FIFA: Ne félj változtatni! - Figo is bejelentkezett elnöknek

2015.01.28. 14:12
Luís Figo, a portugálok 42 éves aranylabdása is harcba száll a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöki pozíciójáért.

 

Figo úgy érzi, hogy elég érett a feladatra, képes lenne átvenni Joseph Blatter örökét, miután a sportvezető tevékenységére az utóbbi években több eset is árnyékot vetett. A portugál aligha meglepően az UEFA háttértámogatásában bízik.

„Nézem a FIFA hírnevét, és nem igazán tetszik az, amit látok – futott egy diplomatikus kört Figo, akinek jelszava több mint egyértelmű. – Ne félj változtatni!”

Egy nappal a kandidálási szándék leadásának határideje előtt Figo mellett eddig a holland Michael van Praag, a holland szövetség elnöke, a francia Jérome Champagne, a szervezet korábbi főtitkárhelyettese és nemzetközi igazgatója, Ali bin al-Husszein jordán herceg, valamint David Ginola korábbi francia válogatott futballista, Zlatan Ibrahimovic menedzsere, a holland Mino Raiola jelezte, hogy érdekelné a kihívás, míg a jelenlegi elnök, Blatter az ötödik ciklusáért szállna harcba.

A jelöltek hivatalos névsorát várhatóan február 7-én vagy 8-án hozza nyilvánosságra a FIFA, a döntésre május 29-én kerül sor.

Legfrissebb hírek

A FIFA mérlegeli, mit tegyen, ha Irán visszalép a nyári labdarúgó-világbajnokságtól

Foci vb 2026
2026.03.12. 11:00

Infantino szerint Trump biztosította a FIFA-t Irán vb-részvételéről

Foci vb 2026
2026.03.11. 09:52

Infantino szerint a kiállítás lehet a válasz a szájukat eltakaró futballisták rasszizmusára

Minden más foci
2026.03.02. 13:33

Gyorsított cserék, bedobások, kirúgások – időhúzás elleni intézkedésekről döntött az IFAB

Minden más foci
2026.02.28. 20:26

Vb 2026: a FIFA bizalma az erőszakhullám ellenére sem rendült meg Mexikóban

Foci vb 2026
2026.02.27. 11:15

„Szenvedéllyel szereti ezt a játékot” – Gianni Infantino tíz éve irányítja a FIFA-t

Minden más foci
2026.02.26. 08:48

FIFA: rekorddöntések a téli átigazolási időszakban

Minden más foci
2026.02.05. 15:14

Infantino szerint vissza kéne engedni az oroszokat

Minden más foci
2026.02.02. 17:33
Ezek is érdekelhetik