Honvéd: az Ukrajnába igazoló Danilo szerette Budapestet, de lépnie kellett

Vágólapra másolva!
2012.11.08. 12:31
Danilo, a labdarúgó NB I-ben szereplő Honvéd korábbi brazil gólvágója már Ukrajnában, a Zorjában rémisztgeti az ellenfelek kapusait, de szívesen emlékszik vissza Budapestre, ám úgy véli, már szüksége volt a váltásra, amikor elhagyta a kispestieket.

A brazil futballista – aki egy évvel ezelőtt a Stuttgartnál szerepelt próbajátékon, de végül Svájcba igazolt januárban – a nyár végén távozott a Vanczák Vilmost is foglalkoztató Siontól, és egy évre kölcsönbe Ukrajnába szerződött. Danilo ebben az idényben eddig öt meccsen kapott szerepet a Prem'er-lihában, és kétszer volt eredményes.

„Magyarországon és Svájcban éreztem a legjobban magam eddigi pályafutásom során, de Ukrajnában is jól megvagyok. Budapest főváros, egy modern település, míg Svájcban nagyszerűek az életkörülmények, de boldog vagyok Luhanszkban – nyilatkozta Danilo a football.ua ukrán sportportálnak, akit arról is megkérdeztek, megbánta-e, hogy elhagyta a Honvédot, ahol a csapat vezére volt. – Ott már nem tudtam tovább fejlődni futballistaként, ezért döntöttem a váltás mellett. Ez a futball szabálya, és meg kellett tennem a következő lépést."

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: portugál duplaarany az U17-es korosztályban

Utánpótlássport
2025.12.03. 09:00

Labdarúgás: hat gólt rúgott a bolgároknak az U17-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.12.02. 17:51

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 15. fordulójában

Utánpótlássport
2025.12.02. 09:07

Labdarúgás: kikaptak a spanyoloktól az U17-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.11.29. 14:51

Ennyi volt: már nem Peter Stöger irányítja Bolláékat – hivatalos

Európa-konferencialiga
2025.11.28. 13:25

Vb 2026: az irániak nem utaznak el a sorsolásra

Foci vb 2026
2025.11.28. 12:07

Sallai kétmeccses eltiltást kapott, nem játszik a Fenerbahce ellen

Légiósok
2025.11.28. 10:46

A török lapok szerint a Fenerbahce edzője eltaktikázta magát a Ferencváros ellen

Európa-liga
2025.11.28. 08:34
Ezek is érdekelhetik