Futball: Decemberig kellene tartania az idénynek – Queiroz

Vágólapra másolva!
2020.05.24. 22:38
null
Carlos Queiroz, szerint a koronavírus-járvány miatt decemberig kellene tartania a mostani idénynek (Fotó: AFP)
Carlos Queiroz, a kolumbiai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a koronavírus-járvány miatt decemberig kellene tartania a mostani idénynek.

 

A 67 éves edző a kolumbiai szövetség honlapján megjelent interjúban úgy fogalmazott: a világ legjelentősebb bajnokságainak át kellene állnia a februári kezdésre és a decemberi befejezésre, hogy igazodjanak a következő világbajnoksághoz, amelyet 2022 novemberében és decemberében rendeznek Katarban.

„Olyan receptre van szükségünk a futball világában, amely rövid távon lehetővé teszi, hogy a lehetetlen lehetségessé váljon” – tette hozzá Queiroz.

A közelmúltban a nemzetközi szövetség (FIFA) alelnöke, Victor Montagliani kijelentette: a futballidénynek a naptári esztendőhöz igazítása megoldást jelenthetne a koronavírus-járvány okozta válságot követően. Az angol válogatott gólrekordere, Wayne Rooney pedig úgy vélekedett, az idei kényszerhelyzetet ki lehetne használni, ha a mostani szezon a megszokottnál jóval később fejeződne be, a következő kettő pedig télen kezdődne.

Carlos Queiroz felszólította a FIFA-t és a regionális szövetségeket, hogy a sportág összes szintjét – beleértve a női, az ifjúsági és az amatőr labdarúgást is -– vonják be az újraindítás globális tervébe.

„Az egység és az összhang a valódi kihívás. Meg kellene kérdőjeleznünk a labdarúgásban megszokott gondolkodási és cselekvési módszereket anélkül, hogy radikálisan csorbítanánk a sportág dicsőséges múltját” – nyilatkozta a portugál tréner.

A világ szinte összes futball-sorozatát felfüggesztették márciusban a járvány miatt, és bár májusban és júniusban számos országban folytatódik, vagy már folytatódott is a szezon, a francia, a belga, a holland és a walesi bajnokságot például befejezettnek nyilvánították.

Carlos Queiroz korábban Portugália, az Arab Emírségek, Dél-Afrika és Irán válogatottját is irányította, illetve a Sporting CP és a Real Madrid vezetőedzője, valamint a Manchester United másodedzője volt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik