FIFA: megelőztük a románokat, a válogatott a 44. a világranglistán

Vágólapra másolva!
2010.10.20. 11:21
null
A magyar csapat utóbbi sikerei előrelépést jelentettek a világranglistán (Fotó: Mirkó István)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette legfrissebb világranglistáját, amelyen a magyar válogatott hét helyet lépett előre, a 44. helyen áll, megelőzve – többek között – Romániát (50.) és Ausztriát (49.).

A FIFA 1993-tól teszi közzé a világranglistát, amelyen Magyarország történetének legjobb helyezése eddig a 42. volt – a lista első megjelenésekor. Ezután 1999 szeptemberében a 43. helyet foglaltuk el, majd 2009 februárja és augusztusa között összesen négyszer voltunk 43.-ok.

Az utóbbi három Európa-bajnoki selejtezőjét megnyerő magyar csapat mellett az Eb-selejtezős csoportunkból csak Moldova javított a helyezésén, amely megelőzte a 22 helyet visszaeső Finnországot.

A hollandok továbbra is a másodikok, míg Svédország négy pozíciót rontva a 36. helyen áll a listán, amelyet továbbra is a világbajnok spanyolok vezetnek nagy fölénnyel.

Egervári Sándor csapatának következő ellenfele, Litvánia mögénk került a listán: a 48. helyen áll. A litvánokat november 17-én fogadja a magyar csapat felkészülési mérkőzésen.  

 FIFA-VILÁGRANGLISTA
 1.  (1.) Spanyolország 1881 pont
 2.  (2.) Hollandia 1683
 3.  (4.) Brazília 1493
 4.  (3.) Németország 1481
 5.  (5.) Argentína 1320
 6.  (6.) Anglia 1205
 7.  (7.) Uruguay 1167
 8.  (8.) Portugália 1123
 9. (11.) Horvátország 1086
10. Oroszország (25.) 1061
...36. (32.) Svédország 696
...44. (51.) MAGYARORSZÁG 598
...78. (80.) Moldova 424
...86. (64.) Finnország 401
...203. (203.) San Marino 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik