FFT 2020.07.02 19:27 Frissítve: 2020.07.02 20:01

FFT: hanyatló futball a hanyatló szocializmusban

Az 1980-as évek első felében még nemzetközi szinten is akadtak figyelemre méltó magyar teljesítmények: válogatottunk kijutott két világbajnokságra, rekordnak számító két számjegyű gólt rúgott vb-n Salvadornak, a Népstadionban legyőzte Brazíliát, és közben a Videoton pedig UEFA-kupa-döntőt játszott. De az évtized második felében már a hanyatlás dominált; ekkor még az a hihetetlen és extrém eset is előfordult, hogy az 1988. novemberi Vasas–FTC rangadó szünetében a cserejátékosok ballonkabátban és fürdőköpenyben melegítettek.

 

Minden Fradi–Újpest kockázati tényező volt

Van egy futballtörténet, ami a korabeli sajtóból, az évkönyvekből megismerhető. Van egy másik, amit a szurkolói emlékezet őriz, és közös, generációs élmények táplálják, meg aztán van egy harmadik, párhuzamos történelem, amelyet most kezdünk csak megismerni, és amely megsárgult, egykor csak kiváltságosok által olvasható levéltári papírokat böngészve rajzolódik ki előttünk. Az utóbbi években kutathatóvá vált kommunista titkosszolgálati iratok közül a történészek elsőként a nagypolitika, a fősodratú történelem titkait őrző anyagokat keresték, persze, sokszor éppen a legérdekesebb dokumentumok semmisültek meg vagy tűntek el örökre az archívumokból. Mostanában pedig egyre többen kutatják a sport, azon belül a futball titkosszolgálati iratait, hiszen a mindennapok egyik legfontosabb, legnépszerűbb ügye volt a foci a szocializmusban, így aztán a közismert labdarúgók viselkedése, utazásai, csempészése, magánélete, politikai álláspontja fontos célpontja lett a titkosszolgálati munkának is.

A FourFourTwo- nak sikerült szerződtetnie az egyik legelhivatottabb és már eddig is sok érdekes anyagot publikáló fiatal kutató-újságírót, Vörös Csabát, aki az elképesztő eseményeket feldolgozó sorozatunk legújabb részében arról ír: a pártállami berendezkedéssel egyenes arányban süllyedt a magyar labdarúgás színvonala, ami azt is jelentette, hogy a sportelhárítás évtizedes tevékenysége a szurkolói táborok bomlasztására megbukott. Az 1980-as évekre a rendszer gyengülésével kicsúszott az irányítás az elhárítás kezéből, amiről egyértelműen árulkodnak az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának iratai.

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

2020.08.05 23:07:00

Minden más foci CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Nem tudom értelmezni, amikor egy sikerekbe beleőszült világsztár futballista még egy bőrt lehúzandó gyakorlatilag begurul egy közép-kelet-európai bajnokságba.

2020.08.05 14:48:21

Minden más foci TŐKE JÁNOS

A TSC a 22. perctől kezdve emberhátrányban játszott, de így is nyert Belgrádban.

2020.08.05 15:41:00

Minden más foci BOROS MIKLÓS, BACSKAI JÁNOS

A Sepsi OSK megnyerte a fontos mérkőzést, hogy ez mire lesz elég, az pénteken derül ki.

2020.08.04 16:31:57

Minden más foci B. L.

Ha késve is, de véget ért minden topliga, ezzel pedig számos játékos egyezsége is a klubjával.