Izrael: a Maccabi ultimátumot adott Sousának, döntenie kell

Vágólapra másolva!
2014.05.12. 12:08
null
Vajon merre vezet Paulo Sousa útja? (Fotó: Reuters)
A Maccabi Tel-Aviv labdarúgócsapatának vezetői ultimátumot adtak Paulo Sousának: az együttessel bajnoki címet nyerő portugál vezetőedzőnek a jövő hétig el kell döntenie, hogy marad-e, vagy elfogadja valamelyik ajánlatát.

 

A Maccabi Tel-Aviv nagy fölénnyel megnyerte az izraeli bajnokságot, így a következő idényben ismét elindulhat a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A klub elöljárói ezért is szeretnék mihamarabb lezárni az edzőkérdést, és megtudni, számíthatnak-e Paulo Sousára, vagy másik vezetőedzőt kell találniuk. Izraelből származó sajtóhírek szerint a Videoton korábbi portugál trénerének a jövő hétig kell választ adnia ezt illetően.

A 43 éves szakembert a spanyol élvonalban szereplő Espanyollal is hírbe hozták. A barcelonai csapat kevesebb mint 400 ezer euróért kivásárolhatja a szerződéséből, az anyagiak tehát ilyen értelemben nem jelenthetnek akadályt. Az Espanyol állítólag már felvette a kapcsolatot Sousával.

A Maccabinál természetesen a csapat megerősítésén is nagy erőkkel dolgoznak, ennek eshet áldozatául Nikola Mitrovics, az Újpest és a Videoton korábbi szerb középpályásához ugyanis nem ragaszkodnak a tel-avivi klubnál.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik