Galatasaray: Drogba még mindig a Shenhua játékosa?

Vágólapra másolva!
2013.01.30. 10:31
Didier Drogba még mindig a Sanghaj Shenhua labdarúgója, és a Galatasarayjal való szerződéskötése sértette a kínai klub érdekeit – olvasható a Shenhua hivatalos közleményében. Az elefántcsontparti csatár korábbi (vagy jelenlegi?) egyesülete a nemzetközi szövetséghez (FIFA) fordul a transzfer miatt.

Mint ismert, Drogba átigazolását hivatalosan is bejelentette a török bajnok Galata. A rutinos csatár 18 hónapos szerződést kötött a klubbal, amely hatmillió eurót fizetett a játékjogáért, a válogatott csatárnak pedig négymillió eurót az aláírásért.

„A klub mélyen megdöbbent a hírek hallatán – áll a Sanghaj Shenhua hivatalos közleményében. – Drogba a klubunk játékosa, a két fél közötti szerződés még érvényben van. A Sanghaj Shenhua összegyűjti a bizonyítékokat, és a FIFA-hoz fordul panaszával.”

A 34 éves elefántcsontparti csatár – aki jelenleg az Afrika-kupán tartózkodik – tavaly nyáron két és fél évre írt alá a kínai együtteshez. Korábban Drogba a FIFA-hoz fordult átigazolási kérelmével, ám a nemzetközi szövetség elutasította a Sanghajból távozni akaró játékos kérelmét.

Legfrissebb hírek

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
5 órája

A Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét, a Bournemouth szerződtette Kerkez utódját – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
9 órája

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Sallai Roland csapattársa lett Leroy Sané – hivatalos

Minden más foci
2025.06.12. 19:32

Az MU is versenybe száll a Liverpool kiszemeltjéért, Sané Sallai csapattársa lett – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.06.12. 08:30

Máris bonyolódik Gyökeres Viktor ügye

Minden más foci
2025.06.11. 08:01

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59
Ezek is érdekelhetik