FFT: Nyilasi Tibor elcsalt Aranycipője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.11. 18:05
A FourFourTwo magazin sorozatában hónapról hónapra leporol egyet a magyar futball számos abszurd „ügyirata” közül. Veszprémi Linda ezúttal arról ír, hogy nem csak az F1-ben kell megvárni a kockás zászlót.

 

Az 1980–81-es magyar bajnokság 33., utolsó előtti fordulójában, 1981. június 13-án a Ferencváros az Üllői úton fogadta a Pécset. A találkozót Nyilasi Tibor két góljának is köszönhetően 4–0-ra nyerte meg a Fradi, és ez a nap a népszerű „Nyíl” életében az egyik legszebb volt. Aznapi második gólja előtt a hangosbemondó fennhangon közölte, hogy időközben a másik pályán a Kaposvár már 2–0-ra vezet a Vasas ellen, így szinte kijelenthető, hogy bajnok a Fradi, hiszen a záró forduló előtt négy pontra nő az előnye az angyalföldi riválissal szemben. És miután a mérkőzés 80. percében a bal oldalon kitörő Nyilasi elvitte a labdát Katzirz Béla pécsi kapus mellett, majd 14 méterről a kapuba lőtt, megszerezve ezzel 30. gólját a bajnoki idényben, a helyi szpíker sem tudta tovább türtőztetni magát: „Nyilasi aranycipős, Európa idei mesterlövésze!” – emelte fel a hangját.

De azért a biztonság kedvéért a kispadról is bekiabáltak Nyilasinak – hátha nem hallotta a hangosbemondót –, hogy az NSZK-beli Karl-Heinz Rummenigge már nem előzheti meg az Európa legjobb góllövője címért folyó versenyben, így az övé az Aranycipő. A magyar futballisták közül elsőként! A hír hallatán Nyilasi vad vágtába kezdett a pályán, majd a lefújás után nem győzött örvendezni az újságíróknak, hogy micsoda élmény az, hogy ugyanaznap lett bajnok és európai aranycipős is, alig másfél évvel azután, hogy végleg vissza akart vonulni a labdarúgástól! Ráadásul ifjúkori nagy példaképe, Albert Flórián ezekkel a szavakkal fogadta az öltözőben: „Gratulálok, Nyíl, kétszeresen gratulálok. A bajnoksághoz, meg az Aranycipőhöz...”

A másnapi napilapok is azzal a hírrel jelentek meg, hogy először adott aranycipőst Magyarország Európának, a Képes Sport június 16-i számában pedig a Nyilasi Tibor – Aranycipő című cikk így kezdődik: „Az 1968-ban kezdődött, összeurópai népszerűségre szert tett sorozat főszerepeit eddig mindig mások játszották. Jugoszlávok, portugálok, szőke holland, barna hajú belga, zömök bajor...A Nagy Rendező, a Sors azonban végre most magyar címszereplőt szemelt ki a legfontosabb feladat megtestesítőjeként. Címszerepben: Nyilasi Tibor – Aranycipő.” Majd a cikk végén a lap az Aranycipő '81 verseny végeredményét is közzétette: 1. Nyilasi Tibor 30 gól, 2. KarlHeinz Rummenigge 29, 3. Andrzej Szarmach 28.

A bajnokságból egy forduló, a Kaposvár elleni idegenbeli meccs még hátra volt, és a fradisták biztosak voltak abban, hogy egyszer-kétszer ott is megzörgeti a hálót Nyíl, hogy utcahosszal nyerje meg így az európai Aranycipőért folyó versenyt az akkor már véget ért Bundesligában 29 gólig jutó Rummenigge, az előző évi aranylabdás előtt.

A kaposvári meccsen (1–1) azonban már nem talált be Nyilasi, maradt 30 gólos. Persze ez nem zavarta volna, ha egyszer csak, lényegében a semmiből, be nem üt a krach, be nem előz az ismeretlen „fekete lovas”. Jön a bolgár távirati iroda telexe, no meg a szófiai lapok friss világszenzációja: Szlavkov az európai aranycipős, 31 találattal! Hogy kicsoda? Georgi Szlavkov, a Trakija Plovdiv bolgár csapat 23 éves csatára...

A teljes cikk elolvasható a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik