Játékossors: Arda Turan hazatért, aláírt a Galatasarayhoz

R. B.R. B.
2020.08.06. 12:01
null
Arda Turan visszatért a Galatába (Fotó: AFP)
A török élvonalbeli Galatasarayban folytatja a pályafutását Arda Turan, az Atlético Madrid és az FC Barcelona korábbi labdarúgója – jelentette be az isztambuli klub a hivatalos honlapján.

 

A Galatában nevelkedő 33 esztendős középpályás 2011-ben igazolt a török csapattól az Atlético Madridhoz. Arda Turan aztán 2015-ben öt évre szóló megállapodást kötött a Barcával, a szerződése idén járt le.

A katalánoknál nem alakult jól a sorsa, 2018 januárjában kölcsönbe a török Basaksehirhez került, amellyel idén bajnoki címet nyert.

Turan a közelmúltban nem a játékával hívta fel magára a figyelmet: 2019 szeptemberében többek között engedély nélküli fegyvertartás és szándékos testi sértés miatt elítélték, egy évvel korábban 16 mérkőzésre eltiltották, mert egy meccsen rátámadt az egyik partjelzőre.

A százszoros török válogatott futballista – aki a 2008-as Európa-bajnokságon elődöntős volt a nemzeti együttessel – spanyol csapataival összesen két bajnoki címet, három Király-kupát, Spanyol Szuperkupát, Európa-ligát és európai Szuperkupát nyert.

A 2019–2020-as idényben kilenc bajnoki találkozón lépett pályára az aranyérmes Basaksehirben, gólt nem szerzett. A török bajnok januárban felbontotta Turan kölcsönszerződését.


Legfrissebb hírek

Ilyen hangulatban csak Sallaiék edzhetnek: 40 ezer szurkoló látogatott ki hozzájuk – videók

Légiósok
2026.04.30. 16:35

Legyőzte a Fenerbahcét, közel a címvédéshez a Galatasaray

Légiósok
2026.04.26. 22:18

Sallói Dániel ismét betalált, a Toronto hatgólos döntetlent játszott – videó

Légiósok
2026.04.18. 21:02

Juhász Dorkát választották meg az Euroliga-idény legjobbjának

Kosárlabda
2026.04.18. 14:54

Ousmane Dembélé és a PSG egyelőre nem akar szerződéshosszabbításról tárgyalni

Francia labdarúgás
2026.04.13. 14:59

Sallai Rolandék nem bírtak hazai pályán a Kocaelisporral

Minden más foci
2026.04.12. 21:05

Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

Légiósok
2026.04.11. 10:04

Tizenkilenc góllal győztük le a törököket az Eurokupa-mérkőzésen

Kézilabda
2026.04.08. 19:30
Ezek is érdekelhetik