Francia Kupa: a PSG olyat tett, amit eddig csak a Loki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.30. 23:16
A Francia Kupa döntőjében a Paris Saint-Germain Edinson Cavani találatával 1–0-ra legyőzte a másodosztályú Auxerre-t, ezzel története során kilencedszerre hódította el a serleget.

A PSG a Marseille (10 győzelem) mögött a második a francia örökranglistán, és mivel ebben a szezonban a bajnokságot, a Ligakupát és a francia szuperkupát (Trophée des champions) is megnyerte, ma esti győzelmével történelmi négyest alkotott: Franciaországban még sohasem került a négy trófea egy klub tulajdonába ugyanabban az idényben.

És Európában is igen ritka ez a teljesítmény. Olyannyira, hogy eddig egyszer sikerült egy országban ezt a négy címet elhódítania (természetesen az adott országra vetítve) egy csapatnak egy évadon belül. 2009–2010-ben a Debrecen ért el történelmi négyest!

A mindent eldöntő találat Edinson Cavanitól érkezett. A PSG csatára minden sorozatot figyelembe véve 31 gólt szerzett ebben az idényben – ennél többet egyetlen Ligue 1-es játékos sem, Alexandre Lacazette viszont éppen ennyit.

FRANCIA KUPA
DÖNTŐ
Auxerre (II.)–Paris SG 0–1
(Cavani 65.)

Legfrissebb hírek

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37

Varázsolt az aranylabdás: Ousmane Dembélé remek duplájával rangadót nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.01.16. 22:59

Az FC Barcelona, a Real Madrid és a PSG akadémiája adja a legtöbb elitligás játékost

Minden más foci
2026.01.14. 13:25
Ezek is érdekelhetik