Futsal BL: összesorsolták az ETO-t a döntők nagy vesztesével

Vágólapra másolva!
2016.10.21. 21:37
null
Fotó: uefa.com
Nehéz csoportba került a Rába ETO Győr a futsal Bajnokok Ligája (UEFA Futsal Cup) elitkörének pénteki sorsolásán.

 

A magyar bajnok három ellenfele az orosz Dinamo Moszkva, a marosvásárhelyi City'us Targu Mures és házigazdaként a portugál Sporting lesz a november 22. és 27. között sorra kerülő tornán, amelyről a csoportgyőztes jut a négyes döntőbe.

A Dinamo Moszkva kiemeltként ebben a körben, a legjobb 16 között kapcsolódik be a sorozatba. Az orosz csapat egyszer (2007) hazavitte a trófeát, és mindenkinél többször, öt alkalommal (2005, 2006, 2012, 2013, 2014) veszítette el az aranymérkőzést

A brazil és olasz légiósokat foglalkoztató Sporting a győriekhez hasonlóan százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg csoportját az előző körben, míg a spanyol és portugál légiósokkal felálló City'us Targu Mures 2010 óta csak egyszer nem hódította el a román bajnoki címet.

A győrieknek amúgy nem volt jó napjuk pénteken: százszázalékos bajnoki mérleggel utaztak a berettyóújfalui rangadóra, de a hazaiak nem rettentek meg az örök riválistól, magabiztos győzelmet arattak.

FUTSAL NB I, 6. FORDULÓ
Berettyóújfalu–Rába ETO 5–1 (3–1)
G:
Rábl (3., 4.), Nagy I. (13.), Gál (25., 40.), ill. Seidler (16.)

Az élcsoport: 1. Veszprém 16 pont, 2. Rába ETO 15, 3. Berettyóújfalu 11

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik