FFT: amikor egy ország szomjazott a magyar játékvezető vérére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.12. 17:59
Vágner László az 1998-as vb-csoportmeccs után közellenség lett Fekete-Afrikában, ahol sokan napokig azt hitték, hogy Magyarország hadat üzent Kamerunnak.

A FourFourTwo magazin Döglött akták című rovatában elevenítette fel a 21 évvel ezelőtti emlékezetes esetet. Történt, hogy a Kamerun–Chile csoportmeccsen Vágner László játékvezető jogosan kiállított két kamerunit is, az afrikaiak egyik gólját pedig érvénytelenítette. Ez Kamerun kiesését eredményezte. Az afrikaiak bedühödtek, és aki azt gondolja, lárifári, nagy tévedésben van.

Idézzük a cikkből: „Az elégedetlenség, ami a vb helyszínén szavakban megjelent, a kameruni fővárosban tettekben öltött testet. Yaoundéban az elkeseredett szurkolók szabályos csatatérré változtatták a várost, autókat gyújtottak fel, utcakövekkel kirakatokat törtek be, barikádokat emeltek több negyedben. Támadásaik elsősorban az ott lakó fehér bőrű és európai lakosok ellen irányultak, a tüntetők »rasszista disznónak« tituláltak minden fehér embert, hangosbeszélőn fenyegették őket, és követelték távozásukat az országból. Egy fehérek által használt bevásárlóközpont parkolójában tömegverekedés is kitört, amelyben kameruniak és külföldiek is megsérültek. Az európai követségek megkérték állampolgáraikat, hogy ne hagyják el házaikat. Végül a rendőrség könnygázgránátokkal és vízágyúkkal vetett véget a pusztításnak és erőszaknak. Az egész helyzet abszurditását pedig leginkább az a momentum jelzi, hogy a kameruniak – hírül véve, hogy Vágner civil foglalkozása katonatiszt – napokig abban a tévhitben voltak, hogy Magyarország hadat üzent Kamerunnak, és csaknem elkezdtek készülődni a háborúra..."

A teljes cikk elolvasható a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik