Golden Boy: még négy napig lehet szavazni Szoboszlaira!

B. Z.B. Z.
2020.10.28. 18:55
null
Szoboszlai (jobbra) remekül áll a közönségszavazáson (Fotó: AFP)
Az újságírók voksai döntenek, a közönségszavazásban azonban remekül áll a magyar játékos.

 

A torinói Tuttosport sportnapilap 2003 óta évről évre kitünteti a legjobb 21 éven aluli, Európában futballozó játékost a Golden Boy („Aranyfiú”)-díjjal. Mint korábban írtunk róla, a 2020-as lista eredetileg száz fiatal labdarúgó nevét tartalmazta, ezt azóta már 20 fősre szűkítették, ezen is szerepel Szoboszlai Dominik, az osztrák Red Bull Salzburg magyar válogatott támadó középpályása.

Az idei díjat a 2000. január elseje után született játékosok nyerhetik el, és kizárólag a 2020-as teljesítményüket kell értékelni, de a szervezők kiemelik: nem elsősorban a gólok száma esik latba, inkább a tehetség, a kreativitás, a felnőttfutballhoz szükséges potenciál. A díjért – amelyet korábban olyan klasszisok nyertek el, mint Wayne Rooney, Lionel Messi, Paul Pogba vagy legutóbb Joao Félix – idén is igazi világsztárok vannak versenyben Alphonso Daviestől (Bayern München), Ansu Fatin (Barcelona) vagy Erling Haalandon (Borussia Dortmund) át Vinícius Juniorig (Real Madrid), de Szoboszlai Dominik sem esélytelen, legalábbis a közönségszavazatok jelenlegi állása alapján: a magyar játékos eddig a leadott voksok 25 százalékát gyűjtötte be, Ansu Fati 14 százalékkal áll a második helyen! November elsejéig lehet még szavazni a Tuttosport oldalán, ITT!

A díjról a sportújságírók szavazatai döntenek. Magyarországról Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője és a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnöke szavazhat, öt nevet kell feltüntetnie erősorrendben. Ehhez várja az olvasók javaslatait is a cikk alatti hozzászólásokban, és bár a voksolás titkos és a leadott szavazatot diszkréten kell kezelni, Szöllősi György mindenképpen figyelembe veszi az olvasók szavazatait is.

A GOLDEN BOY-DÍJ 2020 JELÖLTJEI
SZOBOSZLAI DOMINIK (magyar, Red Bull Salzburg)

Mitchel Bakker (holland, Paris Saint-Germain)
Eduardo Camavinga (francia, Rennes)
Jonathan David (kanadai, Lille)
Alphonso Davies (kanadai, Bayern München)
Sergino Dest (amerikai-holland, FC Barcelona)
Fábio Silva (portugál, Wolverhampton Wanderers)
Ansu Fati (spanyol, FC Barcelona)
Phil Foden (angol, Manchester City)
Ryan Gravenberch (holland, Ajax)
Mason Greenwood (angol, Manchester United)
Dejan Kulusevski (svéd-macedón, Juventus)
Erling Haaland (norvég, Borussia Dortmund)
Rodrygo Goes (brazil, Real Madrid)
Bukayo Saka (angol, Arsenal)
Jadon Sancho (angol, Borussia Dortmund)
Sandro Tonali (olasz, AC Milan)
Ferran Torres (spanyol, Manchester City)
Vinícius Júnior (brazil, Real Madrid)
Callum Hudson-Odoi (angol, Chelsea)

Legfrissebb hírek

Iraola nem biztos benne, hogy Szoboszlai rendbe jön a válogatott meccsekre

Angol labdarúgás
1 órája

Szoboszlai asszisztot adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
4 órája

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
5 órája

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2026.11.01. 19:27