Hová lett Tomás Skuhravy?

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2012.04.26. 17:56
null
A hosszú haj megmaradt
„Hová tűnt Damon Hill?" – röppent a magyar légtérbe 1997-ben egy mára szólássá váló kétségbeesés, amely megihlette szerkesztőségünket is, hiszen a tavasszal induló sorozatunkban egykori kedvencek visszavonulás utáni sorsával foglalkozunk. Postás, színész, alkoholista, szakértő, kommentátor, feltaláló, punkzenész és szexipari munkás: bizony, változatos ösvényeken vonulnak az örök sportpályák felé az egykori közönségkedvencek.

„Skuhravy, Skuhravy,
nagyot tudsz ugrani,
fejelj gyorsan pár szép gólt,
aztán dobj nekünk két szaltót!”

Csehszlovák válogatottként (Fotó: Action Images)
Csehszlovák válogatottként (Fotó: Action Images)

Vagy valami ilyesmi kórussal biztatta egykoron a Genoa szurkolói alkalmi kórusa a csapat cseh házi gólkirályát, Tomás Skuhravyt, és mivel a légiós 163 bajnokiján 58 gólt szerzett, bizton állíthatjuk: többnyire nem is hiába. Itália maga mélységesen megváltoztatta a 194 centiméteres, jól megtermett csatár életét, több okból is.

Természetesen, amikor az 1965-ben, Cesky Brodban született kis csehszlovák elkezdett komolyabb szinten, igazolt sportolóként futballozni, azt sem tudta, hogy van Csizmaország. A Sokol Prerovból emelte ki a Sparta Praha, és a fővárosi csapattal sokszoros bajnok és kupagyőztes lett. A válogatottban még 1985-ben bemutatkozó ék az itáliai világbajnokságon bekerült a torna álomcsapatába, Salvatore Schillaci mögött pedig ezüstcipőt szerzett öt találatával.

A tornán bemelegítésként két gólt vágott az Egyesült Államoknak a Stejskal – Kubík, Kocian, Straka, Kadlec – Moravcík (Weiss, 82.), Hasek, Bílek, Chovanec – Skuhravy, Knoflícek (Luhovy, 76.) felállásban szereplő, Jozef Venglos „kapitányolta” gárda alapembere, majd a nyolcaddöntőben három gólt fejelt Costa Ricának. A tankszerű, jellegzetesen mókás (ma már retro-) frizurát viselő játékos még a vb előtt elígérkezett a genovaiakhoz, ahol az uruguayi Rubén Paz utódaként a szintén uruguayi Carlos Aguilera oldalán termelte a gólokat.

Eme kettőst ma is felhős tekintettel emlegetik a Genoa-szurkolók; egyébként ottléte alatt oldalán játszott még a brazil Branco, a szintén világbajnok Fulvio Collovati, továbbá Gianluca Signorini, Stefano Eranio, Christian Panucci, a holland Európa-bajnok Johnny van't Schip, Fabio Galante, Dan Petrescu, Détári Lajos, Gennaro Ruotolo, Marciano Vink, Stefano Tacconi, Dario Marcolin és a japán Kazu Miura is. 1991-ben egyenesen a negyedik helyen végeztek a Sampdoria, a Milan és az Inter mögött, Skuhravy Aguilerával holtversenyben pedig harmadik lett Gianluca Vialli és Lothar Matthäus mögött a góllistán.

1995-ben azonban kiesett az élvonalból a gárda, s fél év után hősünk áttette székhelyét Portugáliába, a Sportinghoz, ahol egy bizonyos José Mourinho volt a segédedző Carlos Queiroz mellett, és a csapat tagja volt egy bizonyos Marco Caneira is. A rosszul sikerült fél év után a támadó hazatért a Viktoria Zizkovhoz, de itt nem lépett már pályára. Egy ideig még bízott abban, hogy visszatérésre alkalmas fizikai állapotban lesz, segédedzősködött a Spartánál, próbálkozott a Kaiserslauternnél, de végül is nem került le a csuka a szögről. A csehszlovák válogatottban egyébként 43/13-as, a csehben 6/3-as mutatóval zárt, 1991-ben pedig az év játékosának választották meg hazájában.

A nemzeti tizenegyben 1995 végén szerepelt utoljára, egy Eb-selejtezőn, amelyen fontos gólt vágott a norvégoknak, de a tornára értelemszerűen már nem utazhatott el. Némi poroszkálás (Prerov nad Labemben volt egy Bomber nevű vendéglője – Bombernek hívták az olasz újságírók, majd Zizkovban vezetősködve a harmadosztályú Korosban vezetett le) és jó pár kilogramm felszedése után Olaszországban telepedett le, a Genoához közeli Varazzében, és egy vendéglő tulajdonosaként keresi kenyerét.

A helyi érdekeltségű Telenordnál kommentátorkodott futballügyekben, például Collovatival, és a GSD Culmvpolis Genoa nevű, közel 500 „fős” utánpótlás-egyesületnél sportigazgatóskodik. Lánya, Michaela neves modell, ő maga pedig egy ideig volt a nagy Genoa tehetség-felkutatója, s eme minőségében megfordult Uruguayban is.

A cseh rendőrség szerint jut ám ideje másra is, tavaly kapott szárnyra a hír: a futballistát azzal gyanúsította meg a cseh rendőrség, hogy tagja egy lopott luxusautókkal üzletelő bűnbandának. Skuhravy egy közúti ellenőrzéskor bukott le, mint később kiderült, bűntársaival biztosítási csalásra építettek fel egy jól tejelő hálózatot, és beismerő vallomást is tett. Megúszta: nemrégiben ítélték el két évre, de négy évre felfüggesztették ennek végrehajtását. Skuhravy nem fellebbezett.

Nem rejtély, miért kellett ilyesmire adnia egyre nagyobb és őszebb fejét: a Genoánál 400 ezer dollárt keresett évente (akkori 400 ezer dollárt...), de hírhedett nagyivó és autótörő volt, kétes befektetésekbe fogott. Egyébként a pályafutása végét jelentő sérülést is maga hozta saját fejére, pontosabban térdére egy mámoros állapotban előidézett autóbaleset nyomán.

2018-ban visszatért a futballba, a Serie C-s Cuneo sportigazgatója lett, de hamar tönkrement a klub, ám legalább kipróbálhatta magát TV-s szakértőként is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik