Kanouté szemfülessége, Keita ereje is kevés volt

Vágólapra másolva!
2010.01.18. 19:00
null
A kép csalóka: az utolsó fél órában nem volt ekkora küzdelem... (Fotó: Reuters)
Az egymással 0–0-s döntetlent játszó házigazda Angola és Algéria jutott tovább a labdarúgó Afrika-kupa A-csoportjából. A másik találkozón Mali hiába győzte le 3–1-re Malawit, egymás elleni rosszabb eredménnyel alulmaradt a szintén négypontos algériaiakkal szemben.

ANGOLA–ALGÉRIA

A házigazdáknak már egy döntetlen továbbjutást ért, ennek megfelelően nem is „borították rá a pályát" a „sivatagi rókákra". Az első két helyzetet így is Angola hagyta ki, a 21. percben viszont óriási ziccer után foghatták a fejüket az algériaiak: Belhadzs szabadrúgását Bugerra küldte rá közelről, de Carlos bravúrral védett.

Öt perccel később Zé Kalanga szabadrúgását a kapufa segítségével simogatta szögletre Sausi, majd az algériai kapus Manucho próbálkozását, aztán a félidő végén Djalma ziccerét is hárította.

A folytatásban tovább fogyatkozott az egyébként is sérülésektől tizedelt angolai csapat, Zuelának kellett cserét kérnie. Az algériaiak próbálkoztak a vezető gól megszerzésével, de ziccerük nem akadt a második játékrész elején – 60 perc után Angola tartotta a csoportelsőséget jelentő 0–0-t.

A mérkőzés záró harmada teljesen ellaposodott, maradt az iksz – végül ez mindkét csapatnak továbbjutást jelentett, és ezzel láthatóan tisztában is voltak. Algéria a nullához konvergáló támadójátékkal, egy szerzett góllal lépett tovább. Mondjuk azt, a második félidőben nem szakadt meg a két együttes a győzelemért...

MALI–MALAWI

Az angolaiak elleni döbbenetes hajrát leszámítva eddig nem villogó mali válogatott nagyon hamar helyrerakta a továbbjutási ambíciókat dédelgető malawi csapatot: négy perc alatt elhúzott 2–0-ra.

Az első percben Sanudi kapus borzalmas felszabadítását kihasználva Fréderic Kanouté talált be, megszerezve 23. gólját a mali válogatott mezében, majd egy másik sztár, Seydou Keita is beszállt: a Barcelona játékosa óriási lövést küldött szabadrúgásból a jobb fölsőbe a 4. percben.

Az érthető módon sokkolt malawi csapat nem tudott magához térni, Mali végig irányította az első játékrészt, és Keita illetve Bagayoko révén további helyzeteket dolgozott – és hagyott – ki.

A malawi együttes levonta a következtetést az első félidő elejéből, és gyorsan szépített: Russell Mwafulirwa lőtt be egy kipattanót az 58. percben.

A 73. percben a malawi gólszerző kihagyta a torna eddigi legnagyobb ziccerét, miután egy bal oldali beadást másfél méterről nem az üres kapuba fejelt, hanem a földre, a labda pedig fölépattant. Ha százszor megpróbálja, alighanem még egyszer nem sikerül neki ez a bravúr...

A büntetés persze nem is maradt el, a 84. percben Bagayoko egy Modibo segítségével teljesen kijátszott akció végén az üres kapuba bólintott, tehát megmutatta malawi kollégájának, hogy mit kellett volna tennie. A 3–1 sem volt elég semmire, a másik találkozó szalonremije (fogalmazzunk ilyen diplomatikusan) azt jelentette, hogy Mali elbúcsúzott.

 MALI-MALAWI 3-1
  
  

 

AFRIKA-KUPA
A-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Mali–Malawi 3–1 (Kanouté 1., Se. Keita 3., Bagayoko 84., ill. Mwafulirwa 58.)
Angola–Algéria 0–0
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Angola 3
1
2
  6−4
5
2. Algéria
3
1 1
1
1−3
4
3. Mali
3
1
1
1
7−6
4
4. Malawi
3
1

2 4−5
3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik