Kazah Kupa: az Aktobét kiütve ismét trónon a rekordgyőztes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.22. 21:02
A Kajrat Almati története során hatodik alkalommal hódította el a Kazah Kupát, a fináléban 4–1-re kiütötte az elődöntőben a bajnok Asztanát tizenegyesekkel búcsúztató Aktobét.

A bajnokság bronzérmesének sikerében nagy szerepet játszott az elefántcsontparti Gerard Gohou, aki kétszer is mattolta az ezüstérmes kapusát.

A Kajrat 2003 óta először, összességében hatodik alkalommal hódította el a Kazah Kupát, amivel csúcstartónak számít az országban – a második helyen az Asztana-64 áll három sikerrel.

„Jól játszottunk ma. Kontrolláltuk a meccset, és megérdemelt győzelmet arattunk. Kár, hogy a bajnokságban nem tudtunk jobban teljesíteni, de úgy hiszem, hogy a szurkolóinknak ez egyfajta kárpótlást jelent majd. Szeretnék köszönetet mondani nekik a fantasztikus szurkolásért. Rengetegen jöttek Asztanába, és segítettek nyerni" – mondta az együttes 21 éves csapatkapitánya, Baujrzsan Iszlamhan a sikert követően az európai szövetség honlapjának.

KAZAH KUPA
DÖNTŐ

Kajrat Almati–Aktobe 4–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik