transfermarkt segítségével idéztük fel.

ÉS MOST MÁR TÉNYLEG NÉZZÜK!

FRANCIA LIGUE 1
AZ 1. FORDULÓ PROGRAMJA
Péntek
20.45:
Monaco–Lyon (Tv: Digi Sport3)
Szombat
17.30: Marseille–Reims (Tv: Digi Sport1)
20.00: Dijon–Saint-Étienne (Tv: Digi Sport1)
20.00: Nice–Amiens
20.00: Montpellier–Rennes (Tv: Digi Sport3)
20.00: Angers–Bordeaux
20.00: Brest–Toulouse
Vasárnap
15.00: Lille–Nantes (Tv: Digi Sport2)
17.00: Strasbourg–Metz (Tv: Digi Sport2)
21.00: Paris Saint-Germain–Nimes (Tv: Digi Sport1)

 

 

FRANCIAORSZÁG, LIGUE 1
NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2019

AMIENS
Érkezett: Serhou Guirassy (1. FC Köln, 6 000 000 euró), Eddy Gnahoré (Palermo, 2 500 000), Emil Krafth (Bologna, 2 000 000), Alexis Blin (Toulouse, 1 650 000), Ulrick Eneme Ella (Liefering, 300 000), Jack Lahne (Brommapojkarna), Haitam Aleesami (Palermo, ingyen), Christophe Jallet (Nice, i.), Gaël Kakuta (Rayo Vallecano, 3 000 000)
Kölcsönbe:
Chadrac Akolo (VfB Stuttgart, 500 000)
Kölcsönből vissza:
Yannick Mamilonne (Paris FC), Rafal Kurzawa (Midtjylland), Mahdi Talal (Entente)
Távozott: Réda Rabej (Fremad Amager, ingyen), Ualid el-Haddzsam (Troyes, 35 000), Khaled Adénon (al-Vahda, i.), Emil Krafth (Newcastle United, 5 400 000)
Kölcsönből vissza:
Eddy Gnahoré (Palermo), Serhou Guirassy (1. FC Köln), Alexis Blin (Toulouse), Emil Krafth (Bologna), Erik Pieters (Stoke City)

ANGERS
Érkezett: Rasid Aliui (Nimes, ingyen), Julien Masson (Valenciennes, 1 500 000), Danijel Petkovic (Lorient, 1 500 000), Sada Thioub (Nimes, 3 500 000), Mathias Pereira Lage (Clermont Foot, 1 500 000), Casimir Ninga (Caen, 3 000 000)
Kölcsönből vissza: Saliou Ciss (Valenciennes), Harisson Manzala (Maccabi Petah Tikva), Alexandre Letellier (Troyes), Thomas Touré (Paris FC), Baptiste Guillaume (Nimes), Dorian Bertrand (Béziers)
Távozott: Yoann Andreu (visszavonult), Flavien Tait (Rennes, 9 000 000), Dorian Bertrand (Nancy)
Kölcsönbe:
Harisson Manzala (Le Mans), Pape Djibril Diaw (Caen), Baptiste Guillaume (Valenciennes), Thomas Touré (Sochaux), Alexandre Letellier (Sarpsborg)
Kölcsönből vissza:
Zacharie Boucher (Auxerre), Cheikh N'Doye (Birmingham City)

BORDEAUX
Érkezett:
Loris Benito (Young Boys, i.), Mexer (Rennes, i.), Enock Kwateng (Nantes, i.), Hvang Ui Dzso (Gamba Oszaka, 2 000 000), Laurent Koscielny (Arsenal, 5 000 000)
Kölcsönből vissza: Paul Baysse (Caen), Jonathan Cafú (Crvena zvezda), Alexandre Mendy (Guingamp), Valentín Vada (St.-Étienne), Daniel Mancini (Auxerre), Aaron Boupendza (Tours), Raoul Bellanova (Milan U19)
Távozott: Jules Koundé (Sevilla, 25 000 000), Lukas Lerager (Genoa, kölcsön után végleg, 6 000 000), Igor Lewczuk (Legia Warszawa, i.), Jérome Prior (Valenciennes, i.), Jaroslav Plasil (visszavonult), Zaydou Youssouf (St.-Étienne, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Yann Karamoh (Inter), Andreas Cornelius (Atalanta), Sergi Palencia (Barcelona B)

BREST
Érkezett: Denys Bain (Le Havre, i.), Ibrahima Diallo (Monaco, 2 000 000), Romain Perraud (Nice, 2 000 000), Ludovic Baal (Rennes, i.)
Kölcsönbe: Samuel Grandsir (Brest)
Kölcsönből vissza: Corentin Jacob (Tours), David Kiki (Red Star FC)
Távozott: Corentin Jacob (Rodez, i.), Quentin Bernard (Auxerre, i.), Thomas Ayasse (szerződése lejárt), Édouard Butin (szl.), Anthony Weber (Caen, 500 000)
Kölcsönből vissza: Jessy Pi (Toulouse), Baba Traoré (Le Havre), Ibrahima Diallo (Monaco)

DIJON
Érkezett: Mama Baldé (Sporting CP, i.), Bruno Ecuele Manga (Cardiff City, 2 000 000), Didier Ndong (Guingamp)
Kölcsönből vissza: Eden Massouema (Valenciennes)
Távozott: Valentin Rosier (Sporting CP, 8 000 000), Kvon Csang Hun Kwon (Freiburg, 3 000 000), Eden Massouema (Troyes, i.), Usszama Haddadi (al-Ettifak), Cédric Yambéré (al-Ettifak), Sory Kaba (Midtjylland), Mehdi Abejd (Nantes, i.), Arnold Bouka Moutou (szl.), Sory Kaba (Midtjylland, 3 000 000), Bobby Allain (Olympiakosz, i.), Wesley Said (Toulouse, 8 000 000)

LILLE
Érkezett:
Timothy Weah (PSG, 9 500 000), Reinildo Mandava (Belenenses, 3 000 000), Léo (Rio Ave, 6 000 000), Szaad Aguzul (Kavkab Marrakes, 600 000), Benjamin André (Rennes, 7 000 000), Domagoj Bradaric (Hajduk Split, 6 500 000), Tiago Djaló (Milan, 5 000 000), Victor Osimhe (Charleroi, 12 000 000), Yusuf Yazici (Trabzonspor, 16 500 000)
Kölcsönből vissza:
Rominigue Kouamé (Paris FC), Edgar Ié (Nantes), Jasszin Benzia (Fenerbahce)
Távozott: Thiago Mendes (Lyon, 22 000 000), Anwar El Ghazi (Aston Villa, 9 000 000), Youssouf Koné (Lyon, 9 000 000), Nicolas Pépé (Arsenal, 80 000 000), Rafael Leao (Milan, 30 000 000), Edgar Ié (Trabzonspor, i.)
Kölcsönbe: Hervé Koffi (Belenenses), Rominigue Kouamé (Cercle Bruges), Kouadio-Yves Dabila (Cercle Bruges)
Kölcsönből vissza: Reinildo Mandava (Belenenses), Rui Fonte (Fulham)

LYON
Érkezett: Thiago Mendes (Lille, 22 000 000), Youssouf Koné (Lille, 9 000 000), Jean Lucas (Flamengo, 8 000 000), Ciprian Tatarusanu (Nantes, i.), Titouan Thomas (Lyon B), Mathis Rayan Cherki (Lyon U19), Joachim Andersen (Sampdoria, 24 000 000)
Kölcsönből vissza: Timothé Cognat (Servette), Jordan Ferri (Nimes), Christopher Martins Pereira (Troyes), Elisha Owusu (Sochaux)
Távozott: Tanguy Ndombélé (Tottenham, 60 000 000), Ferland Mendy (Real Madrid, 48 000 000), Jordan Ferri (Montpellier, 2 000 000), Christopher Martins Pereira (Young Boys, 2 000 000), Elisha Owusu (Gent, 1 000 000), Timothé Cognat (Servette, 70 000), Mathieu Gorgelin (Le Havre, i.), Olivier Kemen (Niort, i.), Jérémy Morel (Rennes, i.), Nabil Fekir (Betis, 19 750 000)

MARSEILLE
Érkezett: Darío Benedetto (Boca Juniors, 14 000 000)
Kölcsönbe: Álvaro González (Villarreal)
Kölcsönből vissza: Szaif-Eddin Kaui (Caen), Grégory Sertic (Zürich), Christopher Rocchia (Sochaux)
Távozott: Lucas Ocampos (Sevilla, 15 000 000), Yusuf Sari (Trabzonspor, 250 000), Tomas Hubocan (szl.), Mario Balotelli (szl.), Rolando (szl.), Clinton N'Jie (Dinamo Moszkva, 5 500 000)
Kölcsönből vissza: Ajmen Abdennur (Valencia)

METZ
Érkezett: Victorien Angban (Chelsea U23, 6 000 000), Fabien Centonze (Lens, 3 00 000), Thierry Ambrose (Manchester City U23, 2 500 000), Habib Maiga (St.-Étienne, kv., 1 000 000), Manuel Cabit (AC Ajaccio, i.)
Kölcsönbe: Kévin N'Doram (Monaco)
Kölcsönből vissza: Gerónimo Poblete (San Lorenzo), Adama Traore (Orléans), Vincent Thill (Pau)
Távozott: Cafú (Legia Warszawa, kv., 800 000), Jonathan Rivierez (Caen, i.), Iván Balliu (szl.), Emmanuel Riviere (szl.), Olivier Boscagli (PSV, 2 000 000)
Kölcsönbe: Vincent Thill (Orléans), Gauthier Hein (Valenciennes),Laurent Jans (Paderborn)

MONACO
Érkezett: Gelson Martins (Atlético Madrid, 30 000 000), Benjamin Lecomte (Montpellier, 13 500 000), Ruben Aguilar (Montpellier, 8 000 000)
Kölcsönből vissza: Adama Traoré (Cercle Bruges), Pelé (Nottingham Forest), Jusszef Ait Bennasszer (St.-Étienne), Paul Nardi (Cercle Bruges), Gabriel Boschilia (Nantes), Samuel Grandsir (Strasbourg), Antonio Barreca (Newcastle United), Youri Tielemans (Leicester City), Ibrahima Diallo (Brest), Loic Badiashile (Rennes), Irvin Cardona (Cercle Bruges), Keita Baldé (Inter)
Távozott: Ronaël Pierre-Gabriel (Mainz, 5 500 000), Jonathan Mexique (Cholet, kv.), Khéphren Thuram (Nice, i.), Andrea Raggi (szl.), Ibrahima Diallo (Brest, 2 000 000), Youri Tielemans (Leicester City, 45 000 000), Paul Nardi (Lorient, 1 500 000)
Kölcsönbe: Kévin N'Doram (Metz), Julien Serrano (Cercle Bruges), Giulian Biancone (Cercle Bruges), Loic Badiashile (Cercle Bruges), Antonio Barreca (Genoa), Jordi Mboula (Cercle Bruges), Samuel Grandsir (Brest), Jean-Eudes Aholou (St.-Étienne), Djibril Sidibé (Everton, 2 500 000), Pelé (Reading)
Kölcsönből vissza: Georges-Kevin N'Koudou (Tottenham), Carlos Vinícius (Napoli), Adrien Silva (Leicester City), William Vainqueur (Antalyaspor)

MONTPELLIER
Érkezett: Téji Savanier (Nimes, 9 500 000), Andi Delort (Toulouse, kv., 4 500 000), Jordan Ferri (Lyon, 2 000 000), Arnaud Souquet (Gent, 2 800 000)
Kölcsönből vissza: Giovanni Sio (al-Ittihad), Morgan Poaty (Troyes), Isaac Mbenza (Huddersfield)
Távozott: Morgan Poaty (Guingamp), Jonathan Ligali (szl.), Isaac Mbenza (Huddersfield, 8 900 000), Benjamin Lecomte (Monaco, 13 500 000), Giovanni Sio (Genclerbirligi, 600 000), Elljesz Shiri (1. FC Köln, 6 000 000), Ruben Aguilar (Monaco, 8 000 000)

NANTES
Érkezett: Abou Ba (Nancy, 1 000 000), Dennis Appiah (Anderlecht, 750 000), Bridge Ndilu (Laval, i.), Marcus Coco (Guingamp, 3 000 000), Molla Wagué (Udinese, 1 500 000), Mehdi Abejd (Dijon, i.)
Kölcsönbe: Alban Lafont (Fiorentina)
Kölcsönből vissza: Santy Ngom (Nancy), Alexis Alégué (Tours)
Távozott: Diego Carlos (Sevilla, 15 000 000), Koffi Djidji (Torino, kv., 4 500 000), Enock Kwateng (Bordeaux, i.), Ciprian Tatarusanu (Lyon, i.)
Kölcsönbe: Anthony Limbombe (Standard Liege, 1 000 000), Quentin Braat (Niort), Maxime Dupé (Clermont Foot)
Kölcsönből vissza: Majeed Waris (Porto), Valentin Eysseric (Fiorentina), Edgar Ié (Lille), Gabriel Boschilia (Monaco), Antonio Mance (Trencsén)

NICE
Érkezett: Khéphren Thuram (Monaco, i.)
Kölcsönből vissza: Romain Perraud (Paris FC), Vincent Marcel (Troyes)
Távozott: Rémi Walter (szl.), Christophe Jallet (Amiens, i.), Romain Perraud (Brest, 2 000 000), Allan Saint-Maximin (Newcastle United, 18 000 000)
Kölcsönbe: Jean-Victor Makeng (szl.)

NIMES
Érkezett: Vlatko Stojanovski (Renova, 300 000), Pablo Martinez (Strasbourg, i.), Zinedin Ferhat (Le Havre, i.), Romain Philippoteaux (Auxerre), Haris Duljevic (Dynamo Dresden, 1 000 000), Sidy Sarr (Chateauroux, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Kévin Denkey (Béziers)
Távozott: Téji Savanier (Montpellier, 9 500 000), Umut Bozok (Lorient, 1 500 000), Baptiste Valette (Nancy, i.), Rasid Alioui (Angers, i.), Féthi Harek (visszavonult), Hervé Lybohy (szl.), Denis Bouanga (St.-Étienne, 4 500 000), Sada Thioub (Angers, 3 500 000), Panajotisz Vlahodimosz (szerződését felbontották)
Kölcsönből vissza: Jordan Ferri (Lyon), Faitout Maouassa (Rennes), Baptiste Guillaume (Angers)

PARIS SAINT-GERMAIN
Érkezett: Pablo Sarabia (Sevilla, 18 000 000), Marcin Bulka (Chelsea U23, i.), Ander Herrera (Manchester Utd., i.), Loic Mbe Soh (PSG U19), Abdou Diallo (Dortmund, 32 000 000), Idrissa Gueye (Everton, 30 000 000)
Kölcsönből vissza: Rémy Descamps (Clermont Foot), Jesé (Betis), Kevin Trapp (Eintracht Frankfurt)
Távozott: Giovani Lo Celso (Betis, kv., 22 000 000), Moussa Diaby (Bayer Leverkusen, 15 000 000), Grzegorz Krychowiak (Lokomotiv Moszkva, 12 000 000), Timothy Weah (Lille, 9 500 000), Adrien Rabiot (Juventus, i.), Gianluigi Buffon (Juventus Turin, i.), Dani Alves (Sao Paulo, i.), Christopher Nkunku (RB Leipzig, 13 000 000), Rémy Descamps (Charleroi), Kevin Trapp (Eintracht Frankfurt, 7 000 000)

REIMS
Érkezett: Predrag Rajkovics (Maccabi Tel Aviv, 5 000 000), Björn Engels (Olympiakosz, kv., 4 000 000), Jehvann Diouf (Troyes, i.), Marshall Munetsi (Orlando Pirates)
Kölcsönből vissza: Grejohn Kyei (Lens), Lenny Vallier (Pau), Grégory Berthier (Red Star), Aly Ndom (Caen)
Távozott: Yohan Roche (Rodez, i.), Pablo Chavarría (Mallorca, i.), Marvin Martin (szl.), Johann Carrasso (szl.), Björn Engels (Aston Villa, 9 900 000), Thomas Fontaine (Lorient), Edouard Mendy (Rennes, 4 000 000)
Kölcsönből vissza: Abdul Rahman Baba (Chelsea), Sheyi Ojo (Liverpool)

RENNES
Érkezett: M'Baye Niang (Torino, kv., 15 000 000), Romain Salin (Sporting CP, i.), Flavien Tait (Angers, 9 000 000), Jérémy Morel (Lyon, i.), Edouard Mendy (Reims, 4 000 000)
Kölcsönből vissza: Faitout Maouassa (Nimes), Diafra Sakho (Bursaspor), Jordan Tell (Orléans), Denis Will Poha (Nancy)
Távozott: Brandon (Osasuna, 2 000 000), Mexer (Bordeaux, i.), Abdoulaye Diallo (Genclerbirligi, i.), Nicolas Janvier (szl.), Ludovic Baal (Brest, i.), Hatem Ben Arfa (szl.), Mehdi Zeffan (szl.), Romain Danzé (visszavonult), Edvinas Gertmonas (szl.), Benjamin André (Lille, 7 000 000), Ismaila Sarr (Watford, 30 000 000), Tomas Koubek (Augsburg, 7 500 000)
Kölcsönbe: Namakoro Diallo (Avranches), Denis Will Poha (Guimaraes)
Kölcsönből vissza: Loic Badiashile (Monaco)

SAINT-ÉTIENNE
Érkezett: Harold Moukoudi (Le Havre, i.), Alpha Sissoko (Clermont Foot, i.), Denis Bouanga (Nimes, 4 500 000), Zaydou Youssouf (Bordeaux, 2 000 000), Sergi Palencia (Barcelona, 2 000 000), Rjad Budebuz (Betis, 3 500 000), Miguel Trauco (Flamengo, 1 000 000)
Kölcsönbe: William Saliba (Arsenal), Jean-Eudes Aholou (Monaco)
Kölcsönből vissza: Usszama Tannan (Utrecht), Mahdi Camara (Laval), Jorginho (CSZKA Szófia), Léo Lacroix (Hamburg), Assane Dioussé (Chievo), Franck Honorat (Clermont Foot)
Távozott: Habib Maiga (Metz, 1 000 000), Jorginho (Ludogorec, 850 000), Neven Szubotics (Union Berlin, i.), Pierre-Yves Polomat (Genclerbirligi, i.), Mickaël Panos (Pafos, i.), William Saliba (Arsenal, 30 000 000), Rémy Cabella (FK Krasznodar, 12 000 000)
Kölcsönbe: Alexis Guendouz (Pau), Usszama Tannan (Vitesse), Makhtar Gueye (Nancy)
Kölcsönből vissza: Jusszef Ait Bennasszer (Monaco), Timothée Kolodziejczak (Tigres UANL), Valentín Vada (Bordeaux), Yannis Salibur (Guingamp)

STRASBOURG
Érkezett: Alexander Djiku (Caen, 4 500 000), Jean-Ricner Bellegarde (Lens, 2 000 000), Lamine Koné (Sunderland, 1 500 000), Diogo Branco (Montijo, i.)
Kölcsönből vissza: Yoann Salmier (Troyes)
Távozott: Yoann Salmier (Troyes, 5 000 000), Pablo Martinez (Nimes, i.), Anthony Goncalves (Caen, i.)
Kölcsönbe: Idrissz Szaadi (Cercle Bruges)
Kölcsönből vissza: Lamine Koné (Sunderland), Sanjin Prcic (Levante), Samuel Grandsir (Monaco)

TOULOUSE
Érkezett: Efthimiosz Kulurisz (PAOK Szaloniki, 3 500 000), Agustín Rogel (KSZ Szamara, 2 500 000), Wesley Said (Dijon, 8 000 000)
Kölcsönbe: Jean-Victor Makengo (Nice), William Vainqueur (Antalyaspor)
Kölcsönből vissza: Yann Bodiger (Córdoba), Clément Michelin (AC Ajaccio), Steven Fortes (Lens), Jessy Pi (Brest), Alexis Blin (Amiens), Steeve Yago (Le Havre)
Távozott: Christopher Jullien (Celtic, 8 000 000), Andi Delort (Montpellier, 4 500 000), Alexis Blin (Amiens, 1 650 000), Steven Fortes (Lens, 1 000 000), Clément Michelin (Lens, i.), Jimmy Durmaz (Galatasaray, i.), Yannick Cahuzac (Lens, i.), Jessy Pi (Caen), Francois Moubandje (Dinamo Zagreb, i.), Yann Bodiger (Cádiz, i.), Hakim El Mokeddem (Laval)
Kölcsönbe:
Firmin Mubele (Asztana), John Bostock (Nottingham Forest)
Kölcsönből vissza:
Manu García (Manchester City U23)

LEZÁRVA PÉNTEKE, VASTAGGAL AZ ELMÚLT HÉT TÖTÉNÉSEI
kv.: kölcsönből vissza

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik