Kapusa lőtte a legjobb négy közé Nigériát

Vágólapra másolva!
2010.01.25. 23:38
null
Yakubu (balra) és Sunzu harcol a labdáért (Fotó: Reuters)
Címkék
Az Afrika-kupa negyeddöntőjében Nigéria egy unalmas 0–0-s döntetlen után 11-esekkel 5–4-re győzött Zambia ellen. A sorsdöntő tizenegyest a „zöld sasok" kapusa, Vincent Enyeama értékesítette.  

Talán nem vállalunk túl nagy kockázatot, ha kijelentjük: a 2010-es Afrika-kupa egyik legunalmasabb mérkőzését játszotta Nigéria és Zambia.

A két csapat a negyeddöntőben csapott össze, bár valós összecsapásokat nem, inkább csak „ténfergéseket" láthatott a nagyérdemű. Az első félidőben ugyan a „zöld sasok" birtokolták többet a labdát, de ez helyzetekben nem mutatkozott meg, az egyetlen valamire való lövés Obi Mikel nevéhez fűződött, a Chelsea középpályásának kísérletét bravúrral hárította Kennedy Mweene.

A nigériaiak egyik legnagyobb helyzetét Ayegbeni Yakubu hagyta ki a 66. percben: az Everton csatárának nem éppen életerős lövését könnyedén blokkoklták a védők. A másik kapu előtt egy szöglet után Ayiila Yussuf a gólvonalról mentett.

A zambiaiak a 89. percben eldönthették volna  a meccset, de Felix Katongo ígéretes szögből szabadrúgásból a sorfalat találta el.

Az események a hosszabbításban sem pörögtek fel. A ráadás első félidejében Peter Odemwingie került helyzetbe, de még mielőtt lőhetett volna elesett...

A zambiaiakon pedig az sem segített, hogy Onyekachi Apamot kiállította a játékvezető. William Njobvunak volt ugyan egy jónak nevezhető lövés, de azt Vincent Enyeama a kapu fölé tolta

A nigériaiak tíz emberrel is eldönthették volna a meccset, de a csereként beállt Obafemi Martins Mikel passzából egy akrobatikus mozdulattal nem találta el a kaput, így maradt a 0–0, és jöhettek a 11-esek.

Három hibátlan kör után a zambiai Thomas Nyirenda lövését védte Enyeama, és ez döntőnek bizonyult. Érdekes, hogy az utolsó körben a két kapus állt a labda mögé, mindketten betaláltak, így Enyeama  gólja után Nigéria a továbbjutását ünnepelhette. Az elődöntőben január 28-án Ghánával találkoznak Martinsék. A mai másik meccsen Egyiptom hosszabbítás után megverte Kamerunt. A „fáraók" Algériával mérkőznek a döntőbe jutásért.

 A TIZENEGYESEK VIDEÓN
 
AFRIKA NEMZETEK KUPÁJA
NEGYEDDÖNTŐ
Nigéria–Zambia 0–0, 11-esekkel: 5–4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik