Klubrekord: sorozatban negyedik bajnokiját is megnyerte a Dunaszerdahely

Vágólapra másolva!
2020.08.22. 17:55
null
Kalmár fantasztikusan játszott a rangadón (Fotó: Lelkes Ernő)
A szlovák Fortuna ligában a listavezető DAC hazai pályán 2–1-re megverte a forduló előtt a második helyen álló Nagyszombat együttesét (Spartak Trnava), ezzel a dunaszerdahelyiek klubrekordot döntöttek, ugyanis négyből négy győzelemmel kezdték a bajnokságot!

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
4. FORDULÓ
DAC (Dunaszerdahely)–Spartak Trnava (Nagyszombat) 2–1
(1–1)
Dunaszerdahely,
MOL Aréna, 6297 néző. V: Ocenás
DAC:
Jedlicka – Blackman, J. Müller, Kruzliak, Davis – Friede, Schäfer, Kalmár, Balic (Maly, 93.) – E. Ramírez, Divkovic (Njie, 90.). Vezetőedző: Bernd Storck
Trnava: Rusov – Bamidele (Kalu, 66.), Izuchukwu, Tumma – Mihál, Gric, Vlasko, S. Cabral (Turna, 80.), Yao (Václav, 85.) – Mikovic, Pacinda. Vezetőedző: Marian Sarmir
Gólszerző: E. Ramírez (25., 70.), ill. Pacinda (43.)

A 62. derbijét vívta egymással a DAC és a Trnava, parázs csatára számítottak a szurkolók, háromszáznál is többen kísérték el a vendégeket. Akiknek középcsatárát, a volt dunaszerdahelyi kedvencet, Eric Pacindát kifütyülték a kezdés előtt, „természetes”, hogy a szlovák válogatott támadó később góllal bosszantotta a hazaiakat. Rangadóhoz méltó volt a játék az első félidőben, a tabella első és második helyezettje csapott össze ugyanis egymással, nem kis izgalmak után – de szerencsére mindkét csapatnál negatív lett az összes játékos koronavírustesztje. A kötelező vizsgálatra azután volt szükség, hogy a napokban a Fortuna liga egyik csapatánál pozitív esetet találtak, emiatt elmaradt a DAC Pöstyén elleni kupamérkőzése is.

Kalmár Zsolt remekül futballozott, kiváló passzait azonban Schäfer András és Eric Ramírez sem tudta gólra váltani; a támadó később nagyon szép találattal „kért bocsánatot”, így 1–1-gyel térhettek pihenőre a felek. És parázs hangulatban, ugyanis hárman is sárga lapot kaptak egy tömeges lökdösődés után!

A rangadóra százszázalékos mutatóval forduló DAC sokkal többet támadott a második félidőben, a gárda egyik legnagyobb riválisának számító Nagyszombat öt védővel sündisznóállásba vonult. Eric Davis a mérkőzés előtt kapott egy díjat az előző idény legszebbnek megválasztott találatáért, de büntetőt hibázott. Remekeltek a kapusok mindkét oldalon (ha már Király Gábor végezte el a kezdőrúgást), azonban a nagy kedvvel játszó Schäfer, Eric Ramírez kettős gyönyörű találatot hozott össze. A hajrára fordulva hatalmas helyzeteket hagyott ki a DAC, de belefért: sorozatban negyedszer is győzött a dunaszerdahelyi együttes az idény elején, és ezzel klubrekordot állított fel.

Önbizalmat adó győzelemmel hangoltak tehát Kalmárék az izlandi FH elleni idegenbeli Európa-liga-selejtezőre.

PERCRŐL PERCRE

Görögtűzzel ünnepel a hazai tábor. Füst, fény.

94. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

93. perc Matús Maly váltja Balicot.

92. perc Vlasko kornerét Izuchukwu a levegőbe fejeli, elkapja a labdát a hazai kapus a labdát, ellöki őt a vendégkapus. Érdekes jelenet, ritkán lök kapus kapust!

90. perc Három perc a ráadás, Ramírez emel a bal sarok mellé ennek örömére a 16-os bal sarkának előteréből!

90. perc Divkovic le, Sainey Njie be a hazaiaknál.

88. perc Kruzliak szereli a 16-oson belül Pacindát nagy csatában.

85. perc Marek Václav be, Yao le a vendégeknél. Középpályás helyett bekk. Ramírezt kell ápolni aztán.

84. perc Rusov elkapja a bal alsó előtt Ramírez távoli lövését .

82. perc Dominik Kruzliak kap sárga lapot rejtélyes okokból.

81. perc Blackman remek csel után pocsékul ad be jobbról.

80. perc Cabral le, Matus Turna be.

79. perc Kalmár jobb oldali beadását Kruzliak jobbal három méterről a léc fölé lövi!

77. perc Balic jobblábas, 22 méteres, középre tartó lövését kivédi a kapus, Balic jobb oldali szögletét hat méterről a jobb alsó mellé fejeli Müller!

75. perc Összekap Schäfer András és Eric Pacinda, sárga lap a feleknek? Nem. Eric Pacinda kap aztán egyet reklamálásért.

72. perc Mario Mihál kap sárga lapot Blackman meggyötréséért. Davis beadása a kapusé aztán, Kalmár szabadrúgása sem volt az igazi. Eric Ramírez is kapott egy sárga lapot.

70. PERC VEZET A DAC! Schäfer remek emelése után ERIC RAMÍREZ jobbal csodásan emel a bal alsóba az ötösről. 2–1!

69. perc Kalmár beadását a jobb sarokba fejelné félmagasan Kruzliak az ötös bal csücskétől, de véd Rusov!

A hivatalos nézőszám: 6297.

66. perc Bamidele le, Kalu be.

65. perc HOPP, Balic jobb oldali szögletét jobbal az ötösről nem sokkal teszi félfordulatból Ramírez a bal alsó mellé!

64. PERC ERIC DAVIS a labda mögött, és ballal a bal első felé lő, RUSOV azonban kivédi a gyenge lövést!

63. PERC BÜNTETŐ, és sárga lap az ötös jobb sarka előtt Blackmant elkaszáló Yann Michael Yaónak.

59. perc Friede passzát Kalmár jobbal 18-ról feladja a kapusnak, középről.

56. perc Három vendégjátékos is ment az ötös előtt egy-egy veszélyes beadást, Izuchukwut ápolni is kell.

54. perc Mellé, Balic remek passzát Friede a bal sarok elől jobbal a rövid oldali kapufa mellé teszi, két méterről.

51. perc Davis bal oldali beadása éppen csak magas az ötösön felugró Divkovicnak, majd Yao ballábas, 25 méteres lövésébe veti bele magát önfeláldozóan Friede.

47. perc Schäfer lő jobbal 18-ról, középről nem sokkal a bal felső mellé!

46. PERC FOLYTATJUK!

A klub eddig még sohasem kezdett négy győzelemmel az élvonalban, márpedig ha most sikerülne áttörni ezt a gátat, az a jövő csütörtöki Európa-liga-selejtezőre is hatalmas önbizalmat adhatna a játékosoknak.

Eddig az egész csapatnak nagyszerűen megy a játék, a Szered s a Nyitra ellen egyaránt kiütéssel, 6–0-ra győzött a DAC, Garamszentkereszten pedig 2–1-re nyert a Pohronie ellen, vagyis a tizennégy szerzett góllal szemben mindössze kettőt kapott. A Bernd Storck edzette csapatnak nemcsak azért lenne fontos az újabb siker, hogy megtartsa első helyét a tabellán, hanem azért is, mert ezzel klubrekordot dönthet, és ezzel a mérkőzéssel hangol az izlandi FH elleni idegenbeli Európa-liga-selejtezőre.

A csapatban már akkor is ott volt Kalmár Zsolt, akinek a hétvégi a tizenegyedik mérkőzése a Spartak Trnava ellen – az eddigi mérlege meglehetősen vegyes, négy győzelem mellett egy döntetlen és öt vereség, gólt még nem szerzett, azonban adott két gólpasszt. A legjobb természetesen az lenne, ha a 16-szoros válogatott középpályás megszerezné az első gólját a nagyszombatiak ellen, amire az eddig nyújtott teljesítménye alapján minden esélye megvan. Az eddigi három mérkőzésen két gólt szerzett, de ő is tisztában van azzal, hogy az új idény eddigi legnehezebb meccse következik.

A vendégeknek mégis némi önbizalmat adhat, hogy a két csapat legutóbbi három bajnoki meccsén mindig kikapott a házigazda, a DAC legutóbb két évvel ezelőtt, 2018 szeptemberében győzte le hazai pályán aktuális ellenfelét.

A dunaszerdahelyi klub honlapjának információja szerint az előzetes árusítás során majdnem az összes jegy elkelt, ami nem is csoda, merthogy a forduló legizgalmasabb összecsapására volt kilátás. A tabella első és második helyezettje játszik egymással, és bár mindkét együttes veretlen, a dunaszerdahelyiek százszázalékosak, a csapat egyik legnagyobb riválisának számító Nagyszombatnak két győzelem mellett egy döntetlen a mérlege.

45+4. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

45. perc Négy perc a ráadás!

44. perc Yao és Davis összekap, felvidéki hangulat. Átérezték. Davis ellökte a vendégek mesterét, miután elvette előle a labdát, és dobni akart, majd kitört a nagy pogó. A játékosnak beszóló Marian Sarmir, azaz a vendégmester, Eric Davis és Anthony Izuchukwu kap egy-egy sárga lapot végül.

43. PERC EGYENLŐ, a Balicot odahagyó Yao remek passzát ERIK PACINDA az ötösről, középről jobbal higgadtan a bal alsóba gurítja. 1–1!

41. perc Schäfer emel Divkovic elé, aki elől ment harciasan Mihál az ötös bal sarka előtt, tovább!

39. perc Kalmár zseniális passzt ad ismét sarokkal, de Friede belevezeti a labdát a kapusba a jobb sarok előtt!

35. perc Divkovic a földön, nincs szabadrúgás, Tumma lendületben. Kontra, de Yao jó helyzetben rosszul szökteti magát, közbelép Blackman.

30. perc Vlasko gondol egyet, ballal 26-ról kapura lő, Jedlicka véd a léc alatt robinzonáddal.

A lerövidített múlt szezonban a két csapat mindhárom bajnoki mérkőzésén vendéggyőzelem született. A Slovnaft Cup nyolcaddöntőjében is összecsaptak a felek: akkor a MOL Arénában gól nélküli rendes játékidőt követően büntetőpárbajban harcolta ki a továbbjutást a DAC (ujszo.com).

28. perc Jedlicka-bravúr ismét, Cabral jobbról az ötös sarka elé cselezi magát, jobbal kapura lő, de a túlsó alsó előtt véd a kapus. A másik oldalon Balic rosszul találja el a 16-oson Kalmár passzát, előbb szép szabadrúgásvariáció után lett éppen csak magas Davis beadása Müllernek.

Divkovicé a gólpassz.

25. PERC VEZET A DAC! Leült a meccs, de megérte erre várni: ERIC RAMÍREZ a 16-os bal sarkáról jobbal hatalmas gólt teker a túlsó felső sarokba! 1–0!

„Ez egy rangadó, amely nagy érzéseket vált ki a szurkolókból, a játékosok számára pedig óriási motivációt jelent. Nehéz találkozóra számítok, akárcsak mindig, ha a Trnavával találkozunk, de egyértelműen győzni szeretnénk“ – nyilatkozta a DAC honlapjának a csapat védője, Eric Davis.

18. perc NAGY VÉDÉS! Pacinda lő ballal 19-ről, középről majdnem a bal felsőbe, de hatalmasat véd Jedlicka kapus, szép vetődéssel. Majd kiüti a kapura tekert szögletet is.

16. perc A csatár Mikovic jön vissza Kalmárral, korner, Davis beadását öt méterről Rusovhoz fejeli Ramirez, az ötös bal sarkától!

14. perc Yao sokadszor lök nagyot Blackmanen, de nincs sárga lap. Davis beadása a kapus, Ramírez ollózása meg nagyon gyenge aztán.

Kifütyülik Pacindát, nem csoda, a volt DAC-kedvenc az egyik legnagyobb riválishoz írt alá a nyáron, Plzenből hazatérve, ugyanis a támadó szlovák válogatott. A DAC-ban 104 meccsen 48 kanadai pontot szerzett.

10. perc Tumma mellett nagyot esik Blackman, de csak szabadrúgás.

Aki Tumma Gergely, de szlovák U18-as válogatott.

8. perc ZICCER! Schäfer labdát szerez a 16-os előtt, Kalmár sarokkal visszateszi neki, hét méterről azonban a kapusba lő. Oldalról érkezett parádés becsúszással Tumma!

7. perc Divkovic 21 méteres lövésére dől rá kényelmesen a bal alsó előtt Rusov.

5. perc Szabadrúgás jobbról, 26-ról, Davis magasan a léc fölé vágja.

4. perc Mezőnyjátékkal, majd Davis és Blackman beadásait is kirúgja Izuchukwu.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

Király Gáboré a kezdőrúgás.

A bő 1000 hely mind elfogyott a hazai szektorokban, 350 vendégdrukker is a stadionban, írja a DAC honlapja.


A hazaiak sárga mezben és kék nadrágban, Kalmár a csk., a vendégek tiszta fehérben. Davis kap díjat az előző idény legszebb góljáért.

A szurkolók éneklik most a Nélküledet. A vendégek halvány kísérletet tesznek, hogy beleénekeljenek. Hamar feladják.

A szombati meccs a két csapat 62. összecsapása lesz, ami azt jelenti, hogy a Trnava a dunaszerdahelyiek leggyakoribb ellenfele az élvonalban. Ezekből 19 meccset a DAC nyert meg, 15 döntetlen és 27 nagyszombati siker született, a gólarány 61:89 a vendégcsapat javára – írja az ujszo.com.

– Három forduló után vezetik a tabellát, méghozzá a mezőny egyedüli százszázalékos csapataként.
– Az idény előtt hangsúlyoztam, hogy célunk elérése érdekében az összes hazai meccsünket meg kell nyernünk, s természetesen idegenben is eredményes futballra törekszünk. Nagyon keményen dolgozunk, és a srácok jól érzékelhetőn egyre inkább elsajátítják azt a játékot, amelyet szeretnénk látni a pályán. Meccsről meccsre javulunk, jó úton járunk, ebben biztos vagyok.

– Mit szól a Mol Arénában uralkodó hangulatról?
– Fantasztikus! Mondtam is a játékosoknak, a hálánkat leginkább jó futballal és persze gólokkal tudjuk kifejezni szurkolóinknak, úgyhogy tegyenek a szórakoztatásuk érdekében. Így is történt. Nagyon sajnálom, hogy az illetékes hatóság terve szerint szeptembertől legfeljebb ezren látogathatják a stadionokat meccsnapokon a járványügyi helyzet miatt.

– Maradéktalanul elégedett?
– Ritkán használom a tökéletes jelzőt, de ezúttal muszáj, mert tökéletes teljesítményt nyújtott csapatunk – válaszolta a DAC-ot irányító Bernd Storck a Nyitra szombati 6–0-s legyőzését követő sajtótájékoztatón.

„AMIT A BAYERN A BARCA ELLEN”
SCHÄFER András, a DAC középpályása: – Edzőnk, Bernd Storck azt kérte tőlünk, csináljuk azt, amit a Bayern München a Barcelona ellen: szerezzünk annyi gólt, amennyit csak tudunk. Örülök, hogy eljutottunk hatig.
KALMÁR Zsolt, a DAC középpályása:
Büszkén nézhetünk a tabellára, de nem szabad hátradőlnünk. Arra kell törekednünk, hogy minden fellépésünkön olyan teljesítményt nyújtsunk, mint most a nyitraiak ellen.

– Mégis negyvenkét percet kellett várni az első gólra.
– Ez igaz. De az első perctől kezdve uraltuk a mérkőzést, fontos volt türelmesnek és higgadtnak maradni gól nélküli állásnál. Örömteli, hogy még az első félidő vége előtt kétszer betaláltunk. A szünetben mondtam is játékosaimnak, nem szabad ennyivel beérni, menni kell tovább, helyzeteket kidolgozni, újabb gólokat szerezni. Megérdemelten nyertünk ekkora különbséggel.

Mint beszámoltunk róla, a DAC 6–0-s győzelemmel tudta le a szlovák labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulóját. Bernd Storck, a három forduló után százszázalékos dunaszerdahelyiek vezetőedzője a következőképp értékelt.

„A Szlovák Labdarúgó-szövetség a Fortuna Liga egyik csapatánál található pozitív COVID–19 -teszt alapján határozatlan ideig elhalasztja a Fortuna Ligában szereplő csapatok mérkőzéseit a Slovnaft Cup legközelebbi fordulójában, amely a SZLSZ hatásköre alá esik. A kupa második fordulóját e hét folyamán, kedden és szerdán, tehát 2020. augusztus 19-én és 20-án rendezik. A SZLSZ ezzel a lépéssel szeretné megelőzni a koronavírus esetleges tovább terjedését a regionális klubokban és az élvonalbeli csapatoknál– főleg azoknál, amelyek érdekeltek az európai kupasorozatokban” – ezért a hír, ugyanis ez a kupameccs elmaradt.

Mint olvasható, a héten a Fortuna Liga összes résztvevőjét le kellett tesztelni, és mivel a rivális Nagyszombatnál is negatív lett az elvégzett vizsgálatok eredménye, a hétvégi DAC–Nagyszombat rangadót a tervek szerint megrendezik.

A dunaszerdahelyi DAC labdarúgócsapata a hivatalos honlapján tudatta, hogy az alakulatnál elvégzett összes koronavírusteszt negatív lett.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik