Kassai Viktor: Nagy feladatokra vagyok képes és hivatott

ANNA BAJDAKOVA, BORBOLA BENCEANNA BAJDAKOVA, BORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2020.01.28. 20:51
null
Kassai Viktort faggatva az orosz újságíró nem spórolt a terjedelemmel (Fotó: AFP)
Kassai Viktor hosszú interjút adott a Szport-Ekszpressz újságírójának, és a beszélgetés során kiderült, felkészült a moszkvai életre, és arra is, hogy az új kihívás emberpróbáló feladat elé állítja.

 

Terjedelmes interjú jelent meg a Szport-Ekszpressz című orosz napilapban Kassai Viktorral. A szerző, Aleksz Bobrov eljuttatta hozzánk a kéziratot, amelyben a korábbi magyar bíróval, az orosz játékvezetők nemrég kinevezett vezetőjével hosszasan és részletesen beszélgettek az életről, a futballról, a játékvezetésről, valamint arról, hogy Moszkvában hotelben vagy lakásban képzeli-e el honfitársunk a jövőjét.

KASSAI VIKTOR

Született: 1975. szeptember 10., Tatabánya

Országos kerettagság kezdete: 1997. július

Első NB I-es mérkőzése: Zalaegerszeg–BVSC (1999. március 20.)

FIFA kerettagság kezdete: 2003. január 1.

Jelentősebb tornái, mérkőzései nemzetközi játékvezetőként: U19-es Európa-bajnokság, Észak-Írország (2005), U20-as világbajnokság (Kanada, 2007, Dél-Korea, 2017), olimpiai döntő (Peking, 2008), U17-es világbajnokság (Nigéria, 2009), világbajnokság (Dél-Afrika, 2010), Bajnokok Ligája-döntő (2011), Európa-bajnokság (Lengyelország és Ukrajna, 2012, Franciaország, 2016), U20-as világbajnokság (Törökország, 2013), Európa-liga-elődöntő (2016), FIFA klubvilágbajnokság-elődöntő (2016)

Aleksz Bobrov elsőként arról faggatta Kassai Viktort, vajon 44 évesen miért hagyott fel a játékvezetéssel?

„Köszönöm, jó ezt hallani, hogy csak negyvennégy éves vagyok – felelte Kassai Viktor. – Kérdés, melyik szemszögből nézzük a történteteket: játékvezetőként ebben a korban már pályafutásom végéhez közeledtem. A játékosok sportvezetőként, edzőként tudják folytatni az életüket, nekünk, játékvezetőknek ez nem adatik meg. Gondolnom kellett arra is, hogy mihez szeretnék kezdeni az életemmel bírói karrierem befejezése után.”

A korábbi játékvezető az interjúban elmesélte, ifistakorú volt akkor, amikor először futballmérkőzést vezetett, az évek alatt egyre nehezebb volt a dolga, hiszen a találkozók ritmusa is gyorsult – és a döntéseket is egyre nehezebb volt meghozni.

„Tizenöt éves voltam, amikor elkezdtem meccseket vezetni. Akkor teljesen más volt egy futballmérkőzés, mint manapság. Részt veszek az UEFA keretein belül egy sportmenedzsmentképzésen, ahol az orosz Andrej Arsavinnal, valamint az ugyancsak orosz válogatott Alekszej Szmertyinnel járok egy csoportba. Sokat megtudtam akkor az itteni labdarúgásról, és lám, most milyen jól jön ez a tudásom. Nagy lehetőség az orosz kihívás. Vezethettem volna még mérkőzéseket fél vagy egy évig, de úgy gondoltam, hogy itt az ideje egy új élet elkezdésének.”

SZÁZÖTVEN MEZ ODAHAZA

Kassai Viktor a Szport-Ekszpressz cikkében néhány kulisszatitkot is elárult. Játékvezetői pályafutása alatt sohasem kérte el egyetlen labdarúgó mezét sem, ám aki neki adta, azt természetesen tisztelettel eltette. Így odahaza legalább százötven mez van a budapesti lakásában. Kedvenc csapata pedig sosem volt, és alighanem ez így is marad a karrierje befejezése után is.

Kassai Viktor magyarországi életéről is mesélt. Az NB I-ben hosszú évek óta profi játékvezető volt, a szövetséggel évről évre kötött új szerződést. A beszélgetés ezen szakaszában a korábban a világ legjobbjának választott Puhl Sándor is szóba került. A szerző felhozta témaként: úgy tudja, nekik kettőjüknek finoman fogalmazva sem jó a kapcsolatuk, de Kassai Viktor meglehetősen rövidre zárta a témát: „Mindenkivel jó a kapcsolatom. Hallgatom a következő kérdést…”

A korábbi magyar játékvezető az orosz ajánlatról már hosszabban beszélt, mondván, amikor felvetődött a lehetősége, hogy ő lehet az oroszországi bírók főnöke, a mérleg serpenyőjébe tette, mi szól mellette és mi ellene.

„Végül úgy döntöttem, itt a lehetőség, hogy bizonyítsam, igenis nagy feladatokra vagyok képes és hivatott. Nagy felelősséggel jár a mostani munkám, állok a kihívás elébe.”

A VAR NEM CSODAFEGYVER, DE…

Kassai Viktort a videobíróról, azaz a VAR-rendszerről is faggatták, s különösen annak tükrében volt érdekes a véleménye a technológiáról, hogy Oroszországban már használják a mérkőzéseken.

„A VAR-rendszer nem csodafegyver, nem jelent megoldást minden gondra. A nem tisztán látható szituációkat nehéz még a segítségével is megítélni, viszont a legnagyobb hibáktól megmenti a játékvezetőket. A magam részéről nem bántam volna, ha már tíz éve működne ez a rendszer, hiszen ha a visszajátszások alapján ítélnek már akkor is, engem is megkímélt volna három-négy nagy hibámtól, amelyet karrierem során elkövettem.”

Kassai Viktor korábbi segítőjével, Ring Györggyel együtt dolgozhat Oroszországban, Aleksz Bobrov erről is faggatta. Az újságíró azt kérdezte, miért volt szükség arra, hogy magyar asszisztensét magával vigye.

„A válasz erre nagyon egyszerű. Ahogy annak idején játékvezetőként, úgy most, a játékvezetők főnökeként is asszisztensre van szükségem. Ring Györgyben maximálisan megbízom. Több mint tíz évet töltöttünk együtt a pályán, azonos az életről alkotott felfogásunk, és játékvezetőként is hasonlóan láttuk a futballt. Szerintem nincs ebben semmi meglepő, az edzőknél is így működik ez, ők is hozzák magukkal a stábjukat.”

Ha már az emberi kapcsolatok szóba kerültek, az orosz újságíró nem kerülte ki a kérdést a Kulcsár Katalinhoz fűződő viszonyáról sem, hiszen a két játékvezető hosszú évek óta egy párt alkot. Kíváncsi volt rá, a párja mit szólt a moszkvai lehetőséghez, és korábban kritizálták-e egymás döntéseit a pályán.

„Katalin elsőre nem örült a döntésemnek, mármint, hogy felhagyok a játékvezetéssel. Később belátta, új kihívások várnak rám… Korábban is kikértük egymás véleményét, rendszeresen megnéztük a másik mérkőzését, tanácsokat is próbáltunk adni egymásnak. Tisztában vagyunk vele, a kritika a legtöbb esetben előrevisz. Mostantól megváltozott az életem, Oroszországban élek, ez változásokat hoz a kapcsolatunkba, de megoldjuk ezt is.”

A szerző arra is kíváncsi volt, hogy hotelben vagy lakásban képzeli-e el a jövőjét, megemlítve, hogy elődje, az olasz Roberto Rosetti is azért költözött haza Olaszországba, mert a családja nem tudta megszokni a moszkvai életet, lányai nem szerették a túlzott nyüzsgést.

„Elismerem, fontos, hogy az ember jól érezze magát a bőrében a hétköznapokban is – reagált Kassai Viktor.Nem azért leszek Moszkvában, hogy heti három-négy napot dolgozzak, aztán hazautazzam Budapestre, minden percemet a munkámnak szentelem majd. Biztos vagyok benne, hogy nekem a moszkvai élettér nem jelent problémát. Egyelőre hotelben lakom, ha később lesz időm, lakást nézek magamnak. Szeretném megismerni az orosz kultúrát, és a nyelvet is szeretném elsajátítani. Annak idején az iskolában hat évig tanultam oroszul, a betűket is ismerem, de az olvasás most még nem menne. Nem azt mondom, hogy a következő interjút már oroszul adom, de a nyelvtudásom biztosan sokat fejlődik a jövőben.”

A kommunikáció kényes téma lehet Oroszországban, hiszen arrafelé nem mindenki beszél angolul. Kassai Viktor éppen ezért tartja fontosnak az orosz nyelv elsajátítását, s a szerző tesztelte is a korábbi magyar játékvezetőt, arról faggatta, mit tud az orosz játékvezetésről, a játékvezetőkről, és hogy melyek a tervei a közeljövőben.

„Szeretnék néhány reformot végrehajtani, lesznek változások. Fontos, hogy legyenek találkozóink az itteni játékvezetőkkel, de nem szeretnék minden héten mindenkit Moszkvába rángatni, a mai modern technológiának köszönhetően más módon is meg lehet oldani a kommunikációt.”

A cikk szerzője később az orosz játékvezetők hibáit kezdte sorolni, mintegy rávilágítva, Kassai Viktornak fel kell kötnie a nadrágot. A korábbi magyar bíró e témában is karakánul felelt.

„És azzal tisztában van, hogy hány jó döntést hoztak? Biztos vagyok benne, hogy több volt a helyes döntés, mint a hibás. A játékvezetésnek ez az egyik velejárója, ha valaki jól vezet, akkor nem beszélnek róla, ám ha egy rossz döntése van a kilencven perc során, főleg, ha azzal a mérkőzést befolyásolja, rögtön a figyelem középpontjába kerül. Annak idején nekem is voltak nagy hibáim, mindenkinek más a módszere a bakik leküzdésére, én mindig szembenéztem a rossz döntéseimmel. Semmi értelme nem lett volna elbújni a világ szeme elől, azzal nem változtatsz semmit. Elmentem inkább keményen edzeni, beszélgettem más játékvezetőkkel, a hét végén pedig máris ott volt az újabb kihívás, szóval, a játékvezetőknek mentálisan is erősnek kell lenniük.”

Aleksz Bobrov szóba hozta, hogy a közelmúltban Cipruson az egyik játékvezető autóját felrobbantották, és Oroszországban is fanatikus ultrák vannak. A magyar bíró azt felelte, nagyon szomorú történet a ciprusi, de nem hinné, hogy a játékvezetők globális szinten veszélyben lennének. Azt is elmesélte, pályája során őt senki sem ütötte meg, egyszer viszont előfordult, hogy egy drukker a szüleit felhívta telefonon, s őket szidalmazta.

Az interjú befejezése már nem volt ennyire borongós: Kassai Viktor ugyanis elmondta, a futball a szerelme, a szenvedélye – és egyben az élete.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik