Játékossors: Samuel Eto’o iránt francia klubok érdeklődnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.08.13. 12:54
null
Samuel Eto'o még két évig futballozna (Fotó: AFP)
Három év után távozott Törökországból Samuel Eto'o, aki az Antalyaspor után az előző fél évet a Konyasporban töltötte. A 37 éves, olimpiai bajnok, kétszeres Afrika-kupa-, illetve háromszoros Bajnokok Ligája-győztes csatár a hírek szerint Franciaországban szeretné befejezné pályafutását.

 

 

Samuel Eto'o a Camfoot.com oldalnak adott interjúban elárulta, hogy tárgyalt francia klubokkal, de a portálnak sem a PSG, sem a Nice érdeklődését nem erősítette meg.

„Még mindig keresgélünk, és hamarosan meghozzuk a döntést az ügynökömmel együtt. Még két szezont tervezek, aztán jöhet egy új élet” – tette hozzá.

A 118-szoros válogatott csatár több mint két évtizeden át tartó karrierje ellenére motiváltnak érzi magát, és ugyan a fizikai ereje már nem a régi, ellenfelei még mindig keményen bánnak vele.

„Tudom, hogyan kell gólt szerezni, hiszen ezt tettem egész életemben. És ezt folytatni is fogom. A védők számára sokkal komolyabb feladatot jelentek, mert bár nem vagyok olyan gyors, mint húszévesen, de még mindig van sebességem, a többi hiányosságot pedig tudom pótolni sok tapasztalattal.”

Legfrissebb hírek

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
28 perce

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
4 órája

Skribek Alen önbizalmat és külföldi szerződést köszönhet a ZTE FC-nek

Labdarúgó NB I
4 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
15 órája

Törökország nem lassít: Lukakut a Fenerbahce, Vlahovicsot a Besiktas jelentette be – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
15 órája

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
18 órája

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
Tegnap, 13:10

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:20