Hogyan lehet kifutni az átigazolási határidőből? Így!

Vágólapra másolva!
2015.09.01. 09:50
null
Úgy tűnik, David de Gea átigazolása a későn beadott iratok miatt hiúsult meg (Fotó: AFP)
Minden jel arra utal, hogy David de Gea (a Manchester Unitedből a Real Madridba), illetve Roberto Soriano (a Sampdoriából a Napoliba) átigazolása is azon csúszott el, hogy a vevő klub lekéste a kötelező érvényű határidőt – néhány perces késedelem pedig már azzal járhat, hogy kútba esik az üzlet. Hogy mi mindenre kell figyelni egy átigazolásnál? A FIFA TMS – a hivatalos nemzetközi átigazolási rendszer – súgójával mutatjuk meg. Nem is olyan egyszerű. Ha bármelyik fél késlekedik, az könnyen nagy bajt jelenthet.

ELŐFELTÉTEL AZ ÁTIGAZOLÁSHOZ. A játékos profi szerződéssel rendelkezik és nagykorú, vagy ha nem nagykorú, akkor a FIFA TMS rendszerbe bevezették a szükséges engedélyt is, amelyet egy FIFA-különbizottság jóváhagyott.

MIT KELL MEGADNIA A KLUBOKNAK AZ ÁTIGAZOLÁSOK LÉTREJÖTTÉHEZ?

♦ Szerződéssel rendelkező, más klubtól igazolt játékos esetén a két csapat közti szerződést, amely lehet végleges vagy kölcsönszerződés.

♦ Szabadon igazolható futballista esetén a játékos legutóbbi klubjának megerősítését arról, hogy szerződése megszűnt, nincs alkalmazásban.

A játékossal megkötött szerződést, aláírásokkal ellátva.

Jelezni, hogy milyen típusú szerződésről van szó (végleges, kölcsön, kölcsönből vissza, kölcsön utáni végleges vétel).

♦ A játékos személyazonosságát bizonyító iratok másolatát, amelyeken szerepel fotó, a születési dátum és a nemzetiség (útlevél vagy személyi igazolvány).

Az átigazolási összeg kifizetéséről szóló bizonylatokat. A kluboknak kötelező bevezetni a TMS-be az átigazolási díjat és az átigazolás minden anyagi vonzatát (bónuszok, feltételhez kötött extra pénzek, kompenzációk stb.).

♦ Ha a szerződés nem a FIFA hivatalos nyelveinek egyikén (angol, francia, német, spanyol) íródott, akkor külön kérésre fel kell tölteni a TMS-be egy hivatalos fordítást is. Ha az érintett klubok ezt nem adják meg, az átigazolást blokkolhatja a FIFA.

♦ Az összes papírt a FIFA TMS megkövetelte PDF formátumban kell feltölteni. Ha ez nem történik meg, az szintén blokkolásra adhat okot.

Átigazolási díj bevezetése (Forrás: FIFA TMS)
Átigazolási díj bevezetése (Forrás: FIFA TMS)

DE EZZEL MÉG NINCS VÉGE

♦ Ha az átigazolásban érintett összes fél bevezette az adatokat a TMS-be, akkor az összehasonlító rendszer megvizsgálja azokat, sorról sorra. Bármilyen eltérés esetén blokkolja a rendszer a nemzetközi játékengedély (ITC) kiadását – a kluboknak természetesen van javítási lehetőségük egy újabb egyeztetés után, de az óra tovább ketyeg. A nemzetközi játékengedély nélkül nem léphet pályára a játékos új klubjában.

Ha minden stimmel, a játékost szerződtető klub kikéri a nemzetközi játékengedélyt, amelyet a futballista előző klubjának nemzeti szövetsége ad ki, az előírás szerint hét napon belül. Ha a kérelem nem érkezett be az érintett nemzeti labdarúgó-szövetség által megszabott határidőben, a rendszer blokkolja az átigazolást. A klub ekkor a FIFA-hoz fordulhat, és megpróbálhatja bizonyítani, hogy időben kérte a játékengedély kiadását, vagy azt önhibáján kívül nem tudta kikérni. A rendszer az átigazolási határidő lejárta után is nyitva hagyja a játékengedély kiadásának lehetőségét a szabadon igazolható futballisták számára, de minden más átigazolási kísérletet megakadályoz.

♦ Már majdnem minden kész van, de a játékos még nem léphet pályára: ehhez ugyanis szükséges lehet munkavállalási és tartózkodási engedély, sportorvosi igazolás és a nemzeti labdarúgó-szövetség által kiállított, az adott országra szóló játékengedély. Amikor ez a regisztrációs folyamat is lezárul, akkor léphet pályára egy játékos új klubjában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik