FIFA: figyelmeztették az ukrán szövetséget a politikai befolyás miatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.01.25. 18:51
Figyelmeztette ukrán tagszervezetét a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA), hogy a felfüggesztését kockáztatja, ha leváltja jelenlegi vezetőségét.

Decemberben néhányan megpróbálták megbuktatni Hrihorij Szurkiszt, a helyi szövetség elnökét, mert bizonyos vélemények szerint a testvére által vezetett Dinamo Kijevnek kedvez döntéseivel.

A FIFA kedden nyilvánosságra hozott levelében fellépését azzal indokolta, hogy a vezetőt „nyilvánvaló külső, politikai nyomásra” próbálták meg eltávolítani. A FIFA egyúttal leszögezte, hogy Szurkisznak 2012-ig, azaz mandátuma lejártáig pozíciójában kell maradnia, ami azért is fontos, mert abban az évben Ukrajna – Lengyelországgal közösen – rendezi az Európa-bajnokságot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik