FFT: Michael Owen és az elfeledett Aranylabda

2019.11.22. 13:17
null
„Ebben az országban ez sosem számított sokat. Spanyolországban hősként kezeltek” (Fotó: AFP)
Sok-sok évvel azelőtt, hogy Lionel Messi és Cristiano Ronaldo kisajátították volna az Aranylabdát, Michael Owent választották Európa legjobbjának. Leültünk vele és Jamie Carragherrel, hogy átbeszéljük a 2001-es évet, és megfejtjük, miért felejtette el mindenki.

 

Michael Owen sosem volt az a harsány fajta. Amikor az ezredfordulón átbillenve pályája csúcsára ért, akkor sem volt nagyképű, nem állt ki a tömeg elé ünnepeltetni magát: úgy viselkedett, mint aki képességeihez képest a legjobban teszi a dolgát, vagyis klubnak és válogatottnak egyaránt rengeteg gólt szerez.

Semmi sem állíthatta meg Owent 2001-ben. Öt plusz egy trófeát emelt a magasba: az FA-kupát, a Ligakupát, az UEFA-kupát, az angol Szuperkupa pajzsát és az európai Szuperkupát. Huszonkét évesen és három naposan vette át az Aranylabdát. Azóta sem volt angol játékos, akit ez a megtiszteltetés ért.

„Úgy érzem, nem kaptam akkora figyelmet, amekkorát az aranylabdások kapnak – vallja be Owen. – Ebben az országban ez sosem számított sokat. Spanyolországban hősként kezeltek. Hihetetlen büszkeséggel tölt el. Még mindig itt van a telefonomban a nevek listája, és mellette a pontszámok."

A teljes cikket elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!


Legfrissebb hírek

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:41

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítménye feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
2026.09.22. 12:53

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Kylian Mbappé: Ha a futball történelmének részévé akarsz válni, játszanod kell a Real Madridban

Spanyol labdarúgás
2026.09.18. 17:27

A kristálygömb titkai – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2026.09.18. 00:13

David Beckham: Messinek kellene megnyernie az Aranylabdát, nem Kane-nek

Minden más foci
2026.09.17. 15:12