Fogadási botrány: elhangzott az első beismerő vallomás Bochumban

MTI MTIMTI MTI
2010.11.25. 16:07
Címkék
A nemzetközi futballbunda tárgyalásán csütörtökön elhangzott az első beismerő vallomás: a 35 éves Nürettin G. elismerte, hogy a német másodosztályú VfL Osnabrück több játékosát is megvesztegette.

„Konkrét utasítások hangzottak el azzal kapcsolatban, hogy mi a teendő a mérkőzésen – fogalmazott Nürettin. – Például tizenegyest, vagy kiállítást kellett összehozniuk.”

A bochumi ügyészségen október 6-án kezdődött meg a négy vádlott pere, akik a vádirat szerint 38 esetben, mintegy 370 ezer euró értékben vesztegettek meg futballistákat és játékvezetőket Németországban, Magyarországon, Belgiumban, Szlovéniában, Horvátországban és Svájcban. A felvett nyereményt 1.6 millió euróra becsülik.

Időközben az is kiderült, hogy a védelem azt javasolta, szakértőként hallgassák meg Franz Beckenbauert, a német szövetség alelnökét és Marcel Reif televíziós kommentátort. Udo Klaus Duits ügyvéd kezdeményezésére a két szakértőnek azt kell megmondania, hogy véleményük szerint befolyásolták-e az alacsonyabb osztályokban szereplő VfB Pössneck, Germania Halberstadt, SC Borea Dresden és FC Carl Zeiss Jena II mérkőzéseinek eredményét 2009 januárjában.

A perben több magyar mérkőzés is érintett.

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
5 perce

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
23 perce

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
43 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
46 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
48 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
59 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
1 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
1 órája