Kép: miért kamu Roma-mezben játszik egy élvonalbeli klub?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.01.29. 08:28
A dél-amerikai labdarúgásban tényleg bármi megtörténhet, bizony, még az is, hogy egy élvonalbeli klub kamu AS Roma-mezben lépjen pályára egy hivatalos bajnoki mérkőzésen.

Bolíviában járunk, a Real Potosí–Ciclón találkozón. A történet szerint a vendégegyüttes nem megfelelő mezzel érkezett a soros bajnokira. A gond az volt, hogy nem különbözött kellően a hazaiak szerelésétől. Cseremez nem volt egyik oldalon sem, így találni kellett egy alternatív megoldást. Real Potosí–Ciclón találkozón. A történet szerint a vendégegyüttes nem megfelelő mezzel érkezett a soros bajnokira. A gond az volt, hogy nem különbözött kellően a hazaiak szerelésétől. Cseremez nem volt egyik oldalon sem, így találni kellett egy alternatív megoldást.

A klub egyik alkalmazottja fogta magát és kifutott a stadion környékére, ahol az első utcai árustól vásárolt tizenkét darab – szemmel láthatóan nem eredeti – AS Roma-mezt. Ezek után már csak egy masszív fekete filctollra volt szükség, és le is gyártották a csapat új dresszét, így kis késéssel elkezdődhetett a meccs.

(Forrás: Twitter)
(Forrás: Twitter)
(Forrás: Twitter)
(Forrás: Twitter)

Az új mez nem hozott szerencsét a Ciclónnak, a Real Potosí – amelynek címere feltűnően hasonlít a Real Madridéra – 4–0-ra megnyerte a találkozót. Nem jó előjel a Roma szempontjából a Real elleni BL-nyolcaddöntő előtt...

(Forrás: Twitter)
(Forrás: Twitter)
Legfrissebb hírek

Megvan, milyen mezben játszanak a vb-döntő résztvevői

Foci vb 2026
2026.07.18. 00:03

Árverésen Puskás Ferenc eredeti Real Madrid-meze

Minden más foci
2026.07.12. 14:35

Visszatérnek első számú mezükhöz a spanyolok, türkizben a belgák

Foci vb 2026
2026.07.10. 11:09

Új idegenbeli mezben kezdi az idényt a Ferencváros a Vojvodina ellen

Európa-liga
2026.07.09. 13:01

Itt vannak a G-csoport meccseinek mezei

Foci vb 2026
2026.06.15. 17:43

Ilyen mezekben játszanak a H-csoport csapatai az első fordulóban

Foci vb 2026
2026.06.15. 16:28

Módosítani kellett a haiti válogatott mezén

Foci vb 2026
2026.06.10. 19:35

A tenger és az óceán találkozása a kolumbiai, viking csomók a norvég mezen

Foci vb 2026
2026.06.09. 11:34