Hat világbajnok és hat barcás 2010 álomcsapatában

Vágólapra másolva!
2011.01.19. 13:34
null
A Barca játékosai az UEFA szavazásán is taroltak (Fotó: Action Images)
Több mint 400 ezer felhasználó körülbelül ötmillió szavazata alapján állt össze az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) honlapjának 2010-es álomcsapata. A szerda déli órákban nyilvánosságra hozott tizenegyben hat spanyol világbajnok található, közülük öten jelenleg az FC Barcelona játékosai. A hatodik beválasztott barcás természetesen Lionel Messi.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség gálája után bő egy héttel az UEFA is kihirdette a 2010-es álomcsapatát, amelyet az európai szövetség hivatalos honlapjának olvasói szavaztak meg a posztonként megadott jelöltek közül.

Nagy meglepetés nem történt: az együttesben fölényben vannak a világbajnok spanyol válogatott tagjai, illetve a Barcelona futballistái. Mindkét csapatból hat-hat futballista került be az év együttesébe.

A 400 ezer felhasználó ötmillió leadott szavazata alapján meghatározott álomcsapat csak egy helyen tér el a FIFA év csapatától: az Intert erősítő Lúcio helyett Ashley Cole-t választották be. Igaz, a brazil védő a posztonkénti voksolás miatt Gerard Piquével és Carles Puyollal szemben maradt alul a két középső védő helyéért folytatott harcban.

Lionel Messi, a 2010-es év aranylabdása természetesen bekerült a csapatba, ahogy Wesley Sneijder, az Inter vb-ezüstérmes játékosa is.

Az álomegyüttes edzője a FIFA által is az év szakemberének választott, jelenleg a Real Madridot irányító José Mourinho lett, aki mindent megnyert az Interrel a legutóbbi szezonban.

AZ ÉV CSAPATA 2010, UEFA.COM 
Iker Casillas (Real Madrid, Spanyolország) – Maicon (Internazionale), Gerard Piqué (Barcelona, Spanyolország), Carles Puyol (Barcelona, Spanyolország), Ashley Cole (Chelsea, Anglia) – Cristiano Ronaldo (Real Madrid, Portugália), Xavi (Barcelona, Spanyolország), Wesley Sneijder (Internazionale, Hollandia), Andrés Iniesta (Barcelona, Spanyolország) – Lionel Messi (Barcelona), David Villa (Valencia/Barcelona, Spanyolország)
EDZŐ: José Mourinho (Internazionale/Real Madrid)

 

Legfrissebb hírek

Kiderült, mikor és hol sorsolják ki a 2026-os világbajnokság csoportjait

Foci vb 2026
9 órája

Both József: Az utánpótlás-nevelés olyan volt nekem, mint az álom

Utánpótlássport
11 órája

Labdarúgás: megkezdték a felkészülést az Eb-selejtezőre az U19-esek

Utánpótlássport
18 órája

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 22:16

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 21:54

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.21. 15:51

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
2025.08.19. 09:06
Ezek is érdekelhetik