FIFA: négy év börtönre ítélték a korábbi brazil elnököt

Vágólapra másolva!
2018.08.22. 21:50
Címkék
Négy év börtönbüntetésre ítélte a New York-i szövetségi bíróság José Maria Marint, a Brazil Labdarúgó-szövetség (CBF) korábbi elnökét.

A 86 éves korábbi sportvezetőt – aki 2012 márciusa és 2015 áprilisa között vezette a CBF-et – azzal vádolták, hogy hivatali ideje alatt pénzt fogadott el értékes marketing- és közvetítési jogokért cserébe.

A vádlók tízéves börtönbüntetést kértek Marinra, az ítélőtábla szerdán a korábbi politikus életkorát és egészségi állapotát is figyelembe véve hozott döntést.

Tavaly év végén egy másik korábbi tisztviselőt, a paraguayi Juan Ángel Napoutot is elítélték hasonló ügyben.

A FIFA-ban 2015-ben robbant ki komoly korrupciós botrány, ennek részeként amerikai ügyészek 42 személyt vádoltak meg, és több magas rangú vezetőt letartóztattak. Az érintettek közül már 24-en tettek beismerő vallomást.

Legfrissebb hírek

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
6 perce

Majdnem végig emberelőnyben játszva aratta első idegenbeli győzelmét a Barcika Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
40 perce

Nagy Ádám gólpasszt adott; Tóth Balázs bravúrjai is kellettek csapata fordításához – videók

Légiósok
43 perce

Jövőre Monacóból rajtol a Vuelta

Kerékpár
1 órája

Premier League: Brentford–Liverpool

Angol labdarúgás
1 órája

Női vízilabda ob I: a KSI vendégeként nyert a Szeged

Vízilabda
1 órája

Három tizenegyest és hat gólt hozó meccsen ikszelt a Girona; hazai pályán kapott ki a Bilbao a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája

A ráadásban csikarta ki a győzelmet a Dortmund

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik